Hazaút - újra otthon

A Salzburgban eltöltött utolsó hetem elég sűrűre sikerült. A programok és az érzelmi leterheltség miatt egyaránt. Minden napra volt valami, kedden karácsonyi bulit szerveztünk, szerdán és csütörtökön a tv szobában végeztük esténként, némi sörrel támogatva. Pénteken pedig egy bulival búcsúztattuk el Amyt és Stefie-t. A buli után én hirtelen távoztam, egyedül akartam hazamenni, és észre sem vettem, hogy már 5 óra volt mire hazaértem. Úgyhogy mikor 11 körül Stef kopogtatott az ajtómon, hogy elbúcsúzzon, nem is nagyon voltam magamnál, és nem is nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Csak álltam ott mint egy másnapos zsák, és nem bírtam érzelmileg feldolgozni, hogy nem lesz többet velünk. Aztán mikor elment elkezdtem sírni, de olyan fáradt voltam, hogy a sírástól elaludtam. Aznap még Amyvel elszórakozgattunk, ettünk együtt, aztán másnap én nekiindultam kalandos hazautamnak. Kiderült ugyanis, hogy nem tudok vonattal végigmenni, hanem Bécsben át kellett szállnom egy vonatpótló buszra, ami előtt viszont hatalmas tömeg tolongott. Nem kis időbe és idegeskedésbe telt mire meglett a helyem, de nem győzték az osztrákok hangsúlyozni, hogy aggodalomra ok nincs, mindenkinek jut hely. A busz út nem volt egy leányálom. Kényelmetlen volt, és sokszor megálltunk, de kb egy órával később mint ahogy a vonat beért volna, megérkeztünk a Keleti tövébe, ahol három vidám barát fogadott, és ez teljesen eloszlatta addigi morcosságom. Mikor a hosszú út után megláttam a Dunát, meg a fényárban úszó várost, szinte könny gyűlt a szemembe, hirtelen olyan otthon éreztem magam. Miután lepakoltam, elmentünk az Instantba, hogy végre én is megismerhessem ezt az új, kultikus helyet Budapest szívében. Sajnos olyan nagyon nem nyűgözött le, de valóban, nem rossz hely. Másnap mikor kiértem a Népligethez, a kígyózó sor láttán sajnos rá kellett döbbennem, hogy nem sok esély van rá, hogy még aznap hazajutok. Kb fél órás sorban állás után ez be is igazolódott, így hát másnap, 23-án jutottam csak Siófokra egy szintén elég kellemetlen, 3 órás buszút után. Otthon sok minden nem történt, pihentem sokat, sétáltunk anyával a Balatonparton, meg sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Nagyon gyorsan elrepült az a néhány nap, és ma 29-én már újra itt vagyok. Igaz, hogy a vonat, amivel jöttem egy órát késett, és anyával teljesen átfagytunk a végére a vasútállomáson, de ez meglep még valakit?...
A képen a búcsúbuli egy nem túl jól kivehető részlete. Szép álmokat!

Ej, nem mindig tudok címet adni...vagy nem is kell?

Hát nézzük mi történt a héten, miközben ide hallom, hogy a dán lány a konyhában énekel sütisütés közben... Kedden, a hét első munkanapján különösebben nem történt semmi, aztán este nekieredtünk az éjszakának, mert elterjedt a hír, hogy az egyik koleszban buli van (juhú...) és nézzük már meg. Volt belépő, úgyhogy hagytuk a csudába, elmentünk a Shamrockba, ott mindenféle történt, például, hogy Georgiával elkezdett egy hatalmas, izzadt, részeg, öreg disznó táncolni (elkapta, nem volt mese). Próbáltuk leszedni róla, nem ment. Közben egy srác odajött hozzám, nagyon részeg volt, én nem, a nyakában ott volt egy hatalmas fejhallgató és megmutatta, hogy a telefonjában gyűjti különböző nyelveken ezt a mondatot: "Én egy kicsi krumpli vagyok". Hej, de eredeti. Nos, megvolt már neki magyarul, de nem emlékezett, hogy hogyan kell kiejteni (gondjaik vannak a "cs"vel és a "gy"vel, főleg az utóbbival), megmondtam neki. Egy kicsit még dülöngélt, elnézést kért sokszor, hogy milyen rosszul beszél angolul, megnyugtattam, hogy nem, majd arrébb állt. Addigra Georgiát sikerült megmenekíteni. Viszont nekem maradni már nem volt kedvem, úgyhogy leléptünk szépen lassan, én és Amy még beugrottunk a kebaboshoz, aztán hazabandukoltunk. Szerdán, váratlan fordulatként megint mehetnékünk volt, és lássatok csodát a Jazzitbe mentünk, DJ-session volt. Nem volt rossz, meg a többiekkel is jól elvoltunk. De semmi különös. Aztán csütörtök. Iszonyat fáradt voltam a koránkeléstől, mert 9től közös reggelink volt a szervezetnél. Utána hazajöttem, gyorsan még aludtam egy kicsit, elkéstem a munkából, teljesen alkalmatlan voltam a munkára, aztán hazaléptem, nem mentem el az utolsó németre, aludtam, aztán 5 percet késve bár, de megérkeztem Steffel az IAMX koncertre. Nagyon jó volt! Meg régen voltam normális koncerten, mármint ami nem a Jazzitben volt. Az új számok annyira nem tetszettek, de nem volt azzal sem különösebben bajom. A szintis csaj teljesen megkattant a végére, de jó értelemben, úgyhogy csak rá kellett nézni, és az embernek máris ott volt a boogie a lábában. A sör 4.40 volt, ami mondjuk ki: rohadt drága, de a jegyet ingyen kaptam, szóval valamit valamiért.

Pénteken nagyon-nagyon-nagyon szar napom volt. Megint jött a konfrontálódás a munkában és megint azt éreztem, hogy sosem fogom tudni ezt megoldani, és Eva teljesen elhatárolódik attól, hogy esetleg a segítségemre legyen. Nyíltan. Ezt legalább tisztelnem kellene, de nem megy. Nos, nem akarom nagyon szaporítani ezügyben a szót, de nem volt jó napom na. Aztán elugrottunk Amyvel meg Georgiával egy kávéra meg sütire az egyik közeli kávézóba, az legalább feldobott. Stíröltük a férfiakat, és rövid időn belül rá kellett döbbennünk, hogy a pincérek nagy valószínűséggel egymással kavarnak, és a jelenlévő férfiak többésége sem a nőket preferálja. A süteményes kaland után pedig már semmi másra nem vágytunk csak Daniel Craigre, úgyhogy meg is néztük a Casino Royalt, és most így másodjára bevallom jobban tetszett mint elsőre. Ma meg, elmentünk az IKEÁba, ettem egy marha drága ebédet...vettünk közösen olcsóért egy üveg vodkát, most pedig lassan összegyűlünk a szobámban és fegeteges piálásba kezdünk. :) Ez van srácok.

Ígéretemhez híven, kissé megkésve, de itt a kép. Sajnos utólag kiderült, hogy nincs kép a "végredményről", de remélem hisztek nekem, hogy valóban megcselekedte, amit a közönség megkövetelt!:)

Vasárnapi mulatság

Ma itt ünnepnap van, úgyhogy nem kellett mennem dolgozni. A boltok viszont nyitvatartottak a karácsonyi mizéria miatt, így szerencsére nem jelentett gondot betankolni erre a hétre. Sütöttem lazacfilét, hozzá készítettem finom burgonyapürét. Nyammi.

Nos, tegnap egész délelőtt meg délután lustultam, aztán csak 5kor mentünk el négyesben a Jazzitbe koncertre. Érdekes egy koncert volt az biztos. Egy svájci zenekar lépett fel, a nevük Hildegard lernt fliegen. Nekem alapvetően tetszett, amit csináltak, a nemzet iránt érzett minden gyűlőletemet lehántva az egészről. Kicsit színházi előadást produkáltak, és amikor az énekes "németül" igyekezett beszélni hozzánk elégedettség töltött el, hogy úgy hangzott, mintha nálunk a legeldugottabb tanyán élő paraszt próbálna szót érteni egy városival. Nagyon durva dialektusban beszéltek. De nem akarok tovább burkoltan kárörvendeni, a lényeg, hogy egy furcsa, zajos, néha nagyon modern, néha nagyon klasszikus jazzt nyomtak. Az énekes valami fantasztikus, hogy miket tud művelni a hangjával! Az egyik számban trombitahangokat adott ki magából, teljesen le voltam nyűgözve. Először csak mélán néztem, gondoltam magam, jaj, egy trombitaszóló, aztán ahogy pásztáztam a zenekart először arra döbbentem rá, hogy ó, hiszen senki sem játszik a hangszerén, aztán ó, hiszen ez az énekes. Hihetetlen. Aztán meg beatbox is volt, baromi jól csinálta, meg még vicces is volt. De ez is most két részes előadás volt, és második részt bevallom, untam. Egy valami volt jó, de az nagyon tetszett: amikor visszatapsoltuk őket, akkor mély csendben az énekes elővett a kellékei közül egy zenélő dobozt. Felhúzta, kinyitotta, és odatette a mikrofonhoz. Csend volt, csak a doboz szólt, és akkor nagyon halkan suttogva elmondta mégegyszer a tagok nevét, és megköszönte a jelenlétünket. Ez volt a ráadás:) Na, ezután elvileg egy szülinapi buliba voltunk hivatalosak, egyetlen gondunk volt csupán: bár tudtuk a hely nevét, nem találtuk meg. Másfél órát bolyongtunk a vároban, de egy idő után feladtuk (nem, nem volt telefonszám a birtokunkban) és elmentünk egy olyan helyre, ahol eddig még nem voltunk, a neve Dubliner, és ez az utolsó ír kocsma itt Salzburgban a négyből, ahol eddig még nem voltam. Annyira nem villanyozott fel, egyikünket sem, mentünk hát tovább a Shamrockba, ahol ittunk még egy sört, és pásztáztuk a férfiakat, és hoppá, pont mellettem elkezdett egyszercsak zajlani az élet: a "You can leave your hat on" című slágerre egy helyi suhanc kezdte rázni a testét, és egészen belejött...ő a kalapját sem hagyta magán..meglepődtem, de azért elfogadtam a tényt, hogy ott áll egy meztelen fiatalember mellettem, aki bár egyik kezével takarta magát, azért még mindig tartotta a ritmust és táncikált, vonaglott, nem is tudom, mi a jobb szó. Hát igen, ez Salzburg. Alig bírtam a széken maradni a röhögéstől, készítettünk fényképet is, de még nincs a birtokomban, de majd megosztom veletek, ígérem. Mivel korán kezdtük az estét, viszonylag korán haza is értünk. De jópofa egy este volt, az kétségtelen. Több ilyen kéne, én mondom ;)

Mivel nem akartam kép nélküli postot: a képen az Astoria aluljárója látható 1963-ban, aznap, amikor átadták a népnek.

Krampusz-nap és török swing

Egy eseménydús nap áll mögöttem. Munka után gyorsan hazamentem, kicsit lepihentem, aztán mentünk a városba, mert tegnap volt a Krampusz-nap, amikor busónak öltözött nagydarab szőrös, csúnya maszkos izék csörgőkkel, meg kolompokkal a derekukon végigugrálnak a Linzergassén, meg az Altstadton. Vicces volt látni, ahogy a gyerekek totál odáig voltak és heccelték ezeket a nagy szőrös dögöket. Némelyikük elég rémisztő volt. Hatalmas zajt csaptak, és mindenkit rémisztgettek, aki csak a közelükbe merészkedett. Azt egyikük kimondottan a lányokra vadászott és egy váratlan pillanatban a dán lányt a vállára kapta és elhurcolta valahova a messzeségbe, utána alig találtuk meg egymást. Szegénykém teljes sokkban volt onnantól kezdve. Egy másik amerikai lányt meg a földre dobta, és erotikus mozdulatokkal vonaglott rajta. Azt hiszitek viccelek. De nem. Nem volt durva, inkább vicces, de azért mégiscsak...Mikulás is velük volt, őt két kis krampusz kísérte, de ők még rémisztőbbek voltak...Mikulás itt úgy néz ki, mint a pápa nagy szakállal. Kaptam tőle cukrot. Jófej volt. Aztán eleredt az eső, és hazamentünk forraltbort készíteni, de mivel én nem voltam ott, nem sikerült annyira jól, fura szaga volt szerintem, de nekem amúgy is vissza kellett mennem a Jazzitbe, mert Fatima Spar koncert volt, és segítenem kellett a jegyszedésnél. Egész jó kis koncert volt, hárman eljöttek a többiek közül is, de ahhoz képest, amit hallottam a csajról, nem volt olyan erőteljes koncert. De az tény, hogy "Love will tear us appart" feldolgozása az odabasz. Nem maradtunk olyan sokáig, kicsit még dumcsiztunk, aztán hazaléptünk, ahol...hallottuk, hogy a másodikon oltári nagy buli van a konyhában, mi is bezsúfoltuk magunkat tehát (komolyan néha úgy érzem, hogy a második gimis korom élem). Aztán persze kijöttek a rendőrök, és én úgy döntöttem, hogy akkor úgy fél2 magasságában inkább már az ágyam választom, a többiek meg elmentek a Republicba technora segget rázni. Ma meg aztán felkeltem, szépen kitakarítottam a szobám, rendet raktam, ettem, aztán most a dán lánnyal elmentünk a városba. Hatalmas tömeg van, mindenki a városban nyomul, hogy ajándékokat vegyen. Kicsit már az agyamra ment, de a Tommy Hilfigerben kaptunk pezsgőt, tökre exklúzívnak éreztem magam. Most meg a pihenésnek szentelem napom hátralevő részét, és bár már elég késő talán megnézek még valami filmet. A képen a Mikulás látható helyi zsarukkal, a háttérben meg egy nagy krampusz, mellesleg az, amelyik elkapta szegény A.K.-t J.

Az első decemberi görbe este

Már mindenki a karácsonyra, meg a hazaútra koncentrál. Amy és Stef nem jön majd vissza a szünet után, ami nagyon furcsa, de egyelőre még nem akarok emiatt szomorkodni. Szóval, amolyan visszaszámlálós hangulat uralkodik most itten, az én fejemben is. Meg persze igyekszünk a lehető legjobban kihasználni az itteni utolsó napokat: közös programok, közös süti sütések, szóval minden napra akad valami. Tegnap, miután végeztem a némettel, és elég fáradtan hazabaktattam (a török fiú társaságában, aki ugyanarra a kurzusra jár, mint én, és ugyanarra kell hazamennie, nos az első kérdése az volt, hogy férjnél vagyok-e...kedves fiatalember...ő egyébként nős) és már csak arra volt időm, hogy a hőn imádott németkönyveim ledobjam az ágyamra, vessek egy pillantást a tükörbe, konstatáljam, hogy szar a hajam, és már indultam is a többiekkel ki a városba. Felmentünk a hotel tetejébe, a bárba, ahol én ittam egy forralt bort és lehet, hogy annak hatására, de nagyon elálmosodtam. Meg nagyon fáradt voltam amúgy is, mostanában elfáraszt ez a bábeli zűrzavar, ami itt körülvesz. De akkor elkezdtem gondolkodni, és megint isteni megvilágosodásom volt magammal kapcsolatban. És rájöttem, hogy ha már ott ülök, akkor vegyem fel a tempót, és ne magamat sajnáljam, hogy milyen rossz nekem, hogy ennyire fáradt vagyok és nem tudok koncentrálni, vagy ha annyira nem, akkor meg menjek haza. Végül az első verzió mellett döntöttem, és átmentünk a Republic nevű helyre, ami tökre trendy és amikor én eddig ott voltam, mindig techno meg house szólt (éppen ezért azonnal sarkon is fordultam minden egyes alkalommal), de most kellemes kis muzsikát játszott egy zenekar. Ittam egy tejeskávét, amitől úgy felébretem, mint a csuda és onnatól már minden szép volt és jó. A helyen csupa vicces figura volt, például egy úgy összképben nem túl vonzó pár, akik már majdnem letépték egymás csúnya testéről a ruhát, de aztán mindannyiunk örömére az otthoni szex mellett döntöttek és még ha nem is észrevétlenül, de távoztak. Mi jól elcseverésztünk férfiakról, életről, a nyomorult Salzburgról, meg hogy mit is kezdünk majd magunkkal, ha ezek a hónapok elszálltak felettünk itt. Érdekes folyton szembesülni ezzel, hogy mennyire átmeneti ez az egész, de mondjuk minden az. Hazafele az utcán énekelve még felötlött a dán lány szeme előtt egy hatalmas, finom dürüm képe, így betértünk kedvenc törökösömhöz, akivel megint meghitten eldumáltam, miközben botrányos körülmények között próbálta Beatrix Georgiát megszabadítani kabátjától (elromlott a zipzárja). Szóval jó lett az este, és megint rá kellett jönnöm, hogy minden csak hozzáállás kérdése.

Jazzit karácsony

Egyre kevesebb nap van hátra, hogy újra a jó öreg Keleti pályaudvaron találjam magam, de az élet még itt megy tovább. Lendületesen kezdtük meg a decembert egy meglehetősen jó karácsonyi partyval tegnap a Jazzitesekkel. Munka után hazamentem és 7re mentem vissza, hogy találkozzam Andreassal, és együtt elmenjünk a helyre taxival. Nagyon cuki kis vendéglőszerűség volt. Egy különálló kis épület, ami úgy tűnt nekem, hogy egyébként valami büféféleségként üzemelhet, és rengeteg finomság van eladásra is: borok felvágottak, tészták...nyami, nem is sorolom inkább tovább. Mivel mi érkeztünk kb. elsőknek, sok dolog nem akadt, kicsit untam magam, úgyhogy elkezdtünk borozgatni, én következetesen a vöröset vettem magamhoz (amúgy finom osztrák borokat tettek az asztalunkra, amint egy palack kiürült jött helyette másik). Szépen lassan elkezdtek szállingózni az emberek, a végére a kicsike épület majdhogynem teljesen megtelt a Jazzit dolgozóival. Nem is tudtam, hogy ilyen sokan vagyunk! Jó volt így együtt látni mindenkit. Mikor már mindenki asztalhoz ült nekiláttunk a vacsorának. Isteni volt! Semmi nagy dolog, csak vettünk magunknak a hidegkonyhából: különböző felvágottak, sonkák, különféle sajtok (imádom fügeszósszal a sajtot!), saláták, olivabogyók, articsóka, szárított paradicsom, meg finom kis kenyérkék. A környezetemben lévők nagyon kedvesek voltak. Leült mellém egy idősebb, de nagyon belevaló nő (előre jegyzem meg, hogy nem sokkal előttem távozott végül a buliból), a másik oldalamon pedig Markus, a fotós ült. Markust amúgy is már megkedveltem, nagyon kedves ember. A nővel meg mindenféléről beszélgettünk, családról, Magyarországról stb. Ott volt Antonio is, az előző önkéntes, akit olyannyira "kedvelek", és ezt az ellenszenvemet továbbra sem tudtuk pozitív irányba fordítani. Úgy szeretném kimondani: egy arrogáns fasz. Hjaj, de jól esett.

Nos, sok-sok beszélgetés után, mikor már a bárban dolgozók között ücsörögtem, Sasha megadta a következ lépést (ő vezeti a bárt), hogy és most visszamegyünk a Jazzitbe (amúgy elég részeg volt már). Hívott 3 taxit, és ahhoz képest, hogy láthatóan haverságban voltak a taxissal, nem éppen baráti áron vittek el minket egy gyalog 10 percre lévő távolságra. Ekkor lehetett úgy 1 vagy 2 óra. A bárban aztán a pultosok vették át a hatalmat és bömbölő zene mellett töltöttek mindekinek kívánság szerint: úgyhogy ittam valami konyakszerűséget, zsubrovkát uborkával (nagyon jó!) meg, hogy ne veszítsem el a kontrollt a kollegák előtt, sok vizet. Nos aztán Antonio itt bizonyította be nekem, hogy nem fogunk együtt kéz a kézben hegyre föl és hegyről le örömteli mosollyal az arcunkon ugrálni. Mikor töltötték nekünk a zsubrovkát nem láttam rendesen az üveget, és rákérdeztem, hogy zsubrovka? Mire flegmán odavetette, hogy neki ugyan mindegy...imádom, amikor valaki a tudás és az intelligencia hiányát nagyképű, lenéző stílussal igyekszik leplezni. Aztán mikor hozzátették az uborkát, rákérdezett, hogy az meg mi a szar, mire mondtam, hogy uborka, és viccből hozzátettem, hogy tudod, ez amolyan kelet-európai stílus. Erre meglehetősen bunkón tett egy gesztust, amiben minden benne volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy szarok erre az emberre. Még egy pár arccal dumcsiztam, majd a pultos lány hívott, hogy csatlakozzak, ha van kedvem, mert ők most uno-znak. Csatlakoztam, tök jól elmulattunk, bár némiképp nehezítette nekem a dolgot, hogy németül magyaráztak mindent, de végül megértettem. Nos, lényegében aztán fél4 körül nem bírtam már és hazaindultam, Helen a belevaló idős hölgy előttem egy fél órával távozott. Andreas addigra már nagyon részeg volt, de az a bájos részeg fajta. Eva is mosollyal búcsúztatott, és nagy fejtörés után rájöttünk, hogy jobb lesz az, ha ma csak 3ra megyek be az irodába.

Nos, ez a 3 órás kezdés akkor lett volna úgy igazából szép, ha nem pont mára tervezte volna be a bájos, és imádnivaló Frau Silvia, hogy az új hűtőket a délelőtt folyamán a szobákba penderíti. 10 óra körül egy koppanás az ajtómon, a kulcs máris a zárban, az ajtó nyílik és egy az általam elképzeltekhez képest méretesebb hűtő beperdült a kis előterembe. Nagyon ideges lettem. A lényeg az, hogy az a döntés született, hogy a régi konyhai hűtők helyett mindenki kap saját hűtőt a szobájába, de a méretek nem egészen úgy voltak megadva, mint ami aztán végül a valóság lett. Alapból nem örültem neki, mert szeretem, ha a dolgok a helyükön vannak, magyarul az élelmiszer és a hűtő a konyhában és a többi. Meg nem utolsó sorban egy hűtő zajjal jár, dehát biztosan én vagyok túl kényes. De a többség nem örült, és szerintem így sokkal kényelmetlenebb lesz a főzés, mert előbb át kell cuccolni a konyhába stb. Szóval ezen jól felidegesítettem magam, meg nem is tudtam rendesen visszaaludni, csak viszonylag későn. Bementem kicsit késve 3ra, mindenki kómás volt még kicsit. Csináltam egy listát, aztán elindultam haza. Még nem sikerült kipihennem a fáradalmakat, remélem ma sikerül és ebben a tervemben a hűtő sem fog megakadályozni! :) Képet sajnos nem tudok feltölteni, mert nem fotóztam, ez egy régebbi kép a bárról.

Ez a november is véget ért

Hogy telik az idő. Ilyenkor vasárnaponként, a szobámban lazsálgatva mindig eszembe jut. Nemrég jöttem, és három hét múlva megyek haza. Várom egyébként, jó lesz egy kis szünet. Meg várom azt is, hogy találkozzam veletek!

Tegnap aztán nem mozdultam ki itthonról kellett egy kis egyedüllét, de a többiek végül jól elvoltak egy buliban, de nem bánom, hogy nem mentem. Nincs annyira kedvem, holnap a Jazzitbe menni a múlt heti szar dolgok miatt, meg a karácsonyi bulihoz sincs akkora kedvem, de majd elleszek valahogy. Be kéne rugni előtte:)

Olvastam, hogy a Life magazin megosztotta jónéhány képét a Google-lal. Nézegettem őket, érdekesek: http://images.google.com/hosted/life.

Tangó Salzburgban

Valamit kifelejtettem a tegnap estéről. Csak egy kis pillanat, de annyira megmaradt. Amikor indultunk már haza, akkor én előrementem, mert néha kell egy-két perc magány, meg nem szeretem a tökölődést indulásnál.

Mikor felértem, hallottam, hogy a bejárattól nem messze lévő teremből zene szól, amolyan bárzene, benéztem hát. Éjjel fél 1 lehetett akkor és teremben - ami egyébként színházi teremként funkcionálhat - tangó szólt és néhány pár táncolt, szépen csendben. Olyan megható volt nézni őket. Olyan jól elvoltak, valahogy olyan nyugtató volt az egész hangulat. Szinte sajnáltam is, hogy nem ott töltöttem az estét. Ki tudja, lehet, hogy tangóznom kéne? :)

Idegenek szülinapi bulijában lebzselni, az az igazi

Nos, ahogy arról szerdán már említést tettem: a régi idők most visszaköszöntek a Jazzitnél. És a legfőbb baj, amit Eva mondott és amiben egyet is értek, hogy sokszor félreértem a dolgokat és nem kérdezek vissza. Igen, tudom. De ha ennyire tisztában van vele, akkor segíthetne nekem, és nem kéne kivárnia, amíg ekkorára duzzad a baj, ugyanis sokszor bevallom én szinte totál biztos vagyok benne, hogy jól értettem, megértettem, amit mondtak, és csak akkor jövök rá, hogy mégsem, amikor elkezdtem az adott dolgot csinálni. Szóval a tököm tele van már ezzel az egésszel. A szerda egy rakás szar volt, és ezért csütörtökön délelőtt írtam egy mailt, próbáltam érthetően udvarias lenni németül, de aztán kiderült, hogy mégsem úgy értette a fogadó fél, ahogy én. Szóval írtam egy mailt, hogy nekem nincs mára ötletem, hogy mit csinálhatnék az irodában, és ha valóban nincs mit csinálni, akkor az aznapi délutánomat szeretném elcserélni a szombat estére, hogy jöjjek fotózni, magyarul azt csináljam, amit szeretnék...végülis elvileg azért vagyok itt. Legalábis az elején még folyton ez volt a gond, hogy miért nem csinálom már azt, amit szertnék. Minnnnnnndegy. Na, aztán azt a választ kaptam, hogy de sok a dolog az irodában, és jöjjen azon nyomban...eléggé felbasztam az agyam a levelén. Aztán mikor beértem, meg is kérdezte, hogy miért írok én ilyen levelet, tiszta ideg volt, addigra már én is. Mondtam, hogy most akkor angolul, és hogy sajnálom, de nem úgy értettem, szar a németem, ez van, és nem érzem, hogy fejlődne, nem tudok mit csinálni, szerintem azt is mondtam (már nem emlékszem), hogy most egy kicsit épp elegem is van ebből az egészből, elfáradtam attól, hogy alapvető dolgokra is rengeteg energiát kell áldoznom a kibaszott nyelvi dolgok miatt...szerintem szarik rá (emlékeztetőül jegyzem meg, hogy a mentoromról van szó), mert aznap sem volt olyan jófej, meg pénteken sem, úgyhogy nagyon várom a hétfőt, meg azt a hülye karácsonyi partit, amire én készítettem el a csomagolást, úgyhogy tudom, hogy mit fogok kapni, ez is nagyon kedves volt. Nem is nagyon ismerem az embereket, akik pluszban még ott leszenek, de majd megpróbálok egy darabig maradni, bár semmi kedvem. Igen most megint egy kicsit elkenődtem, vagy inkább úgy mondanám, hogy feszült leszek és ütni tudnék, amikor a munkára gondolok. És Andreast sem védem, mert segíthetne igazán. Nem kéne Eva mögé bújnia. Úgyhogy jól elfáradtam csütörtökön és már nem bírtam egyszerűen németre menni, sajnos már másodszor hagytam ki többet nem kéne.

Péntek. A jó kis jazzites munka után, ami meglehetősen rövidre sikerült, este összegyűltünk, hogy Georgiával és a dán lánnyal dán sütit süssünk, nagyon jópofa volt, karácsonyi ropogós kis golyócskák igazi karácsonyi fűszerezéssel. Iszogattunk is, aztán nekiindultunk az éjszakának, egy privát szülinapi buliba, ahol ingyen pia és kaja várt ránk. Mondanom sem kell, hogy én sajnos jólneveltségemből adódóan nem használtam ki túlságosan a lehetőségeket, egy sört ittam egy rum-narancs italt, meg ettem kétszer kicsit:) Volt zenekar, akik németül énekeltek The Killerses hangulatú számokra. Az énekes egy meleg - de oly szép - fiúka volt, ő játszott a szintin is. Többször is rám nézett a koncert alatt és ettől megdobbant a szívem. A többiek szépen taccsra tették magukat, főleg a litván csajszi, meg Georgia, de Pavelt sem kellett sajnálni:) Hazavittük őket, Georgiát én támogattam, de szerencsére ő amolyan vidám részeg volt és csak végigénekelte nekem az utat, meg vicceseket mondott, meg mindenkinek beszólt, aki szembejött. Magamra emlékeztetett:) Másnap kérdezgetett is ezerrel, hogy mik történtek és hogy nem hozta-e szégyenbe magát:) Amúgy nem.

Ma meg elmentünk a bolhapiacra, amit Georgia projektje szervezett, ő egy Haus der Jugend nevű helyen dolgozik Pavellel együtt és gyerekekkel foglalkoznak, játszanak velük, meg tanítgatják őket erre-arra. Jópofa volt, vettem egy könyvet egy mécsestartót meg egy CD-t összesen 3 EURért. Asszem ez baráti. Ma nem tudom, hogy lesz-e valami este. Majd meglátjuk.

Annak a maréknyi kommentelőmnek írom, hogy megint feladtátok a harcot és némaságba burkolózva röhögcséltek kellemes szösszeneteimen...nem leszünk így jóban! :)

Rohan az idő...!

Akárhonnan is nézem, nem írtam vasárnap óta, rossz kislány. Nem nagyon történtek eseményszámba menő dógok, úgyhogy azért. Azt viszont tényként megállapíthatom, hogy amióta megvettem a jegyem haza, azóta szinte röpül az idő, és várom már, hogy felszálljak arra a vonatra, de addig még sok víz lefolyik a Salzachon. De azt remélem, hogy nem lesz sok olyan uncsi napom, mint ma...hjaj, visszaköszöntek a régi szép idők, de asszem Eva szimplán bal lábbal kelt fel, mert nem igazán tudom mi a franc volt a baja, de egész idő alatt azt éreztem, hogy a háta közepére kíván, mondjuk kvittek voltunk az tény. Komolyan néha már vannak olyan pillanatok, lehet, hogy gyengeségemből adódóan, amikor már úgy egészen kezdeném megkedvelni erre...jön nekem ezekkel a pofavágásokkal. Mindegy is.

Ezen felül ma volt egy olyan csömöröm, hogy a faszom kivan ezzel a nyelvvel, és soha nem leszek képes megtanulni. Aztán lehet, hogy mégis, de az tény, hogy nem fog magától belerepülni a fejembe..hehe. És az igaz, hogy egyhuzamban most túl sok időt voltam az irodában, és egy kicsit csömöröm van, nem szeretek túl sokat ott lenni.

Node, hétfőn nagy dolgok nem történtek, kicsit magamra hagytak az irodában a csörgő telefonnal, ami megint kiakasztott kicsit. Jó, mondjuk már egyre több kérdésre tudok érdemben válaszolni, de akkor is, ááá, úúúútálom ;) Kedden meg egy hosszú nap után mehettem németre. A végére egész jó lett a hangulat, a nagypapa korú olasz fickó kezdi felvenni a ritmust és jól elszórakoztatja a bagázst, imádom. Meg a többiek sem rossz arcok, de továbbra is fenntartom, hogy 2 és fél óra sok! Holnap megint mehetek. Egészen december 11ig. Remélem azért lesz valami haszna. Bár egyelőre úgy tűnik, hogy nem annyira, mint reméltem.

Jaj, de egyébként nincs semmi baj, csak leszívta az energiáimat ez a nap. Lényegében ennyi.

Kirándulás és vasárnapi musik salon

Korán kezdtem ezt a vasárnapot, mert kiderült tegnap, hogy nekem kell most még megvennem a jegyem haza, majd csak akkor fizet szervezet, amikor végleg hazamegyek, úgyhogy bepánikoltam, és reggel felkeltem, megmostam a hajam, és méltóságteljesen elindultam a kivégzőosztag elé. A pénztárban a kedvenc síelésben lebarnult arcom volt, aki múltkor is sokat segített már. Végül nem volt olyan vészes az összeg és nyugalommal telten mentem tovább a Jazzitbe, hogy szegfűdarabkákat tűzdeljek narancsokba, ami rohadt fájdalmas 2 csomag narancs esetében, azt hittem egy óra múlva, mikor végeztem, hogy letépem a jobb hüvelykujjam, annyira fájt! Ráadásul sietnem kellett, mert mint ahogy oly sok vasárnap, a mostani is közös programmal telt. Délben 8unk útra kelt Ilkóval és első körben megnéztük a Schloss Leopoldskron nevű viskót, amire nagyon büszkék ezek, de szerintem a környezetet leszámítva nem egy nagy szám. A kastély kimondottan nem tetszett. A tipikus salzburgi szerkóba bujtatott idegenvezető nőci egy darabig szimpi volt, de aztán elkezdett idegeskedni, meg amikor közelebb jött, láttam, hogy rúzsfoltos a foga...jujjjjj. Szóval, akkor végleg mindennek vége lett. Ráadásul rohadt sokat beszélt a semmiről, de a sok mankós papa-mama nagyjából élvezte.

A kastély után tettünk egy röpke kitérőt Hellbrunnba, ahol egyszer már voltunk, de most azért érdekes, mert van ott egy adventi vásár, ahol az ember berughat a forralt bortól és részegen elköltheti a pénzét sok-sok finomságra, meg kézzel készített hülyeségekre. Tök jó. Onnan ezerrel hazatipliztünk, és egy röpke pihenő után összetereltem ezeket, hogy elvigyem őket a Jazzitbe. Minden hónapban egy vasárnap lesz egy koncert, a happeningnek az a neve, hogy Musik Salon - Broken Songs. Ma volt az első ilyen, és Eva meg Barbara bizniszt csináltak belőlünk ártatlan bárányokból és megállapodtak, hogy meghívhatom a többieket, és Barbara állja a számlát...hah. Mindegy, a koncert rohadt jó volt! Tini Trampler und Die Dreckige Combo. Az a fajta jelenség a nő a színpadon, amit egy hajszál választ el attól, hogy nevetséges legyen, de annyira szeretnivaló figura, és annyira önmaga, hogy csak imádni lehet, amit csinál, a néhol idétlen mozgását, meg infantilis hangokat, amiket kiad magából. Sajnos nem értettem teljesen a szöveget, de biztos vagyok benne, hogy az is sokat hozzátehet, mert amiket sikerült megértenem, azok nagyon-nagyon viccesek voltak. A többiek is élvezték. A képen a zenekar látható. Ha van időtök nézzetek videókat a Youtube-on, meg a myspace-en is fenn vannak.

Szóval gyerekek, megvan a jegyem haza. 21-én vasárnap 11kor indulok innen, és mivel a kedvenc pénztárosom szeret engem, nem kell átszállnom, és csak úgy suhanok majd a havas tájon át, így 16:53-kor meg is érkezem majd a híres neves Keleti pályaudvarra. De mivel ezt úgy elfelejtitek addig mint a pinty, ezért akkor majd szólok még. Ha más nem is...Pavkó...kérlek gyere majd ki elém, mert a kulcsom nálad van:)

Karácsonyi vásár

Ma egy könnyedebb, lazább napom volt, este nem megyek sehova, a meleg szobámból nézem, ahogy odakinn hull a hó.

Kora délután elmentünk páran megnézni a karácsonyi vásárt. Már éjszaka elkezdett esni a hó, reggel, amikor kinéztem az ablakon, hó borított mindent. Váltakozva vagy szakad vagy pelyhekben hullik, nekem ez egy kicsit fura, régen láttam ennyi havat egyben. A karácsonyi vásár nagyon bájos, és rengeteg helyen vannak standok, az egész várost ellepik. Nem bírtam ellenállni a csábításnak és vettem Georgiával egy forralt bort, és huhhhuuu, ezek nem spórolnak az alkohollal, hogy a mindenit! A kedves osztrák nénike kimérte nekünk a kedves kis pohárkákba a bikaerős glühweint:) Róttuk a köröket, én már nagyon jól éreztem magam és közben fényképeztem. Viszont egy idő után a csizmácskám már nem bizonyult elégnek és a lábam olyan hideg volt, mint egy jégkocka. Nem is bírtam tovább és a Mirabellplatzra már nem másztam át a többiekkel, hanem szépen hazamentem a meleg buszon. Jó most itthon lenni és lustulni, meg nézni, ahogy nagy pelyhekben hullik odakinn a hó.

Holnap el kell mennem a vasútállomásra, mert kiderült, hogy félreértettem a jegy dolgot és majd azt a visszautamat fizetik, amikor végleg hazamegyek...erre nem számítottam, úgyhogy remélem még tudok venni kedvezményes jegyet, mert ha nem akkor kicsit el leszek kenődve bevallom. Meg azt sem tudom, hogy holnap el tudom-e intézni, mert fogalmam sincs, hogy vasárnap mi van a vasútállomáson, dehát csak dolgoznak basszus, bár ezeknél sosem lehet tudni. Na, majd úgyis megtudjátok, hogy mi lett a végeredmény. Addig is, ma még lustulok, nézek egy filmet talán, meg zenét hallgatok, holnap úgyis hosszú nap lesz.

Feeeeeeling good

Huhú, most értem haza, és most beszámolok!

Volt ma sokminden, kezdjük az elejéről: ma 1kor találkoztam első couchsurfingesemmel, amióta itt vagyok Salzburgban (mármint olyannal, aki engem keresett meg). Az idő minden eddigit alulmúlt....szakadt az eső, teljesen alkalmatlanok voltak a körülmények a városnézéshez, de kellemesen elütöttük az időt, sőt nagyon jól éreztem magam! Egyébként Victor, 29 éves és Németországban él a dán határhoz közel, orvosként dolgozik, eredetileg orosz, 8 éve él a német kisvárosban. Tök sokat beszélgettünk, és nagyon-nagyon udvarias volt, ami nagyon jól esett már a lelkemnek. Sok pénzt költött rám, amitől kicsit bevallom zavarba jöttem, de azért jól is esett. Felmentünk a hotel tetejében lévő kávézóba, amiről meséltem már nektek. Még így viharban is nagyon szép volt a kilátás. Utána elcsatangoltunk az esőben a régi városrészbe, majd egy kör után, mikor nagyon-nagyon kezdett volna épp szakadni az a nyomorult eső, bemenekültünk egy étterembe, ahol ettünk bécsi szeletet, én teát ittam, ő pedig akkor itta meg 5dik, majd távozás előtt 6dik hosszúkávéját. :) Újabb küzdelem következett az elemekkel, eljutottunk a Demelig, ami egy híres cukrászda, ott ettünk egy-egy sacher tortát, én teát ittam, ő pedig....igen, megitta 7dik hosszúkávéját is:). Jaj, és amikor elmentünk egy szuvenirshopba, vett a barátainak egy 6db kézzel készített (eredeti!) Mozart golyót tartalmazó díszdobozt, meg egy 3dbosat, és mikor kiléptünk a boltból, odaadta nekem mondván, hogy ezt nekem vette. Úgy meghatódtam:)

Aztán 6kor elbúcsúztunk, mert neki mennie kellett haza, nekem meg a Jazzitbe. A lényeg, hogy nagyon jó élmény volt.

Hazamentem, aludtam egy órát, aztán Georgiaval elindultunk a Jazzitbe! 3 koncert is volt, és nagyon élveztem! Az első a Moby Stick, őket már láttam korábban, már írtam is róluk, hogy jópofák. Aztán jött a The Pond Pirates albumbemutató partyja. Nagyon jók voltak! http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=113545931 Sokan is voltak, meg tánci is volt. A koncert előtt a színpad szélén ültem, és fotóztam a tömeget, és észrevettem, hogy egy srác folyton bemászik a képbe. Volt most a koncerten nényán fogyatékos is, nem tudom, hogy a zenekar vendégei voltak-e, vagy mi, de eddig nem láttam őket. Ez a srác is az volt, de annyira kis édes volt! Mutattam neki, hogy igen, lefényképeztem, majd hosszú álkörök után odajött hozzám, kezet nyújtot, bemutatkozott (Michel), megkérdezte a nevem (Szilvi), majd annyit mondott, hogy örülök, hogy megismertelek, és visszament a többiekhez. :) A koncert alatt is nagyon aktív volt, folyton pacsit akart adni az énekesnek:)

A koncert végén megjelent meglepetésszerűen Beatrix, a norvég lány. Leültünk aztán a bárban és kiderült, hogy itt is lesz még egy koncert:) Ez egy ír banda volt, a nevük The Cherries, és albumuk is van már (onnan is tudom, hogy megvettem, dedikáltattam:), melynek címe Vertigo Girl. http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=80034474, nagyon imádtam őket! Mindenki imádta őket! Kurva jó volt a hangulat! Állati jó hangulatot csináltak. Játszottak egy csomó feldolgozást is, a Feeling good az nagyon ott volt áááá, imádtam! A koncert után odamentem hozzájuk, kiderült, hogy holnap is játszanak (illetve hát ma) a Denkmalban (amiről már írtam, hogy nem nagyon akarok oda többet visszamenni:). Úgy tűnik mégis visszamegyek:). Huh, mindent egybevetve, nagyon jó napom volt, és nagyon elfáradtam, de nagyon jó:)! Megyek is aludni!

Hallo...Jazzit

Ma egészen mozgalmas, szinte már háziasszonyi magaslatokba szökkenő napom volt. Reggel keltem, elmentem a szervezethez, hogy felhívjam anyát. Visszafele elkanyarodtam a csütörtöki piac felé (minden héten csütörtökön összegyűlnek a kofák a Mirabellplatzon és árulják portékájukat. Egyszer már voltam és imádom! Annyira hangulatos és annyi szemnek-szájnak ingere van ottan! Annyi sajt! Meg finom pékárú, füstölt húsok, felvágottak, halacskák, méz, zöldség meg gyümölcs. Huh, nem is tudom mit mondhatnék. Visszafogtam magam, nagyon, és csak zsemlét vettem, meg rákennivaló finomságot. Finom reggelim volt, na. És, ami nagyon jó, hogy itt az árusok ízlésesen vannak felöltözve, és nem ordibálnak ilyeneket minden sarkon, hogy "Százééé van a tojjááááás! Csak százééééé!"

Utána elégedetten visszaszökelltem a lakhelyemre, és pihentem még egy kicsit munka előtt. 1re mentem be, Eva ma sem volt, úgyhogy végig voltam, a végére már nagyon megéheztem, bevallom töredelmesen. Elég sokmindent csináltam, nem is baj, jó érzés volt. Viszont attól már az agyam eldobtam, hogy folyton szólt az a kurva telefon és hát tudjátok, abba itt mindig németül beszélnek, és már nagyon-nagyon untam. Valahányszor megszólalt, mindig végigfutott az agyamon, hogy fogom, és egyszerűen kibaszom az ablakon, de neeeeem, rendes lány vagyok, viszont, amikor bejött egy beszédes vénember, na akkor kellett volna látnotok! A második szótagnál elvesztettem a fonalat, és csak mosolyogtam, és magamban nevettem, hangosan, magamon:) Majd, mivel én olyan vagyok, bevallottam neki, hogy nem annyira értem, amit mond. Akkor kedvesebb lett, és minimális bonyolultsággal, majdnem csak a lényegre törekedve elmondta, hogy hány jegyet akar és mikorra. De persze utána még beszélt, viszont az a jó ilyenkor, hogy nekem nem kell figyelnem. És ez nekem jó, néha.

6kor kicsit elégedett fejjel, de mindeesetre már nagyon éhesen távoztam, hazaérve megettem, amit találtam. Oh, tegnap későn este még megnéztem a Hairspray új verzióját, és annyira imádtam:) Főleg, amikor az elején a nagyon bájos éneklős jelenetbe belecsöppen az én drága morbid John Watersem....mint egy szatír és a kedves, utcán sétálgató hölgyeknek megmutatja.

Holnap péntek. Puszi mindenkinek!

Csak olvasgattam az indexet és erre bukkantam: . "Hajlamosak vagyunk a borúlátásra, sorsunknak a valósnál kilátástalanabb megítélésére, vagyis meglehetősen kudarcra szocializált nép vagyunk. Ennek oka azonban, véli Zonda Tamás, nem nemzetkarakterbeli sajátosság, depresszióra való kollektív hajlam, hanem egy igen keserű, csak kudarcokban gazdag, sorozatos kollektív traumákat hozó ötszáz éves történelem megélt tapasztalata, és az erre adott reflexió: rezignáció, szkepszis." :) http://index.hu/politika/belfold/vals081118/

Oh, igen, emlékszem arra az 500 évre...borzasztó ;)

Kedves kis dolgos napocska

A tegnap igazi Jazzit stílusban telt, de a ma reggel is. Lassan már tényleg csak röhögök ezen az egészen:).

Tegnap délelőtt írtam egy mailt Evanak a jazzites címre, hogy mikor is menjek be stb, merthogy nem beszéltük meg előző nap. Fél 2ig semmi választ nem kaptam, majd elgondolkoztam, hogy esetleg netalántán beteg, úgyhogy 2re bemetem, kopogtam Andreas ajtaján és kiderült, hogy sejtésem helyes volt, ezért nem kaptam választ, de nem baj, elkezdetem csinálni ezt-azt, amit beterveztem, közben Andreas ki-be mászkált az irodába, én meg CD-ket másoltam át a gépemre, ha már ott voltam:) Mondták már hétfőn is, aztán tegnap is emlékeztettek, hogy ma 10től sajtótájékoztató lesz az egyik kávézóban, és jöjjek én is, csinálhatok fotókat. Nos, én ott voltam, és szinte 100%ig biztos vagyok benne, hogy jó helyen voltam, de sajnos a főnökömet, és egyéb sajtóra emlékeztető egyént nem láttam....kicsit pipa vagyok, főleg, hogy feleslgesen keltem fel, és fagytam szét. De van ilyen, tudom.

Nade, tegnap még elhúztam németre, ahol megint sok okosságot tanultam, és lassan nem igazán tudom hova tenni, hogy Hans Jürgen vajon miért kérdez engem olyan gyakran, és miért engem hív a táblához, amikor még van egy jópár arc, aki sosem volt a táblánál. Mindegy, legalább rákényszerít, hogy aktív legyek, mert amúgy hajlamos vagyok elmélázni sajnos. Az biztos, hogy nem azért, mert én vagyok a leggyengébb, és tréningezni akar. Szóval kérdőjel.

Este már nem mentem vissza a Jazzitbe, csak otthon pihiztem, aztán megnéztünk egy filmet közösen, aztán elkezdtünk Maffiázni a konyhában. Utálom, amikor én vagyok a maffia...mindig látszik, hogy "bűnös" vagyok. Volt ott egy török srác, aki az agyamra ment. Sajnos én személyesen még találkoztam okos török fiúval, de természetesen ebből nem akarok végzetes következtetéseket levonni, csak fura. És főleg ezzel ment az agyamra, túl sokat beszélt, és nagyon nagy butaságokat. Én meg már fáradt is voltam (kb 1-fél2 lehetett akkor már), és nem bírtam már elviselni. Tudom-tudom...ne mondjatok semmit. De akkor is idegesített:)

Ma meg...hát így, hogy kimaradt ez a délelőtti program, kicsit elszontyolodtam, mármint olyan szar érzés volt, hogy megint valamit félreértettem, vagy mi? Majd megmondom Andreasnak, hogy én bizony voltam egy helyen, legfeljebb nem a jó helyen, de én igyekeztem, és akartam is, de mit csináljak, ha bekrepált a telefonom, és még nem volt rá kapacitásom, hogy újat vegyek....? El vagyok zárva a világtóóóóól! Majd decemberben megpróbálok szerezni egyet. Most meg várom a nap hátralevő fejleményeit. :)

És csak, hogy nektek is olyan jó legyen, mint nekem: megtaláltam azt a filmrészletet, amiből a szám elején lévő "monológ" van:) Figyeljetek csak:
http://www.youtube.com/watch?v=3ZU9vSItPjg

Hétfő

Jaj, hát mit is mondhatnék erről a kis hétfőről...sok minden nem történt. Dolgoztam, az nem volt hosszú, meg jó is vot. Utána elmentem a dán lányhoz, beültünk a hotel tetején lévő bárba, és mivel nagyon szép idő volt ma, gyönyörűen látszott a hegyekkel övezett város. Megittam egy forró csokit, és elméláztunk az élet nagy dolgain.

Holnap németem lesz, meg munka előtte, szóval lesz mit csinálni. Oh, és végül meg szeretném osztani veletek kedvenc Madonna videóm, végre megtaláltam azt a verziót, ami nekem tetszik:) Kivételesen komolyan beszélek :)

http://www.youtube.com/watch?v=w8-F5VmZqYw

Sound of Music sunday

Ahhoz képest, hogy micsoda ellenállással indultam neki ennek a mozidélutánnak, egész jó volt. A kaja nemcsak szendvicsecske meg ilyesmicske volt, hanem igazán odatették magukat baszki: hal és olivás krumplisaláta, meg szószok hozzá, meg öntetek. Szóval mindenki kussolt és elegánsan bár, de tömte a pofáját.
A filmet két részben néztük meg (amúgy nem lenne ember, aki kibírná), mivel rohadt hosszú (asszem 174 perc). Az első rész a bájos felvezetés az apácáról, aki kilóg a sorból, ezért a főapáca, aki amúgy meglepően szabadszellemű, elküldi egy családhoz, ahol a 7 gyerek mellé elkél a nevelőnői segítség, amíg az elsőre kőszívűnek tűnő apuka ügyeit intézi. A történet egyébként Salzburgban játszódik, ezért volt ez a nagy görögtüzes banzáj. A kamera önkívületi állapotban pásztázza a hegyekkel övezett várost, miközben sokszor énekelnek a főbb karakterek. Naná, hogy a kőszívű fickóról kiderül, hogy valójában egy rendes ember, és a nevelőnőről is kiderül, hogy halálosan szerelmes a mégsem-kőszívű-férfiba. Énekelnek egy nagyot, majd megcsókolják egymást. Lényegében ezzel véget is ér az első rész. Mi ezután pihenésképpen elfogyasztottuk kávénkat, hozzá megettük az egy szelet gesztenye, egy szelet sacher tortánkat. Mindenki boldog volt és kipihent, így hát neki is ugorhattunk a második résznek, ahol - mint ahogy amúgy az életben is - gyökeres fordulatot vesz az éneklő hősök élete! Egy valamit, egy nagyon fontos dolgot elfelejtettem mondani: a film megtörtént eseményeken alapul! A váratlan fordulat az a nyomorult Anschluss (mivel ez az 1965-ben készült film a 30as évek végén játszódik), nácik masíroznak a városban, és hát megváltozik a bájos vidék, és szereplőink élete. Ralphról, a kedves kis postásfiúról kiderül, hogy lelke mélyén egy gyenge, manipulálható jellem, és nácinak áll. De szereplőink nem kussolnak, mint szar a gazban, hanem énekelnek. Majd nagyon okosan, egy igen rövid, ámbár feszültséggel teli menekülési jelenet végkifejleteként, meglépnek az országból, hogy boldogságukba ne piszkítson bele a történelem. Hát nem gyönyörű?
Összepakoltunk, hazahúztunk, aztán itthon még szórakozgattunk kicsit, aztán mostanra már kidőltem végleg. Komolyan, ha egyszer lesz rá alkalmatok...csak ajánlani tudom. Sound of Music. Egy kedves kis teadélután keretein belül oly jó mulatság! ;) És fülünkben megül a dal: The hiiiills are aliiiiive with the soooound of muuuusic!

http://www.youtube.com/watch?v=wDfA2-X3SXM&feature=related

Shamrock rulez

A tegnap nagyon kis kacifántosra sikerült, de nevettem sokat, mondjuk főleg magamon, vagy a helyzeten.

A linzi fárasztó hazaút után még egy darabig nem tudtam elaludni, úgyhogy tettem-vettem úgy fél2ig, aztán végre álomra hajtottam a fejem. Másnap meg összegyűltünk és elhúztunk vásárolni, megint vettem egy szőnyeget, meg egy növényt, meg hozzá egy kaspót, meg egy mécsestartót, mindezt összesen 2 EURért az Ikeában, ettünk is ott, aztán még ellébecoltunk egy közeli könyvesboltban, majd hazatipliztünk, ettünk együtt, aztán irányt vettünk a Shamrock felé (ír kocsma, mi más), hogy megnézzük az Írország vs New Zealand rugby meccset. Bevallom imádom nézni, ahogy az a sok izmos férfi egymást gyömöszöli egy nyomorult labdáért. Sajnos Írország kikapott, majd miután már csak ketten maradtunk a dán lánnyal odajött hozzánk egy 40es német fószer és mivel A.K. mellé ült le, főleg vele kezdett el dumálni (plusz információ: A.K. 18 éves...:) én meg halálra untam magam, de ha esetleg tőlem kérdezett valamit, az még rosszabb volt, úgyhogy inkább magamban iszogattam (legalább egy sörre meghívott az a szerencsétlen). Aztán egyszercsak a pultos elkezdett kérdezgetni, hogy rossz napom volt-e (tipikusan úgy éreztem magam, mint a filmekben, amikor egy idegen betér egy bárba, vagy egy amolyan útszéli kisvendéglőbe, ahol mindig más a vendég, mert mindenki csak átutazóban van...ah, kezd hosszú és unalmas lenni ez a hasonlat:), én meg mondtam, hogy nem kimondottan, csak most nem tudok nagyon mit kezdeni magammal. Erre megkédezte: What's your name? mire őszintén válaszoltam: Szilvi. Mire tette fel a következő kérdést: And what's his name? Ettől teljesen eldobtam az agyam, majd megszakadtam a röhögéstől, és csak annyit mondtam: You're silly, és ezzel őt is megnevettettem. Kérdezgetett, hogy mi a jóistent csinálok én Salzburgban, elmondtam neki nagyjából, de arra már hogy szeretem-e a várost, nem mertem őszintén válaszolni, úgyhogy elintéztem, egy nem rossz-szal.

Terveinkben egy következő állomás szerepelt még, ami viszont egészen nehezen kivitelezhető formát öltött: néhányan el akartak menni egy Afrika központ nevű helyre, ahol ingyenes reggae est volt....de akikkel a városban találkoztunk, azoknál nem volt meg a hely címe, meg hogy még haza kell mennünk, mert ott van a nem tudom ki, szóval ment a kavarás ezerrel, de eldöntöttem, hogy nem adom fel. Végre elindultunk (mellékesen megjegyzem, hogy éjszaka itt már mocskosul hideg van!) elkaptunk egy buszt, ami egy szép hosszú út után letett minket pont annál az utcánál, ahol a hely volt. Ha egyedül mentem volna este arra, komolyan halálosan rettegtem volna. Rohadt sötét volt, és túl nagy csend...megtaláltuk a helyet, ami úgy néz ki, mint egy művelődési ház, és lepukkant, piától és cigarettától aszott arcú nők és férfiak ütötték el ott az időt, miközben néhány feka lézengett jamaica zászlós sapiban. Sarkon fordultam a dán lánnyal és megvártuk az utolsó buszt, ami hazavitt minket. De nem bánom, vicces volt. Meg egyszer a nagy keresgélésben csak találunk majd valami jó kis helyet. Lényegében hazamentem, és lefeküdtem aludni, éjfél körül.

Ma meg...nemsokára összegyűlünk és elmegyünk a szervezethez, ahol filmet nézünk majd: Sound of Music, ami erről a hülye városról szól, és mindenki kurva büszke rá (mármint, hogy van ez a film, ami a városról szól). Julie Andrews (lásd Mary Poppins) fog egész végig tátogni zenére, és közben vidáman szökellnek hegyre fel és hegyről le. Nem baj, lesz ingyen kaja meg tea és kávé. Kell még más egy jó kis vasárnap délutánhoz? Hát persze, hogy nem :)

A képen az új szerzeményeim. Szegénykémet nem a szőnyegen tárolom, hanem az asztalomon, és bevallom...akartam róla készíteni egy képet mielőtt elpusztul...rossz előérzetem van...olyan kis törékenynek látszik.

Hát növényem is lett, és a mindenkiben felmerülő kérdésre a válasz: igen, igazi :)

Egy nap Linzben

Már legalább egy hete elterveztük és terveinkehez tartva is magunkat, ma reggel Stefanie és én felkerekedtünk, és elmentünk Linzbe, ami kb. másfél órányira van Salzburgtól, de mivel mi az olcsóbb jegyet választottuk nekünk két és fél óra volt.

Linz nagyon jó kis hely! Ezerszer jobban tetszett, mint Salzburg, pedig az idő nem volt a legszebb, meg kicsit fáradt is voltam a korán keléstől, de még így is! Sokkal nagyobb az élet, kedvesek az emberek, ha hallják is, hogy nem olyan jó a németem, nem válatanak át félmosollyal angolra, segítőkészek, és....ott van a Duna :) Olyasmi, mint Pesten, mármint nem olyan kis folydogáló csermely, mint Bécsben. Mire odaértünk már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy mikor beértünk a központba a vasútállomásról, máris bevetődtünkl az első étterembe, ami nagyon vicces volt. Mindenki öreg volt rajtunk kívül, a pincér bácsi bottal mászott ki, hogy felvegye a rendelést, és egy nagyocska, maszkulin hölgy hozta ki a finom ebédünket. Horgolt párnácskák a padokon, és csipkefüggöny az ablakon, beszarás volt, de az is, hogy milyen rohadt olcsó volt (a körülményekhez képest, körülményeket értsd: Ausztriában vagyok) és milyen sokat adtak, és mennyire-de-mennyire finom volt! Leopoldistuben, ha egyszer arra járnátok :)
Utána jóllakottan, tettre készen elindultunk egy kiállítás felé, kissebb kerülőúttal bár, de meg is találtuk. "Kulturhauptstadt des Führers". Nem volt rossz, de annyira nem hozott lázba. Stefnek tetszett. Lényegében arról szól az egész, hogy Hitler egyfajta szülővárosának tekintve Linzet (vagy inkább Linzt??), igyekezett (volna) minél több mindent felhalmozni ott, egy metropoliszt kialakítani egy sugárúttal a központ felé, melynek végállomása egy múzeum lett volna, ahova minden jót összezsúfolt volna. Kedves gondolat. Sajnos (ironikusan értem persze) "egyéb elfoglaltságai" és a háború "rövidsége" miatt nem tudta befejezni géniuszi tervét...
Ezután a csoda után eljött az ideje, hogy megkóstoljuk a Sacher torta riválisát, hölgyem is és uraim...a kék sarokban...aaaaaa Liiiiinzzeeeeer torta! Nem rossz, de nem véletlenül maradt alul a több évszázados küzdelem során. Megittunk hozzá egy kellemes tejeskávét, aztán elindultunk még az esti fényekben is megcsodálni ezt a várost. Végül, a vasútállomáshoz közel betértünk egy kocsmába (itt a kocsmáknak is az a neve hivatalosan, hogy kávézó, és bár ugyanolyan lepukkant emberek támasztják a pultot, mint nálunk a Rókalyukban, legalább stílusosak, na). Megittunk egy pofa sört, közben majd meghaltam a röhögéstől, hogy milyen arcok voltak ott. Volt egy dagadt pacák, aki egy a játékgéphez képest sokkal alacsonyabb széken pihentette hatalmas testét, és az egyetlen mozdulat, amit tett, az a piros gomb folyamatos nyomogatása volt. Semmilyen arcizma nem rezzent meg közben, és lényegében úgy nézett ki, mint aki nem is él. Kivéve, amikor haraggal telten rámnézett, mert megérezte, hogy lefotóztam....igen! Van róla képem :)
Rohamtempóban elértük a vonatot, majd egy újabb 2 és fél óra után mostmár itthon vagyok. Jó volt nagyon. Sajnos Steffel ez volt utolsó ilyen utam....már teljesen be van táblázva a vizsgák miatt és mikor 21-én decemberben elutazunk, ő már nem jön vissza :( Hiányozni fog, de inkább most arra gondolok, hogy még lesz időnk iszogatni, meg a lényeg, hogy megismertem. Lassan megyek aludni. Elfárasztott ez a nagyon jó kis nap :)

Szombattól keddig

Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig hallgattam, meg mostanában ritkábban jelentkezem, csak nem volt olyan jó kedvem, úgy meg valahogy nem jött a szó. De mostmár talán jobban alakulnak a dolgok, igyekszem összeszedni magam.

Hétvégén nagyon szép idő volt, de azt hiszem ezt olyan nagyon nem használtam ki. Szombaton végülis csak este mentük el szórakozni. Itt voltak néhányan a bécsi önkéntesek közül, kettőt ismertünk már az érkezés utáni tréningről. Jó volt őket látni. Leoni tök aranyos német csaj, Matthias pedig egy kedves dán fiú. Volt még velük egy másik dán srác, meg egy észt lány. Először egy koncertként beharangozott, de hál' Istennek ingyenes ám sajnos talán épp ezért borzalmas "modern" táncelőadásra vittük el őket...nagyon-nagyon rossz volt! Aztán beültünk egy helyre, ahol tök jól eldumáltunk, de sajnos jött megint az ó menjünk már máshova felkiáltás A.Ktől...és átnéztünk két helyre, de mindegyik tömve volt, és szegényeken láttam, hogy a tökük tele van már, úgyhogy megpróbáltam átvenni az irányítást. Georgia javaslatára felmetünk az egyik hotel tetejében lévő bárba, ami annyira nem is drága, és a kilátás gyönyörű. Ott még dumcsiztunk egy kicsit, majd elváltunk.

Vasárnap Stef és Georgia elmentek a hotel tetejébe, hogy reggelizzenek, de én olyan sokáig aludtam, hogy lecsúsztam eről az akcióról, de otthon gubbasztani sem akartam, megnéztem a moziműsort és elmentem a Das Kinoba megnézni a Happy-go-lucky című angol filmet. Imádtam! Nagyon jó kis film:) Onnan magányosan hazabaktattam, és meglehetősen szomorú gondolatok keringtek a fejemben az életemről, hogy nem tartok sehol, és nem is látom az utat, hogy mikor mondhatok majd magaménak olyan dolgokat, mint saját lakás, nekem tetsző állás, család....hát igen. A szokásos. És nagy valószínűséggel ezeknek a dolgoknak köszönhetően nem alszom mostanában olyan jól. Meg enni sincs annyira kedvem, de ez talán még a legjobb mellékhatása a dolgoknak :)

Hétfőn rövid látogatásom volt csak a Jazzitnél, tegnap meg szóba hozták a képeket, hogy küldjem át Markusnak, majd talán mégis lesz ebből valami. Aztán elkezdtem a postázással foglalkozni, de egyszercsak eszembe jutott, hogy sajnos annyira felidegesítettem magam délelőtt, hogy elfelejtettem enni, úgyhogy 4kor kimásztam a szobából és mondtam, hogy bocsánat, de haza kell mennem, meghát 6kor kezdődött a németem, és addig még pihenni meg enni is akartam. A német jobb volt, mint az előző. A tanár ugyanaz, és ez nem is baj, mert ő jófej, a csoport is jóval erősebb, én olyan alsó-középkategórának számítok köztük. De 2 és fél óra nagyon sok. Nem tudok én annyi ideig koncentrálni. Van egy negyed órás szünet, de azzal meg nagyon nem tudok mit kezdeni. Mindegy túléltem, és holnap jön a következő.

Pénteken tervezzük, hogy elmegyünk Linzbe Steffel, ami 1 órányira van Salzburgtól. Állítólag nagyon jó kis hely, és bevallom kezdek attól tartani, hogy Salzburg egy elég gáz hely itt Ausztriában. Mármint iszonyatosan furcsa. Az embereken megetelepedett valamiféle felsőbbrendűségi tudat, meg rohadtul sznobok, de közben sokszor úgy érzem, hogy a város tök halott. Magyarul, hogy nincs mire annyira nagyra lenni. Ne értesetek félre, nem bánom, hogy itt vagyok, de bevallom, hogy ha nem ilyen körülmények között, nem a többiekkel együtt lennék, akkor nagyon rossz lenne. Halálra unnám magam. Nemsokára megyek dolgozni. Próbálok gyakrabban írni, ha előbb nem, akkor szombaton, vagy péntek este mindenképpen elmesélem milyen volt Linz.

Furcsa nap furcsa este

Dühös vagyok, vagy nem is tudom mi. Ma egész nap arra koncentráltam, hogy este majd jól menjenek a dolgok. 4re mentem dolgozni, mert Evának el kellett mennie fél 5kor. Így én maradtam az irodában 6ig, aminek kimondottan örültem, pont az kellett, hogy a zúgó fejfájásom mellé még folyton csörögjön nekem az a tetves telefon, és mindenki a koncert után érdeklődjön. Sebaj, megcsináltam. 6kor lementem a koncertterembe, hogy készítsek néhány fotót még a készülődés alatt is. Kezdtem egész jól érezni magam. Aztán mikor vége lett, úgy 7 körül, úgy döntöttem, hogy nem fogok 1 és háromnegyed órát azzal tölteni, hogy a falat bámulom, ígyhát hazamentem, ahol épp az észt lány, Piret búcsúját "ünnepeltük", csatlakoztam, bedobtam 2 sört, aztán visszamentem a Jazzitbe. Kb jókor érkeztem, sokat nem is kellett várnom, rengeteg képet készítettem, ami főleg annak tudható be, hogy a gépem nem annyira alkalmas az ilyen mozgalmas események rögzítésére (nagyon lelassul, amikor nem "megfelelőek" a fényviszonyok, és ha nem figyelek, akkor elmosódottak lesznek a képek), de tényleg nagyon sok képet készítettem. És nagyon közel voltam a színpadhoz. És mikor vége volt az első blokknak (nagyon jó zenét nyomtak egyébként az arcok, egy holland zenekar, a nevük "Amsterdam Klezmer Band") az egyik zenekari tag, a legfurább persze, lehajolt a színpadról és azt a tanácsot adta, hogy nem kéne az egész estét fotózással töltenem, majd mondtam neki, hogy itt dolgozom (nem akartam kifejteni, hogy a profiknak azért tart 10 percig, mert 1500x drágább és jobb gépük van mint nekem, és némivel több tapasztalatuk), és bevallom kicsit felbasztam az agyam. Merthát éppenséggel értelmezhettem volna úgy is, hogy jót akar nekem és arra sarkall épp, hogy érezzem jól is magam egy kicsit, de azt hiszem, kivételesen jó a megérzésem, ha arra gondolok, hogy ez inkább azt jelentette, hogy rohadtul zavarom. Mert koncert közben is néha kinézett rám, és úgy. Nem tudom, mennyire lehettem zavaró, de kissé elment a kedvem az egésztől. Aztán szünet után, már hátul álltam (de ezt amúgy is így terveztem, hogy a közelik után készítek néhány távoli képet is) láttam ám egyszercsak, hogy belép a terembe Markus, aki elvieg ma nincs is itt, éppen ezért volt ekkora az izgalmam, hogy csak én és majd az én képeimet...és megindult előre...és elkezdett fényképezni. És akkor úgy döntöttem, hogy a franc fogja itt baszni el az idejét. Csináltam jónéhány képet, meg is kaptam érte a magamét, szóval elhúztam haza. Mellesleg az elődöm Antónió állt a jegyszedő csajjal, értem úgy, hogy ő dolgozott aznap este, magyarul pénzt kapott azért a munkáért, ami nekem beletartozott a munkakörömbe...ez is kicsit felbaszta az agyam. Úgyhogy fogtam magam, hazajöttem, a búcsúbuli még mindig tartott, becsatlakoztam, de ott is elment a kedvem, mert az egyik koreai csávó is ott volt, és nagyon berúgott, ami azzal járt, hogy kurva hangosan üvöltözött (mellettem ült, szóval most elég rosszul hallok a jobb fülemre) és nem utolsó sorban rámborította a piájának a felét, már csak azt sajnálom, hogy nem vörösbor volt.... Meg aztán az egész valahogy olyan fura volt. Senki le sem szarta Piretet, pedig elvileg ez az ő estéje, szegényen egy csomószor láttam, hogy eléggé maga alatt van, de senki nem is gondolt rá. Én meg elég fáradt és leszedált voltam ahhoz, hogy én se mozdítsam a kisujjamat se...aztán inkább feljöttem a szobámba, mert már nem volt kedvem semmihez. Hát ez volt ma a nagy helyzet. A megfázás még mindig nem múlt el, de javult, az kétségtelen. Holnap is pihenek majd, vagy hát meglátjuk mi lesz, még nem tudom. Most viszont jó éjt!

Ja, és szeretem a kommenteket. Élek-halok értük. Úgy feldobnak. ;)

Első náthám Osztrákiában

Most egy ideje nem jelentkeztem, mert megfáztam kedden. Tegnap itthon voltam egész nap, ma is így lesz. Épp a finom, gyógyító zöldségleves rotyog a fazékban a konyhában. Szóval ebből kifolyólag nem történt sok minden. Holnap lesz a nagy este, kezdek izgulni, hogy lesz-e egy kép is, ami használható?! Nade nem stresszelek előre! Most visszafekszem aludni asszem.

Majd' elfelejtettem: a pénteki megvilágosodásom!

Nyűgös hétvége

Elnézést, de ezzel kell kezdenem: egész nyomorult hétvégén nem volt internetem! És ez felháborított! Nagyon.

Nos. Pénteken egy egész nagy bulit csaptunk, munka után elmentünk iszogatni a Murphy's Law nevezetű ír kocsmába. Nagyon mókás volt, ahogy minden helyet Halloween hangulatba öltöztettek. Beatrix mint egy kis ördöglány jelent meg, nagyon dögös volt! Az est egy pontján kölcsönadta a szarvát, és szinte új életre keltem, mindenkinek nagyon tetszett. Iszogattunk, a kocsmában néhány férfi azzal mulatta az időt, hogy egy tölcsérbe, aminek a végén egy cső volt sört öntöttek és utána a cső végét a szájukba téve egy szuszra betolták a piát. Ez egyébként hivatalosan az itallapon szerepelt, tehát minden egyes alkalommal a Cézárnak öltözött vicces pincér kilibbent tógájában és belediktálta az arcokba a piát. Amúgy nagyon más nem történt, csak ittunk, néha táncoltunk majd fél5re hazaértünk. Még a viharos szélben (amúgy nagyon érdekes volt a hangulat, meleg volt, de közben nagyon fújt a szél, tiszta vadnyugat, márcsak az ördögszekerek hiányoztak, meg Clint Eastwood, amint csípőből előrántja coltját) ettünk a kedvenc törökömnél felesben egy pizzát Georgiaval. Délelőtt mikor felkeltem pokolian fájt a fejem, azt hittem meghalok. Az egész napom vegetálással telt, borzalmasan éreztem magam, amolyan "soha többet nem iszom" pillanatokat éltem át. Vasárnap viszont mivel tudtam, hogy net úgysincs elmentem néhány arccal az egyik szomszédos hegy (Gaisberg) tetejére (autóval, nem ám gyalog). Nagyon szép volt a kilátás! Félmeztelen vénemberek rohangásztak túrabottal a kezükben. Meg a fél bagázs a hüttékben baszta el a pénzét. Ezt csinálják ezek vasárnap. Mire hazaértünk a másik csapat pont indult az egyik másik hegy irányába (Mönchsberg), aminek a tetején a vár is van. Mellesleg arról is híres, hogy sokan vetették magukat onnan a mélybe, mert úgy gondolták, hogy nem bírnak tovább a lederhosenek és lodenkabátok árnyékában élni. Szép volt amúgy, kellemes őszi délutánt választottunk ehhez a kis túrához. Hazafele már nagyon fáztam, és kezdett idegesíteni a török fiú. Jaj, el kell mesélnem egy történetet vele kapcsolatban, nevessünk egyet együtt: miután eltöltött 2 hetet itt a Haus Merianben úgy döntött, hogy el akar innen költözni egy olyan lakóparkba, vagy hova a francba, ahol saját konyhája és fürdője van. A gond csak az, hogy ez a hely vidéken van mindentől elzárva. El is költözött, de a nagy eszével abba nem gondolt bele, hogy esetleg unatkozni fog ott a semmi közepén. Így is lett. Hiányzunk neki. Szóval vissza akar jönni, de már aláírt valami szerződést a mostani helyén. Jól kibaszott szegény Barbarával...okos gyerek. Szóval hazafele már kicsit tele volt a tököm, főleg mert nem nagyon tartotta be a "ne gyere a pofámba, csak mert egymás mellett megyünk" szabályt. Nem gond, hazaértünk és ezzel ennek is vége lett. Szóval végülis történtek dolgok, de azért jobb hétvégém is volt már. Ma meg volt nagy bevásárlás aztán kb ennyi:) És bármikor el tudnék aludni. Vajh miért van ez? De komolyan! A képen én és a dán lány A.K. (Anne Katrine) ülünk az őszi Mönchsberg gyönyörűséges délutánjában. A kép beállított.

Nappal aludtam

Tegnap egész jól alakultak a dolgok, szinte meg is lepődtem. 5re mentem csak be a Jazzitbe. Előtte még délelőtt felhívtam anyát, jó volt vele beszélni, előző héten nem tudtunk és már hiányzott. Aztán itthon tettem-vettem. Mikor 5re bementem, igazán hangulatos látvány fogadott, kis mécses éget a pulton, kellemes fények, mondtam is, hogy huh. 5-6ig felfrissítettem a Jazzit plakátállományát, oltári nagy rendet raktam a flyerzek között, majd mikor már eszeveszetül kezdtem volna belelendülni - rendrakási mániám itt sem hagyott alább - mögém került Markus, a Jazzit fotósa, és bizalmasan elmondta, hogy jövő héten pénteken, mikor az általam olyannyira várt Amsterdam Klezmer Band lép majd a színpadra, ő nem lesz itt, számomra ismeretlen okokból kifolyólag....nos ez azt jelenti (elsőre nekem sem esett le), hogy én készítek majd képeket, amik felkerülnek majd a honlapra...!!! Wow, féllábbal a sztárvilágban vagyok! Jó, azért a realitásérzékem sem veszett oda, szóval csak örülök, és közben izgulok is. Még mindig nem tökéletes, amit ilyen fényviszonyok között művelek, de Markus tök jófej volt. Tanácsokat adott, hogy hogyan lehetne javítani a képminőséget. Eldiskuráltunk. Fényképezésről beszélgettünk. Vicceseket is mondtam, mindezt németül, hogy azt a kutyafáját. Aztán a koncerten végig segített, hogy honnan jó fotózni és a többi. A végére teljesen kifáradtam, meg a hunyorítós szemem majdnem úgy maradt (én nem a kijelzőt nézem mint ő, mert az én kijelzőm elég pocsék). Na, aztán egy óvatlan pillanatban, a szünetben elhúztam haza, mert már majd' meghaltam az éhségtől, meg kipurcantam. Otthon aztán rémülten néztek rám a többiek a konyhában, hogy hát te már itthon, pont most akartunk csatlakozni. Na erre úgy döntöttem, hogy még mindig oly fiatal vagyok, úgyhogy megeszem az e célra félretett spagettimet, aztán iszom egy frissítő teát és uccu neki, menjünk vissza a Jazzitbe. Így is lett, egész sokan verődtünk össze, és rá kellett döbbennem, hogy egész jó kis bulik vannak néha a Jazzitben koncert után, most éppen latinosnak szánt számok mentek, de ezek a halvérű osztrákok nem nagyon mozgatták a seggüket a kongára, úgyhogy az elején egész lapos volt a hangulat, vettünk sört, elkezdtünk mókásabbnál mókásabb képeket készíteni magunkról, aztán jött az ihlet, az ír lány úgy döntött, hogy leszarja ezeket a szar arcokat és elkezdett táncolni. Csatlakozott Georgia is, majd Beatrix, aztán úgy láttam, hogy ok, itt dolgozom, de attól még jól is érezhetem magam :) Szóval bemutattam ördögi tánctudásom, és tök jól elvoltunk. Hazafele megfuttattam Georgiát, meg vettünk a benzinkútnál csokit (én nem, én sört akartam, de egyedül nem iszom!). Aztán álomra hajtottunk a fejünk (nem a benzinkútnál, hazajöttünk).

Hát, ezek is áthajtanak ám néha a sárgán...!

Semmi. Ez történt ma. Vettem lekvárt, mert ahhoz lett kedvem. 2 percet voltam a Jazzitben, aztán hazajöttem. Reklamáltam, hogy miért nincs még kész a Vorteilscardom (ez a kedvezményre jogosító vasuti cucc). A síelésben lebarnult (tudom, mert látszott a síszemüveg körvonala) pénztáros csávó felhívta Bécset (hoppá-hoppá) és kiderült, hogy kész, és a postán várja, hogy valaki fogja, és elhozza nekem. Ezen információcsere közben nagyon kedves voltam és sokat mosolyogtam, de nektek bevallom, hogy főleg a síbarnulás ily otromba módja ragadta meg humorérzékemet. Hazamentem, és megnéztem egy Hitchcock klasszikust, mely "A kötél" címre hallgat. Imádom. Kedves kis történet arról, hogy nem igazán szép dolog embert ölni, majd elrejetni azt egy dobozban és a tett színhelyén vacsorát rendezni. Jimmy Stewart aztán persze megmondja a frankót, és bár megint a nyakában van a nadrágja és tök hülyén tartja magát ez az akkor 40 éves mamlasz, de én imádom. Olyan meglepődötten tud mindig nézni, és közben érzi annak súlyát, hogy ő már olvasta a film forgatókönyvét, és éppen ezért már az első pillanattól kezdve tudja, hogy mi történt. Igen, a többiek is olvasták, de ők nem figyeltek annyira... Aztán, hogy kicsit jobb kedvre derüljek belenéztem a "Berlin felett az ég"-be, mert meg akartam nézni azt a részt, amikor Nick Cave azt énekli, hogy "From her to Eternity", mert olyan megható. Viccelek csak. De tényleg szeretem azt a részt. Aztán elmentem a Jazzitbe, mert minden szerdán egy Homebase elnevezésű est van, amikor néhány suhanc helyi csávó beláll a DJ pult mögé és sört tartanak a kezükben, meg néha nagyon összeráncolják a szemöldöküket, és hozzányúlnak valamihez...aztán rágyújtanak, és közben nem történik semmi különös. Annyira magával ragadott a base, hogy kb egy óra múlva haza is mentem. Sok értelme volt tehát ennek a napnak. Mostmár legalább leplezetlenül bevallhattam, hogy néha semmit-de-semmit nem csinálok. Ami akár lehetne jó is, de én az esetek többségében ezt nem élvezem. De nincs szomorúság, csak gondoltam megosztom ezt a gondolatot. Ja, és ma rádöbbentem, hogy az általunk oly nagyrabecsült osztrákautósok is áthajtanak néha a sárgán, ha éppen rajtamarad a gázon a lábuk! Szóval nincs miért szégyenkeznünk. Mondjuk az tény, hogy a zebrát azt jobban, és messzebbről felismerik, mint a magyarok. Lassan írhatnék a helyi Blikknek "Magyar szemmel Salzburgban" rovatot..;) Ki tudja...

Lőjj az énekesnőre!

Ma sok szenvedésen mentem keresztül. Napközben még csak-csak elvoltam, de este...mikor visszamenetem a Jazzitbe...Nos, először is, mikor beléptem, kiderült, hogy egy képet fog rólam készíteni egy fotóscsaj. Dönthetek, hogy fogkefével vagy bannánnal akarok szórakozni a képen...nem úgy. Szóval megnéztem, hogy a többiek mit bohóckodtak és vicces, dehát fogkefe? Banán? Nagggyon egyedi. Mindegy, ezt is megcsináljuk, majd felteszem ide, aztán lehet kuncogni. Na, ezután elkezdtem téblábolásomat, egyedül baszakodtam magamban és próbáltam lefoglalni magam, ám ennek előnyeit igazából akkor kezdtem értékelni, amikor egy nagyon-nagyon ellenszenves, a nőkből már nagyon kiábrándult 40es arc leszólított és elkezdett hozzám beszélni. Lányok, nem szabad a bárpultnál egy ilyen helyen sokáig egyedül ücsörögni. Mozogni kell. Úgy kell csinálni, mintha nagyon is meglenne a magunk dolga. Én ezt elbasztam, és látszott, hogy úgy beszélgetnék valakivel, de nem rá gondoltam, őszintén bevallom. Mikor már végképp felbaszta az agyam kértem tőle egy szál cigarettát, hogy megnyugtassam magam, majd egy adott pillanatban leléptem. Mire visszaértem már nem volt ott. Huh. Aztán hosszas várakozás után elkezdődött végre a jam-session. Végre. Gondoltam akkor, de amikor kijöttek az első hangok az énekesnő torkából mindent visszaszívtam. Idegesített, mint mikor valaki nem hagyja abba a poénból nyafogást! Le tudtam volna lőni. Cserébe azzal kötöttem le magam, hogy iszonyatosan sok képet készítettem róla, és előnytelen képeket, amiken csúnya! Nem volt nehéz, azért azt óvatosan bevallom. 10kor végül elhatároztam, hogy lelépek, mint kurva a sezlonyról, így is tettem, Andreastól búcsút intettem, és hazabaktattam a szemerkélő esőben a film noiri hangulatban, át az alagúton.

A mozi, a mozi, a mozi, a mozi

Korán keltem, bevásároltam, teát ittam, dolgoztam, hazajöttem. Vettem három DVD-t. A Candy-t ma meg is néztem. Tudok élni, tegnap Control, ma meg ez. A másik kettő Hitchcock, azokat majd máskor.

Amúgy jó film, ha még nem láttátok, akkor nézzétek meg! Jóccakát! Lábjegyzet: a postcím egy Neurotic szám kezdő sorára utal :)

Lost control

Szombat. Pihenés, este party-terv, ehelyett dögunalom, hamar elhúztam, van ilyen is. Saturday night fever. Kinek van arra mindig energiája??

Ma meg megnéztem az Anton Corbijn féle Controlt. Kedves kis vasárnapi matiné...(irónia), ha van rá időtök, kedvetek nézzétek meg. Nekem nagyon tetszett. Én mondjuk szeretem a Joy Divisiont, de szerintem attól függetlenül is érdemes megnézni.

Nem is nagyon tudok most mást mondani. Kipihent vagyok, az órát visszaállítottam, pá.

"We were never being boring"

Csütörtök. Míg otthon a barikádokat kerülgettétek, nálunk Olimpia volt, mint minden évben, amikor is az 5 szint megharcol egymással. Nagyon mókás kis dolog lett, folyamatosan szurkoltam és ha valaki más emeletet mert emlegetni, mint az 5. én azonnal rákeztem. Volt minden, a leglassabban kerékpározástól, az éjszakai krikketten át, a serpenyővel asztaliteniszezésig minden. Tök jól evoltunk, kicsit megint az egyetemen éreztem magam, dehát kell ez is. A munka egyébként ezen a héten egészen jó volt. Az idő meg megfékezhetetlenül őszbe hajlott, úgyhogy egyik napról a másikra váltottam a csupán-csak-pulóverről sapka-sálra.

Tegnap meg jól elfáradtam, mert elég korán kezdtem a napot. Elmentem Barbarához (a koordinációs szervezetnél a kontaktom), hogy megvarrjam a nadrágom, és hogy megnézzem a régi bicklijét, amit nekem szánt. A bicikli Herkules névre hallgat. Aztán elmentem a Jazzitbe, ahol az első dolgom az volt, hogy tegyek egy kört a városban szórólapokat szétosztva a külböző "Jazz in der Altstadt" helyszíneken. Ez volt vagy másfél óra, elfáradtam, mint állat, aztán visszamentem és különböző honlapokra töltöttem fel a koncertinfókat, a végére azt hittem, hogy lefejelem a monitort, olyan fáradt voltam. Hazamentem, és hosszas vacakolás után végül elmentünk az ARGE-ba, ami olyan itt mint a Gödör, és az ír csaj, Amy ott dolgozik. Singer/songwriter klub volt. Jó kis este volt! Az első egy duett volt, kicsit uncsik voltak, a csaj nagyon művészi volt, folyton úgy födörte a haját, hogy az végül az eredeti helyzetbe zuhanjon vissza, a csávó, meg szimpi volt, de idegesített néha ahogy basztatta a gitárját. A második csajszi az elején még úgy tünt, hogy veri az előző párost, kicsit PJ Harvey-Cat Power beütéssel nyomta, és egész egyedi volt hiretelen, de aztán kezdett idegesíteni az a mélyről jövő, zsigerig ható szenvedés az arcán és a hangjában, amiben a végére lett egy elég erős rájtszás is. Elegem lett. És akkor jött Bernhard Eder és bandája. Mikor megláttam a hegedűt, meg a nagybőgőt arra gondoltam, hogy itt nagy gond nem lehet. Elliott Smith támadt fel újra ugyan poraiból, de nagyon tetszett! Olyan kis szimpatikusak voltak, meg nem volt benne semmi póz, azt meg szeretem. Győződjetek meg róla ti is: http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=132932648. Sajnos itt nem fotóztam, de itt egy Youtube videó: http://www.youtube.com/watch?v=SvdBRjpoTL0. Na, mostmár aztán tényleg a kisujjatokat sem kell mozdítanotok:) Az osztrák koncertről mellesleg annyit, hogy érdekes módon jól szóltak a hangszerek. Jó, nem utolsó sorban kell megemlítenem, hogy a hangosító Günter volt, aki a Jazzitben is dolgozik, és ma megtudtam, hogy az ARGE az ő főállása. Kedves ember, mindig iszonyatosan lassan kezd beszélni, amikor hozzám szól, és közben nagyon mosolyog. Úgy alapból általában mosolyog. Jó, hogy van ilyen is.

"Hey, girl"

Én már esküszöm nem tudom, hogy mit csináltam hétfőn napközben, úgyhogy rá is térek inkább az estére. Most korábban, este 6ra (vagy legalábbis kb) mentem vissza a Jazzitba, úgyhogy láttam minden mocskos részletet, hogy hogyan készülődünk egy nagy koncertre. Andeas fel-alá mászkált, néha kedves mosollyal odabiccentett egyet a pultnál ülő zenészeknek, akik igazi feka akcentussal tolták a funnybbnál funnybb dumákat miközben tömték magukba az ingyenvacsit. James Carter, a frontember (szaxofonos), odaszólt nekem, hogy "Hey, girl", amire én csak biccentettem egyet, dobtam egy félmosolyt, aztán továbbvándoroltam az egyik asztalhoz. Kattintgattam néhány képet. Elvoltam mint a befőtt. Amikor visszamentem, James Carter megint odaszólt, hogy "Hey, girl" (jaj, akarhatott valamit?), de én ismét csak egy kedves mosollyal válaszoltam és bementem a nézőtérre. Félhomályba burkolózva fényképezgettem, miközben igen mély létfilozófiai kérdéseket futtattam végig magamban. Nagyon halkan megsúgom, hogy annyira nem voltam elragadtattva a zenétől (de erről győződjetek meg ti magatok: http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=218079040). Az este egész hangulatos volt, eljött Beatrix is, hogy képeket készítsünk magunkról egy hülye kiállításhoz, ami a vasútállomáson lesz és ott lesz a pofám egy hétig...Még mielőtt hazamentünk volna, bementem hátra, mert kerestem valakit, amikor is ott termett Cory, a trombitás, és szintén azzal kezdte, hogy "Hey, girl", majd bemutatkozott, és megkérdezte a nevem, hátha talákozunk még...kétlem. Ő New Yorkban él, nálam egy fejjel alacsoyabb és...jaj, de ki sem mondom, úgyis tudjátok. Korán hazamentünk, útközben Bea elmesélte, hogy az egyik litván lány heves szexuális hétvégét élt egy brazil fiúval, aki itt volt nála egy darabig. A dolog igazi szépsége az, hogy a srác nős volt, és a felesége is itt volt aztán később...sőt, egy nap hármasban voltak a városban nézelődni, sétálgatni, tudom, mert találkoztam velük, és egy kicsit még én is velük tartottam, mert a lány tudott magyarul és jó volt egy kicsit beszélgetni. Hihetetlen az élet...a srác, amúgy sem volt szimpatikus, ez a litván csaj, meg szinte az egyetlen, akit nem bírok elviselni, de ezt már írtam előzőleg. Mikor hazaértünk, hát ennek a bájos teremtésnek volt a születésnapi bulija az 5diken a konyhában. Ezek után pláne nem volt akkora kedvem csatlakozni, csak a végén toltam oda a képem, miután lementünk a Heimbarba két sörre, és azután úgy éreztem, hogy bárkinek a képébe tudom hazudni, hogy szeretem. Kis vigyorgás után bementem a szobámba és eltettem magam másnapra.

A kedd is egész jól telt, úgy néz ki, hogy nem fogok mostantól annyit unatkozni az irodában, hanem átteszem a munkaidőmet estére és fotózok majd, meg szeretnék plakátokat tervezni meg ilyenek. Korán elindultam a jazzittől egy körútra, amit későbbre tettem. Előbb hazamentem, betettem egy adag ruhát mosni, és elindultam megkeresni két boltot, és csodák csodájára meg is találtam! Az egyik egy török bolt, ahol tök jó fűszereket, meg alapélelmiszereket lehet venni jó áron. A másik a Norma, ami olyan mint otthon a Plusz. Szóval egy nagy szatyorral értem haza és csaptam egy igazi olaszos vacsorát, olasz kenyérrel, meg szárított paradicsommal, meg olivabogyóval meg sajttal. Utána indultam el Anne Katrine-nel a túrára, hogy szétdobjak néhány koleszban szórólapokat a Jazzittől. Sokat beszél (ő a dán lány egyébként), de amúgy bírom:) Otthon aztán hálából befestettem a haját, remélem jól sikerült, mert a végeredményt nem láttam még.

Ma meg: délelőtt a körutamat folytattam, úgy 2-negyed 3 körül értem vissza a Jazzitbe. Ma még visszamegyek majd este, mert Dj-k lesznek, valami durva DnB-t nyomnak majd, meglátjuk:)

A nagy pizzasütés - csapatépítés vidéken

Szombaton kellemesen nem csináltam semmit és ez jó volt. Vasárnap aztán megint jött ez a korán kelés, meg a nagyon fura ember Ilko, igaz most késve, de mindannyiunk lelkét újra és újra átjárta Isten szeretete, az ateisták is mély hittel fordultak valamiféle földöntúli erő felé, hogy túléljük a kb. 40 perces utat. Ilkóról annyit, hogy horvát. Ezzel remélem meghatároztam a vezetés stílusát, de ha esetleg nem lennének tapasztalataitok: szeme nem az úton, hanem a mellette ülő fiatal hölgy dekoltázsán, keze nem a kormányon (jobb esetben is csak egy kézzel vezet), hanem hatalmas gesztikulációs ívekkel fejezi ki, amúgy igen egyszerű érzelmeit. Ti meg persze arra gondoltatok, hogy keze meg....jaj, de kis mocskos a fantáziátok! Szóval ha kanyarodni kellett, mi bizonyon kanyarodtunk, de ha nem kellett, hát akkor is. Bár visszafele sokkal rosszabb volt, mert tele voltam a pizzától...és minden egyes kanyarnál kőkemény koncentrációt igényelt a gyomortartalmam gyomorban tartása.

A hely nagyon szép volt. Egy hatalmas családi házban voltunk vidéken. Ilko és Ingrid barátaié a ház, és nem tudom milyen elvetemült ötlettől vezérelve, de megengedték nekünk, hogy ott készítsünk pizzát magunknak. Minden alapanyagot beszereztek nekünk, és a kertben volt egy kemence (!), amiben tökéletes pizzákat süthettünk. Kicsit az előkészületek elhúzódtak, de jól elvoltunk. A teraszon kellemes zene szólt, néhányan táncra perdültek. A többséget kedvelem, leszámítva az egyik litván lányt, a hangjával embert lehet ölni, és abban is biztos vagyok, hogy sosem fogja a CIA az esze miatt elrabolni...nos ez a leányzó kezd összemelegedni a lengyel fiúval...bizarr egy látvány, de hát az élet néha igen furcsa meglepetéseket tud produkálni. De a többiekkel jókat beszélgettem. Ingrid nagyon aranyos volt (ja, Ingrid az a nő, akit annak idején vagy nagyon lefizettek, vagy leitattak, de a lényeg, hogy hozzáment Ilkóhoz...), sütött nekünk kétféle tortát, meg amúgy nagyon kedves volt, annak ellenére, hogy látszott rajta, hogy nincs olyan jó kedve. Megbeszéltük, hogy Lichtenstein egy vicc, de ettől függetlenül majd elmegyek oda is, az "országba", aminek láthatod a határait, ha felmész a várába.

A végére mindenki tele lett, mint a deles busz, és visszaindultunk a lemenő nap fényében. Nagyon fáradt voltam, de még volt időm egy-két szívrohamra a visszaút során, de mikor kiléptem az autóból legalább értékeltem az életemet! Este még volt egy kósza reményem, hogy esetleg van melegvíz, de neeeeem....úgyhogy ma reggelt forraltam magamnak egy edényben vizet, majd a szobánban egy kancsó és egy lavor segítségével mostam meg a hajam. Olyan romantikus volt. És tiszta víz lett a szobám.

Schnaitl, ich liebe es

Hát végül elmentem én az éjszakába. Negyed 2 körül összegyűltünk a konyhában: Beatrix, Csilla, Daniel, és egy másik lány, Marta, de sajnos ebben nem vagyok biztos...bocsi. Mi volt a közös bennük? Daniel és Marta (?) Obendorfon dolgoznak, amiről megtudtam, hogy végülis egy menekültekkel kapcsolatos munka. Beatrix most ott önkéntes, Csilla pedig az előző önkéntes volt (és, igen, neve magyarságot sejtet, ami igaz is). Daniel egyébként egy nagyon kedves férfiteremtés. Ha egyszer valaki elkapja a grabancát, az mellesleg megfogja az Isten lábát is (van egy olyan érzésem, hogy itt még lesz valami Bea és közte, majd meglátjuk;). Jóképű, udvarias, nagy barna szemeivel kíváncsian tekint bele a világba és a szemedbe, hogyha mondasz neki valamit, illetve szeret inni is, és ezt az örömét igyekszik másokkal is megosztani, mint például tegnap éjjel velünk. A bezinkútnál vett mindenkinek egy feles Jaegert, akkor már tudtam, hogy jó társaságba keveredtem. Hosszas dülöngélős stílusú kanyargással megérkeztünk lassan kedvencnek mondható helyemre, a Schnaitlre, aminek még mindig nem tudom rendesen kimondani a nevét (mellesleg e név egy sört takar), és osztrák barátaim (mert már van ilyen) folyamatosan visszakérdeznek, amikor megkísérlem kiejteni "ssnetl". Egy idő után fordult a kocka és elkezdtünk a magyar lánnyal beszélgetni, és nagyon élveztem, azt hiszem kellett ez már nekem. Elmesélte az ő projektjét, és tátva maradt a szám, és nem utolsó sorban elgondolkodtam, hogy én nyafogok, hogy néha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném?? És a legszebb az, hogy a nehézségek ellenére imádta, amit csinált. Menekültekkel foglalkozott, főleg törökökkel, és a sztorik, amiket mesélt...én nem bírnám. Kicsit sziszifuszi munka, de ezek az emberek ott szeretik, amit csinálnak. Úgyhogy elnézve őket, így együtt a csapatot, irigyeltem. Nagyon jól megvannak. Marta (?) is egy bájos teremtés volt, arcvonási valamiféle furcsa átmenetet képviseltek a spanyol és a szláv jegyek között. Mikor elfogyott a söröm, Csillával elindultunk haza, a többiek meg átmentek a Brick'sbe, és sejtettük, hogy ezt a csodás estét nem akarjuk a Brick'sel elrontani. Hazafele sokat dumáltunk, imádtam a sztorikat, amiket mesélt a többi önkéntesről, meg a helyről, ahol lakunk. Vettünk még egy sört a benzinkútnál, azt a konyhában szépet elfogyasztottuk, miközben történeteinket osztottuk meg egymással a csöndes félhomályban. Most egyébként Bernben dolgozik. Szereti, amit csinál. Ügyes csaj, lenne mit tanulnom tőle! Fél 5kor egyszerre mondtuk ki a végszót a szőlő, a sajt és a sör elfogyasztása után: szép álmokat.

Napom volt ma akár a magyar paraszti élet, hosszú és keserves

A nap már holnapba fordult, de még így a távlatból visszatekintve sem tudnám pozitívan értékelni a mai/tegnapi tevékenységem, azaz a nagy semmit. Igen, kérem, mert tényleg nem csináltam semmit, és ez fáj. Az egyetlen, ami történt az is bár ne történt volna. Némi nehézségek árán sikerült rávennem magam, hogy elinduljak otthonról, hogy telefonáljak anyának, s mikor megérkeztem a szervezethez az ajtó zárva volt, de szerencsére pont akkor jött ki valaki, így be tudtam surranni. Barbara viszont sehol sem volt, egy kollegáját kérdeztem hát meg, telefonálhatok-é, ahogy szoktam. Bevallom most ez sem sikerült olyan fényesen, olyan volt, mintha nem tudnánk miről beszélni, meg úgy amúgy nem éreztem túl jól magam. Az előző napom katasztrófa volt emésztésügyileg, és ma sem voltam annyira jól. Maradt még egy órám a bank nyitásáig (itt 12:30-14:00-ig ebéd szünet van, valószínűleg azért olyan boldog mindenki és segítőkész), hazamenni nem akartam, hogy aztán újra visszamehessek, maradtam hát és nézelődtem. Az egy óra hamar el is szállt, csak az utolsó állomás maradt volna ki, amikor is összefutottam Evával a Das Kinonál, és azon nyomban, lehelletnyi időt sem hagyva vetette oda, hogy hiszen te beteg vagy...ettől kicsit bepipultam, de gondoltam higgadt maradok, és elmagyaráztam neki, hogy igazából csak nem tudok aludni, meg enni, de egyébként minden a legnagyobb rendben, amire kicsit hangnemet váltott és ajánlotta, hogy igyak kólát, megy egyek kekszet. Hát igen. Ez a gyógymód úgy látszik nem ismer országhatárokat. Könnyes búcsút vettünk, aztán végre megérkeztem a bankba, ahol kedvenc infó Fraum volt újfent, aki mindig nagyon nagy műgonddal húzza meg száján a barnás árnyalatú rúzst, ügyelve persze szája amúgy nem túl esztétikus vonalára, de mielőtt túlzottan kitörne belőlem szarkasztikus énem, meg kell jegyeznem, hogy áldott egy teremtés. Ma is véghetetlen türelemmel és érdeklődő tekintettel várta, amíg hangot adok igényemnek. No meg azt is megbeszéltük, hogy a nevem nem Kotona, hanem Katona. Megkaptam új kártyámat, feltöltöttem a rajta lévő chipet, úgyhogy holnap a magam ura lehetek a mosásnál és nem kell senkinek feltennem a szégyenteljes kérdést: használhatnám a kártyád? Itt egy Euró! Ezután hazajöttem és végeláthatatlan semmittevésbe kezdtem. Közben egyszercsak nagyon egyedül kezdtem érezni magam, mert úgy éreztem mindenki nyüzsög körülöttem, de én nem tartozom közéjük. Ma egy páran elmentek koncertre, és engem annyira nem kérdeztek, pedig én már számtalanszor meghívtam őket a Jazzitbe, és kimondottan jól érezték magukat, láthatóan, úgy tűnik akkor jó voltam. Nem akarok nagyon negatívkodni, de a hetem egészen rossz hangulatban telt, aminek most nagyjából saját magam vagyok az oka, de a körülöttem lévők sem segítenek túl sokat, és sajnos annyira nem is élvezem most a társaságukat. Beatrixal nem nagyon találkoztam mostanában, most hívott fel, hogy jönnek vissza Salzburga (ő egy Obendorf nevű falun dolgozik; Dorf = falu), és van-e kedvem este menni valahová? Azt mondtam neki, hogy nem, de elkezdtem gondolkodni. Stefanie Rómában van, és a többiek közül most egyedül az új csaj Georgia az, akivel szívesen dumálok, a többiekkel nem annyira, sajnálom, de ez van.

Így hát maradtam a szobámban, és hagytam, hogy az internet magába szippantson, miközben teámat korgyolgattam (mostanában cukor nélkül, tejjel iszom, kimondottan ízletes így). Szomorú, nem? Felállok hát, és eltolom magamtól a laptopot!