Párizs - hazautam

A hazautam fergetegesre sikerült. Biztos mert reggel fordítva vettem fel a pólómat és visszafordítottam... Nem szabad!

Délben indultam el és egy órakkor már kint voltam a reptéren, ahol ránéztem a monitorra és rémülten tapasztaltam, hogy törölték a járatom. Gyorsan elmentem az információs pulthoz, akik elküldtek a jegypénztárhoz. Ott kiderült, hogy ők elvileg engem értesítettek, de ezt én nem vettem észre. Nagy szerencsém volt, mert akár másik napra is áttehették volna a foglalást, de aznap mentem, csak 2 órával később. Ok, végülis nagyon éhes voltam, pénzem kajára nem volt, és ha éhes vagyok, akkor nagyon agresszív leszek. Sebaj, elkezdtem olvasni, vártam a 15:30, amikor végre becsekkolhatok. Erre 2 körül jöttek a biztonságiak, és kitessékeltek minket az előtérbe, mivelhogy bombariadó volt...hahaha. Kis ácsorgás után aztán visszaengedtek, de előtte még végighallgathattam egy bunkó magyar párocska párbeszédét, akik szépen végigkritizáltak mindenkit és már nagyon az agyamra mentek. Alig vártam, hogy rólam is tegyenek megjegyzéseket, hogy aztán mondhassam, hogy párdon, de sosem lehet tudni, ki beszéli a nyelved, te ribanc, úgyhogy rolót le.

Végül visszaengedtek, végre becsekkolhattam, leültem a kapuhoz várakozni, a gépem 17:30kor indult. Persze a beszállókártyámon rossz kapuszám szerepelt, megkerestem a magamét, beszálltam, és végre aztán némi késéssel elindultunk München felé. Szendvicset nem kaptunk csak sajtos ropogtatnivalót, és már majd' meghaltam az éhségtől! :(

Mikor megérkeztem Münchenbe és kilóméteres gyaloglás után - újból mondom, rohadt nagy reptér - kijutottam az S-Bahnhoz és megláttam Deutsche Bahn feliratot szinte otthon éreztem magam! Komolyan, örömmel töltött el, hogy értem a feliratokat, hogy olyan nyelven beszélnek hozzám, amit megértek! A pénztáros csaj nagyon jófej volt, megvettem a vonatjegyem, elmentem az Ostbahnhofig, ott hiper gyorsasággal vettem egy Subway szendvicset, ugyanolyan gyorsan meg is ettem, már a peronon várakozva. 10 perc után már úton voltam hazafelé. Igaz, át kellett szállnom, de csak 7 percnyire volt már onnan Salzburg, szóval az már semmi volt a napomhoz képest. A határnál már villámlott és kísértetiesen elkezdett esni az eső, de a vonatból ezt kimondottan szépnek találtam.

Mikor hazaértem, az ajtómon a 'Welcome Home' felirat várt Beától, olyan jól esett, és hogy a Denkmalban vannak. Nem tudtam elérni, de azért elmentem, busz már nem volt, úgyhogy gyalog, és szerencsére tényleg ott voltak. Végre 5 euróból két sört vettem és a Pond Pirates-re ráztam a hajam. Szóval welcome home!

Párizs

30. április 2009

Reggel gyorsan visszementem Ritához, extra gyors zuhany, és mentünk is, hogy megnézzem az egyik óráját. Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen magyart tanítani külföldieknek. És szerintem nagyon ügyes volt a csoport, nagyon jól rájöttek a dolgokra. Aznap tanította Rita a tárgyas ragozást... Utána egyedül sétálgattam egy kicsit, majd hazamentünk, és estére összeszedtük magunkat, elmentünk egy helyre meginni valamit, ahova becsatlakozott hozzánk Rita egyik kollegája, Robert. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, jó kis esténk volt így együtt. Röviddel Robert érkezése után elmentünk a csatornákhoz, hogy láthassam Párizsnak ezt az arcát is. Nagyon tetszett, főleg így az éjszakai fényekkel! Bár egyedül nem szívesen sétálgattam volna ott e késői órákban. A csatorna partján sokan ücsörögtek, iszogatták a borukat, beszélgettek, és néhol a sötét sarkok sötét alakokat, és sötét gondolatokat rejtettek. Beültünk az Est (kelet) nevű helyre, megittunk egy sört, közben pedig Robert mesélt történeteket izgalmas életéről, hihetetlen sztorijai voltak, imádtam hallgatni. Volt már Magyarországon is, és egyszer egy igen furcsa kalandba kavarodott Budapesten, amikor is a taxis kivitte Pest határába, mivel Robert bulizni szeretett volna, és egy night clubban találta magát, ahol még azért is fizetnie kellett, hogy kilépjen az ajtón - nem viccelek - és így ahogy elmesélte, szerintem örülhet, hogy élve megúszta. Ez volt az utolsó estém Párizsban.

Párizs

29. árpilis 2009

A reggelt a Pére Lachaise-ben, a híres temetőben kezdtük. Végigvonultunk Chopin, Morrison és Piaf sírjánál, de elég hamar eluntam magam és kimentünk. Érdekes hely, meg sok nagyon szép sír van, de azért nem tud lekötni ez sokáig.

Rita aztán ment tanítani, én meg hazamentem kicsit. Négy óra körül mentem el otthonról, elmetnem a Pont Neufhöz, Párizs legrégebbi hídjához, átmentem rajta. Sétálgattam a Szajna partján. A St. Sulpisnél találkoztam újra Ritával. Bementünk a Magyar Intézetbe. A recepcióssal felszóltam Tamarának, aki nagyon meglepődött mikor lejött és meglátott a Ritával, lám-lám az életben hogy összeérnek a szálak, bár az ELTE azért nagy gyűjtőhely. Mikor kiléptünk láttam Catherine Deneuve-öt a St Sulpisnél!! :) Ritával beültünk a Les deux Magots-ba, ami egy kávézó a Saint Germain des Prés-n és többek között Camus, Satre és Beauvoir ütötték el ott idejüket. Ott találkoztunk Tamarával és hármasban elindultunk a St Germain des Prés környékén. Egy idő után kettesben maradtunk Tamarával, lófrálgattunk kicsit, aztán elmentünk hozzá a koleszba. Vettünk szőlőt, epret, kínait és megnéztük a 40es szűzet meg a Forgetting Sarah Marshallt. Egy tökéletes este én mondom! Imádtam mindkét filmet,tök jót dumáltunk Tamarával, aztán végül nála aludtam a kihúzhatós kanapén....mert féltem egyedül hazamenni. A kolesz egyébként nekem nagyon tetszett! Az egész olyan Harry Potteres hangulatú, még templom is van, állati.

Párizs

28. április 2009

Ma úgy terveztem, hogy korán kelek és még a turisták áradatát megelőzve elmegyek a Montmartre-ra sétálgatni. Ez többé-kevésbé sikerült is, mert bár turisták azért már voltak, de nem olyan nagyon sokan. Kicsit sétálgattam, nagyon hangulatos volt, elmentem az Amelie-féle kávéház "Két Malomhoz" mellett és a zöldésgeshez is, ott vettem is egy sütit meg egy tonicot. Nagyon cuki környék ez a Montmartre! Ha Párizsban laknék, azt hiszem legszívesebben ott laknék. Felszálltam a Montmartrobusra, tettem vele egy félkört. A buszmegállóban elkezdett hozzám beszélni egy idős nő, majd mondtam neki angolul, hogy nem beszélek franciául. Majd továbbra is franciául folytatva megkérdezte, hogy honnan jöttem. Mondtam, hogy Je suis Hongrois. Erre úgy csinált a karjával, mintha hegedülne. Én meg mosolyogva bólintottam. Megkérdezte mikor jön a következő busz, én meg a kezemmel mutattam, hogy 5 (perc). Erre ő mondta, hogy cinq minute. Szóval nem adta fel. Olyan nincs, hogy nem. Igaza van, és mellesleg feloldotta bennem a feszültséget, mert addig úgy éreztem, hogy minden tök jó, de ne szóljon hozzám senki, mert akkor bepánikolok. Aztán rájöttem, hogy nem vagyok kevesebb attól, hogy nem beszélem a nyelvüket. Ezután elmentem az Eiffel toronyhoz lófrálgatni, aztán 2kor találkoztunk Ritával a Klébernél. Visszamentünk az Eiffel toronyhoz, de végül elment a kedvem attól, hogy felmenjünk. Nem szeretem a tipikus dolgokat. De később beigazolódott az ellenérzésem: elkezdett szakadni az eső, igaz csak rövid ideig, de azért azokra a kilengésekre nem lettem volna kíváncsi, amit átéltem volna, ha fenn vagyok. Aztán elmentünk az új városrészbe a La Défense-be és megnéztük a hatalmas új Diadalívet, ami akkora, hogy a Notre Dame is beleférne. Érdekes volt. Egyfajta üzleti negyed, modern épületekkel. A hatalmas új ív lábánál állva, előre tekintve látni a "régit", ami mögött meg ott van a kicsi mása, igaz azt én nem láttam onnan nézve. Nagyon szépen ki van dolgozva ennek a városnak a képe. Megittunk még egy kávét, aztán hazajöttem.

Párizs

27. április 2009

Ritával töltöttem a mai napot, és nagyon jó volt! Sok helyen jártunk a végére jól el is fáradtam, de jóleső fáradtság volt, és nagyon sok érdekes dolgot láttam! Elmentünk az Opéráig, ahonnan elsétáltunk a Vendome térig, aztán el a Louvre mellett és a Comédie Francaise-nél felszálltunk a metróra. Elmentünk a zsidó negyedig, ami nagyon hangulatos! Ettünk kóser falafelt jó sok pénzért, meg magyar rétest, aztán szépen lassan elindultunk a sziget felé, megálltunk a Pompidou épületénél, ami nekem annyira nem tetszett, de persze megértem az érdekesség alapját, csak nekem látványban annyira ez nem jön be. Átsétáltunk a latin negyedbe, megnéztük a Sorbonne-t meg a Luxembourg kertet. Sokat beszélgettünk Ritával, ami jó volt nagyon, meg sok por ment a szememe, ami annyira nem.

Este még a szemerkélő esőben elmentem a Louvre-hoz, hogy készítsek éjszakai világítással is képeket. Turisták nélkül, az eső ellenére, sokkal jobban tetszett.

Párizs

26. április 2009

Ez a nap sokkal jobban alakult! 3 órakkor találkoztam Greggel az Opéránál és elsétáltunk a Montmartre-ra, ami egy dombon fekszik, így egészen könnyű eltalálni oda - amíg felfele mész, jó úton haladsz. Tele van kis bájos utcákkal...és turistákkal persze. Láttam azt a kis zöldségest, ahol az Amelie-t forgatták, elmentünk a Montmartre-i temetőbe, ahol láttam Truffaut sírját. Megható volt. Aztán a Moulin Rouge-nál lementünk a metróba, és egy megálló után búcsút intettünk. Elmentem a Musee d'Orsay-ig átsétáltam a III. Alexandre hídon és túlparton a Churchill szobor előtt leszólított egy fickó és elkísért a Diadalívig. Egyáltalán nem volt az esetem, de jó volt vele kicsit dumálni. Viccesnek találtam, hogy egyszercsak elindult velem, meg is kérdeztem, hogy mégis merre megyünk? Megadta a számát, de aztán én persze nem kerestem. A Diadalívnél még magamban fotózgattam egy kicsit, aztán hazamentem. Jó kis nap volt!

Párizs

25. április 2009

A mai nap semmilyenre, és némileg szomorúra sikerült. Egyedül voltam - Rita vidéken, Greg nem ért rá - és egyedül is éreztem magam. Nem is jelentett igazán élményt PÁRIZSBAN lenni. Elmentem a Bastille-hoz, hogy megnézzem a helyét, ahol most egy oszlop áll, aztán elsétáltam egészen a Diadalívig. Elmentem a Louvre-hoz és közben szinte nem is érdekelt az egész, inkább amolyan kötelező "ki kell mennem, hisz itt vagyok Párizsban" jellege volt a dolognak. Az eső is esett.

Párizs

24. április 2009

Nagy izgalmak közepette - ahogy szoktam - megérkeztem a müncheni reptérre. Rohadt nagy az a reptér! Azt hittem leszakad a lábam, mire végre elértem a D szekcióba, hogy becsekkoljak az Air France-nál. Amúgy München rohadt drága - nem a reptér miatt, az mindenhol drága, de az utazás kimondottan hazavágott, nagyon drágák a jegyek a metróra, villamosra. Drágább, mint Párizsban. És nem sikerült megértenem miért van több metróvonal, mint Berlinben.

Megérkezni Párizsba...furcsa érzés volt, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg ez történik velem. A Roissy buson ülve, csak kapkodtam a fejem, ahogy haladtunk az Opéra felé. Teljesen le voltam nyűgözve. Furcsa kettős érzés volt, mert otthon éreztem magam valahogy, de közben itt Salzburgban annyira elszoktam már a tömegtől, hogy zavart ez a forgatag egy darabig, aztán persze visszarázódtam. Mikor megérkeztem az Opérához, és megláttam Ritát, teljesen meghatódtam. A környék, ahol lakik - Levallois - nagyon kedves hely, nyugodt és biztonságos. A pékségben tudják, hogy mit veszel, és az egésznek olyan kellemes a hangulata. Rita kicsit körbevezetett a környéken, majd elindult az állomásra én meg készülődtem a couchsurfinges idegenvezetőmmel való találkozásra. A Diadalívnél találkoztunk és elég nehézkesen indult be a kommunikáció, de a végére tök jól eldumáltunk. Sok mindent megnéztünk viszonylag rövid idő alatt: Diadalív, Champs Élysées, Szajna, beültünk egy kávéra is, aztán Eiffel torony, Hotel de Ville, Notre Dame és a sziget. Utána beültünk a 'Les Philosophes' nevű helyre, ahol ittam egy bort, Greg pedig rendelt egy kis ennivalót. A pincérek teljesen lenyűgöztek! Számukra ez egy életforma, ők voltak A pincérek. Nagyon cool stílusban , kedvesen szolgálják ki az embert, hogy aztán észre sem veszik és viszonzásul csak úgy költik a pénzt, még egy üveg bor, még egy fogás, persze csak valami apróság. Az este így jó hosszúra nyúlt, és bár nagyon fáradt voltam, minden pillanatot meg akartam élni, mint mikor attól fél az ember, hogy nem lesz elég ideje.

München - egy éjszaka Párizs előtt

Hazaérkeztem tegnap este a párizsi utamról. Útközben minden nap leírtam, hogy mik történtek velem és most eljött az ideje, hogy ezt veletek is megosszam! Az út előtt egy estét Münchenben tölöttem, mert onnan ment a gépem, és egy Jonas nevű srácnál kaptam szállást a couchsurfingen keresztül. Jó döntés volt, eseménydús egy éjszaka lett ez a müncheni, bár a város annyira nem lopta be magát a szívembe.

23.április 2009

Vonaton, úton München felé. Iszonyatosan izgatott vagyok! Beától kaptam egy nyalókát, aminél tökéletsebb útravalót nem is adhatott volna, mert a gyártók olyan műgonddal csavarták rá a fóliát, hogy kb 20 percembe tellett, mire legyömöszöltem róla a csomagolást. Úgyhogy addig volt, ami lekötött.

Miután leszálltam a vonatról a Hauptbahnhofon egészen gyorsan megtaláltam Jonas lakását, aki nagyon jó leírást adott nekem, úgyhogy könnyű dolgom volt. Jonas amúgy egy igazi túlélő típus, aki könnyedén veszi az élet által elé gördített akadályokat. Ez igazán csak az est későbbi szakaszában bizonyosodott be, ugyanis kisebb városnézés után - München nem nyűgözött le túlságosan - elhatároztuk, hogy teszünk egy próbát, amit én amúgy egy halva született ötletnek kiáltottam ki magamban, de gondoltam lássuk. A híres Sonic Youth lépett fel ugyanis Münchenben aznap este a 'Haus der Kunst'-ban -furcsa párosítás...Sonic Youth egy Múzeumban. Természetesen jegyet nem tudtunk volna venni, mert pénzünk erre nem volt, úgyhogy trükkhöz folyamodtunk. A koncert már ment mire mi odaértünk és Jonas megkért egy arcot, hogy mutassa meg a pecsétet a karján, amit a belépéskor kapott - dohányozni a koncertteremben nem lehetett, ezért sokan lődörögtek kint a koncert alatt is. Jonas meg fogott egy tollat és lemásolta a csuklónkra. Nem volt bonyolult - lásd kép -, de azért én kételkedtem a sikerben, így hát mikor átléptem a küszöböt, és megláttam a Sonic Youth-t a színpadon, majdnem elkapott a nevetés, el sem hittem, hogy ennyi volt.

A koncert után még tettre készek voltunk és elindultunk egy kiállításmegnyitóra. Amúgy a múzeum mellett van egy híd, ami alatt olyan gyorsan zúdul le a folyó, hogy egy nagyon érdekes hullámtörésben folyik tovább, amit a helyi srácok ki is használnak és egész éjszaka megy a szörfözés. A megnyitó vicces volt. Semmi különös, nem is értettem nagyon a koncepciót, de olyan volt, mintha Pesten lennék. Ugyanazok a fejek. Ugyanazok az értelmiségi arcok tartják a kezükben a vörösboros poharakat és nagyon jelentőségteljesen vannak jelen a kiállítóterem egy-egy sarkában. El is fáradtam hamar és hazafelé vettük az irányt.