Meeting és mozi

Alig aludtam valamit, mert olyan feszült voltam a megbeszélés miatt. Délelőtt összeszedtem, hogy miket akarok mondani, aztán azt lefordítottam németre és megpróbáltam memorizálni az új szavakat.

Aztán elindultam, úgy éreztem magam, mint aki kivégzésre megy. Megint az volt, ami lenni szokott...megérkeztem, semmi jókedv, csak állok ott és várom, hogy mi lesz...aztán lemegyek, kitalálok magamnak valami kis tennivalót, visszamegyek... Aztán bementünk a másik szobába, hogy elkezdjük a megbeszélést. Tök ideg voltam, mert tudtam, hogy én mit akarok mondani, és féltem, hogy mi lesz a reakció. A megbeszélés végefelé Andreas kezdte el mondani, hogy készítünk nekem egy listát, hogy világosabb legyen, hogy mik az én feladataim. Aztán megkérdezte, hogy akarok-e én is mondani valamit és mondtam, hogy igen, és elmondtam nagyjából, amit szerettem volna, hogy én így most nem érzem jól magam, mert kb. fogalmam sincs, hogy mi a dolgom itt, vagy mi lehetne a dolgom. És még nem tudom önállósítani magam, mert ahhoz nekem idő kell. Andreas bólogatott, Eva meg láthaóan nem volt olyan boldog, de nem érdekelt. Aztán mikor visszamentünk, megkérdezte, hogy mi volt a bajom pénteken, mert látta, hogy van valami bajom, de ha nem mondom el, akkor nem tud segíteni. Ez igaz, de jelen pillanatban nem ő az, akihez szívesen fordulok, ha bajom van. Főleg, mert ő volt a bajom.

Na, de a lényeg, hogy ez is megvolt, ettől még sokminden nem fog változni. De legalább valami. A listát lefordítom ma, vagy holnap délelőtt.

Utána nem sokkal hazamentem, és mára kértem egy pihenőnapot. Nincs kedvem semmit sem csinálni csak lustálkodni:)

Tegnap még egy kis városi ez-meg-az után (kiüttettem a magyar telefonom, hogy tudjam használni az itteni kártyám, mert a telefon, amit kaptam, az agyamra ment; nagyon alvilági volt a hangulat, és elég furán is éreztem magam, mert egy bevásárló központ kellős közepén voltam:) hazamentem és döglöttem kicsit. Utána (mivel Eva odaadta a bonját, hogy meghívjon egy mozira) elmetem moziba két másik lánnyal és megnéztünk egy francia filmet (az eredeti címe az, hogy Paris, itt úgy fordították, hogy "So ist Paris") német felirattal. Az elején azt hittem, hogy bekattanok, de aztán belejöttem. Utána szépen hazabandukoltunk, és álomra hajtottam a fejem.

Tegnap, ma holnap

Újra vasárnap, bár most egy kicsit mozgalmasabb volt, mint lenni szokott. Na de ne szaladjuk úgy előre! Tegnap egy kellemesen lazítós napot tartottam: takarítás, mosás, e-mailezés, hírolvasás. Délután megérkezett a két moldáv lány, egy kicsit beszélgettem velük, aranyosnak tűnnek. Miután Barbara (ő a kontaktom a koordináló szervezetnél, és nagyon aranyos, nagyon kedvelem) végzett az eligazításukkal megkértem, hogy beszélgessünk egy kicsit és adjon tanácsot. Elmondtam neki, hogy a pozitív visszajelzés csak múló öröm volt a Jazzitnél, és hogy ez nem lesz jó, ami most van. Beszélgettünk egy kicsit, meg átgondoltuk, hogy miket lehetne. Hétfőn lesz egy megbeszélés (minden hétfőn megbeszéljük, hogy mik a teendők) és akkor el akarom mondani, hogy nem jó ez így nekem. Munka után pedig felhív Barbara, és megbeszéljük, hogy mi volt, és annak fényében meglátjuk, hogy mi a következő lépés. Nagyon rossz, hogy meg kell küzdenem ezzel a nővel, de lehet, hogy ez nem véletlen, és mostmár nem menekülhetek el egy ilyen szituáció elől...ki tudja, lehet, hogy a hasznomra válik ez az egész.

Este elmentünk egy páran egy ír kocsmába, egész viccesre sikeredett és annak ellenére, hogy ma viszonylag korán volt a találkozó a kiránduláshoz, 2ig maradtam, mert mikor épp indultam volna, megérkezett a norvég lány, aki késő estig dolgozik, és gondoltam maradok még vele egy kicsit. A lényeg, hogy jól éreztem magam:)

Ma délelőtt összegyűltünk és elvittek minket Hellbrunnba, ami egy kastély egy hatalmas kerttel Salzburgtól nem messze. A kastély tulajdonosa egy nagyon jópofa ember lehetett, mert azzal szórakoztatta magát, hogy mghívta a barátait gigapalotájába, és amikor kedve szottyant halálra szivatta őket. A kert tele van "csapdákkal", aminek hatására mindenhonnan víz zúdúl az emberre...hahaha...ezután átmentünk a határon, hogy egy közeli német szép kis helyre menjünk: Königssee (a képen ezt láthatjátok, ahogy a hajóból fotóztam). Nagyon szép hely. Nekem még mindig olyan lenyűgöző, hogy itt vagyok az Alpok közelében. Mostmár hó van a hegycsúcsokon, nagyon szép. Meg itt is mikor kicsit ködös-párás idő van, gyönyörű, ahogy megül a köd a hegy tetején, mint valami sapka:) Sétálgattunk egy jó félórát, aztán ettünk egy sütit (benne volt a hajójegy árába) és visszamentünk. Szóval kellemesen telt ez a vasárnap, meg sok szépet láttam, csak ezzel a csoprtos kirándulással nem vagyok még kibékülve, sosem szerettem ezt, de nem jártatom a szám, örülök, hogy ilyen kirándulásokat szerveznek nekünk.

Hát ez történt...aztán még érdekesebb, hogy milyen lesz majd holnap, de úgyis megtudjátok:) Addig is jó éjt, vagy szép napot (ki tudja mikor olvassátok:).

Íme az új szerzeményem, csajok :)

A problémák nem oldódnak meg maguktól

Nagyon-nagyon rossz szájízű nap van mögöttem, az egyetlen, ami feledtette kicsit, hogy néhány csajjal elmentem iszogatni.

A problémák, amik a melóhelyen voltak továbbra sem szűntek meg, és úgy érzem, hogy ma végleg betelt a pohár. Nem vagyok sem hülye, sem rosszindulatú és azért jöttem el otthonról, hogy valami érdekeset csináljak, és tanuljak dolgokat. És nem azt szeretném megtanulni, hogy hogyan VÉSZELJEK át 10 hónapot egy idegen országban... Evával tele van a tököm, és elhatároztam, hogy a hétfői megbeszélésen elmondom majd minden gondomat és remélem, hogy addigra lenyugszom annyira, hogy higgadtan tudom majd elmondani, hogy mi bánt. Elegem van abból, hogy fogalmam sincs róla, hogy mi vagyok én a Jazzitnél, és hagyjuk azt, hogy találjam ki, mert ez a legegyszerűbb, ha rámhárítanak mindent. Szeretnék én kreatívkodni, de nekem segítségre van szükségem ahhoz, hogy otthonosabban érezzem magam, és utána már természetesen könnyebben mennek a dolgok. Nem tagadom én egy percig sem, hogy van jónéhány dolog, amiben én vagyok a hibás, de nagyon sok mindent tudnék mondani, hogy miben nem segítenek nekem ők abban, hogy beilleszkedjek. Fölösleges hülyeségeket csinálok mostanában, főleg ma...és lassan nem értem, hogy mi a halálnak szerepel az EVS adatbázisban a Jazzit! Egy önkéntes fogadásához sok minden kell, például koncepció és nem utolsó sorban türelem. És ez itt most nagyon nincs meg. Én elhiszem, hogy Eva egy nehéz személyiség, de akkor ne vállaljon ilyen feladatot, mert én nem Antonio vagyok, a kedves spanyol fiú, aki nem beszélt egy mukkot sem németül, ami biztos nagyon cuki dolog volt, amellett, hogy spanyol, és hogy fiú (ez adta valószínűleg a legnagyobb báját). Én nem csinálok magamnak gitáresteket, mert képzeljétek...én nem tudok gitározni...mert hoppá, én nem Antonio vagyok Spanyolországból, hanem Szilvi Magyarországról, és biztos vagyok benne, hogy meg lehetne találni, hogy miben tudnék én ügyeskedni. De ma például annyira elment a kedvem mindentől, hogy az esti koncerten még fotózni sem volt kedvem, mert úgy éreztem, hogy ó ugyan már, én nem tudok úgysem semmi ügyeset produkálni. Közben meg egy szart nem! És ebből elég. Nem azért jöttem ide, hogy egy szarnak érezzem magam, és igen-igen tudom én, hogy szeretnem kell magamat, különben más sem fog szeretni, de mostmár elegem van, hogy rohadt, tényleg rohadt kedves vagyok ezzel a nővel és alig kapok valami kedvességet vissza. Sőt, ma este mikor megérkeztem, konkrétan lefagyott a mosoly az arcáról, amikor meglátott és köszönnie kellett nekem, és nem drágáim, nem vagyok paranoiás, valóban így történt, mert az előző pillanatan még bőszen mosolygott az egyik haverjának. Szóval most lett elég ebből. Nem kell nekünk halálosan szeretnünk egymást, de nem ártana, ha néha a kedves kolleganőm tudna viselkedni, nem vágná nekem a pofákat, mert ezt már rohadtul unom.

Csak az a kérdés, hogy lesz-e elég bátorságom hétfőn mindezt prezentálni, mert nagy szükség lenne rá, különben ez nem fog változni, sőt egyre rosszabb lesz és kárbaveszett 10 hónapnak fogom tartani ezt az időszakot, ami elég szomorú lenne. Piálni ugyanis bárhol tudok, nem kell ahhoz Salzburgig elmenni.

Na, rengeteg okosságok mondtam, de ezek csak szavak, úgyhogy a lényeg, hogy hétfőn a tettek mezejére fogok lépni. Remélem :)

Ne haragudjatok, hogy ezt így rátok zúdítottam, de tényleg nagyon szar nap volt ez a mai. De most jó éjszakát kívánok és remélem, hogy holnap újult erővel ébredek! Puszillak titeket!

Új helyek felfedezése, avagy hogyan találtam meg a Denkmalt

Egy viszonylag unalmas munkanap után, hosszasan megpihentem, összehívtunk egy kupaktanácsot, miszerint mennyi lenne a költésgvetése egy zürichi útnak. Nos, sok. Úgyhogy erősen elgondolkodtam. Visszamentem lazítani egy kicsit, aztán 10 után nekiindultunk az éjszakának a norvég lánnyal. Persze elkezdett esni az eső, meg egyre messzebb kerültünk a kolesztól, és én egyre inkább úgy éreztem, hogy valami nagyon eldugott, nagyon helyi, nagyon füstös helyre fogunk menni, amit még a helyiek sem találnak meg mindig elsőre...és ííígy is lett. A jó öreg Denkmal olyan kicsit, mint a sirály. Nincs működési engedélyük, és tele van lepukkant arcokkal. Mikor beléptünk, hirtelen nagyon otthon éreztem magam, mert a társaság, akikhez mentünk egy igen irritáló, részeg öregemberrel volt kerek egész, aki egész végig artikulálatlanul ordibált, amiből nem sokat értettem, leszámítva, amikor az egyik srácnak kezdte el magyarázni, miközben rám mutogatott csúnya-csúnya ujjával, hogy feleségül akar engem venni...ez van. A pultnál simán kérni akartam egy sört, majd a pultos elkezdett hadoválni nekem valamit, majd odaadtam Beatrixnak a 10 EURmat, hogy vegyen nekem, meg magának is egy sört. Mikor visszajött a kezembe nyomott 70 centet, én meg néztem, hogy hmmm?? A pultos azt hadoválta nekem, hogy ha támogatom a helyet némi összeggel, akkor onnantól kezdve törzstagnak számítok és olcsóbb a sör...Beatrix adakozott a nevemben, én meg majd felrobbantam miközben a csúnya öregember továbbra is rám mutogatott. Aztán kiderült, hogy itt vetésforgóban különböző helyi fiatalok a színpadra mennek és előadják amivel a jóisten megáldotta őket, de ez nem mindig volt az a bizonyos tehetség...az első srác egy Jim Morrison a Doors kezdeteinél stílusban háttal a közönségnek mammogott bele valamit a mikrofonba, majd jött egy "csak én és a gitárom" srác, aztán egy őrült hosszúhajú, majomfejű csávó, aki spanyolul akarta megváltani a színpadról a világot, és számtalan "Che Guevara" elemmel tűzdelt dalszövegeit kornyikálta el, bár be kell vallanom, a végére egészen belejött és már nem is volt olyan sok a "mannyana-eszpannya" rím :) Én meg egy pár sör után egészen becsittentettem, és 4 körül rájöttem, hogy nem ártana hazamennem, mert 10-11 körül anyával kéne beszélnem telefonon...elkezdtem csuklani (nem is kicsit), úgyhogy eldöntöttem, ez a vég, és elindultam haza. Szerencsére hazataláltam egész hamar :) És csak úgy zsák krumpli módjára bedőltem az ágyba aztán nyekk...:)

Újra Salzburg! .... hál' Istennek :)

Újra Salzburg, újra munka, és végre a saját ágyamban aludtam.

A nap elejét erőteljes lustálkodással töltöttem, megebédeltem, aztán 1re mentem dolgozni. Mostmár kezd egész jó lenni a hangulat munka közben, egyre többet beszélgetünk Evaval, meg egyre több mindenről tudom, hogy hogy kell, meg mit.

Elmondtam neki, hogy sokszor azért nem beszélek, mert nem jutnak eszembe a szavak és akkor inkább hagyom a csudába. Aztán mondta, hogy beszéljek nyugodtan, meg mondjam, ami eszembe jut, mert ha csöndben vagyok úgy nem fejlődök. Szóval jóindulatú ő, csak vannak fura dolgai.

Munka után hazamentem, a kontaktom Barbara elhozta nekem a postát, anyától megkaptam az útlevelem, úgyhogy mostmár teljesen legális emberré váltam. Egy darabig még ténferegtem, aztán fél9re átmentem a Jazzitbe, a fényképezőmet sem hagytam otthon, és már vártak a többiek. Egész jó kis este volt, csináltam jónéhány képet, abból csak egy pár használható, de majd kitapasztalom, hogy hogyan lehet ilyen fényviszonyok és ennyi mozgás mellett jó képeket csinálni. A többiek is tök aranyosak voltak, nekik is tök jó, hogy a Jazzitnél vagyok, mert így legalább vannak fix programjaik :) Viszonylag korán hazamentem, hirtelen nagyon elfáradtam, meg már valahogy nem volt kedvem ott maradni, magam mögött hagytam a többieket, és szépen lefeküdtem aludni.

Anna tréner és a tréning terem egy kis részlete, hogy lássátok, hogy hol töltöttem időm nagy részét a hétvégén.

Mathias Eick és Tulln

Sok-sok ideje nem írtam már, de nem volt rá alkalmam ezidáig, ma kora este érkeztem meg a tréningről, ami péntektől máig tartott. Nade nézzük, mik is történtek ezidő alatt!

Csütörtökön fél2-re mentem dolgozni. Sok mindent nem csináltam. Aznap koncert volt, Mathias Eick a norvég trombitás és három muzsikustársa játszottak nálunk. Fél 4-re kimentünk eléjük a vasútállomásra. Tök fura élmény volt:), de közben az is végigfutott az agyamon, mikor a vonat befutott és néztem, ahogy haladnak előttem azok a hipermodern vagonok, hogy nem akarok még egyszer MÁVval utazni :). A nagy nyüzsgésben végül én szúrtam ki őket (bevallom Mathias tetszett nekem már a képek alapján, úgyhogy egész jól megjegyeztem az arcát ;). Elkisértük őket a hotelbe, majd visszamentünk a Jazzitbe, de 5re már mehettem is vissza a vasútállomásra jegyeket cserélni és ÖBB kártyát venni (és sikerült! muháááá, már vissza is fizették...azért volt necces, mert nekem már 26 éven felülit kellett venni, ami drágább). Megvettük a jegyeket Tullnba, a tréningre, én utána hazamentem, majd 7-fél8 között visszamentem a Jazzitbe, de elég hamar realizáltam, hogy nagyon sok dolgom nem lesz aznap este. Nagyjából abból állt az estém, hogy végignéztem a koncertet, ami nagyon tetszett! Páran eljöttek a többiek közül, de nem maradtunk sokáig mert másnap korán kellett kelni.

Pénteken a 9:08as vonattal mentünk Tullnba, átszállás St. Pöltennél (idő az átszálláshoz 3-4perc). Bevallom a tököm tele volt a korán keléssel, meg az egészhez nem volt kedvem, úgyhogy elég mogorva voltam egész úton. Mikor megérkeztünk elröhögtem magam, hogy bezzeg a többiek Bécsben vannak (két részre osztottak minket, mi mentünk Tullnba, a többiek Bécsbe). Tulln egyébként Bécshez nagyon közel, vonattal kb. 20-30 percnyire van, és egy egészen kis város kicsiny országunk határához közel.

Korán érkeztünk, úgyhogy ettünk egy-egy pizzát, majd elindultunk a szálláshoz. Egy hostelben voltunk, a kötülményekkel teljesen meg voltam elégedve, tök jó kis szobák voltak. A szobatársaim közül az egyik, a német lány, nagyon beteg volt (megfázott), a másik kettő török közül az egyik erősen tartotta magát hagyományokhoz, így ramadán lévén csak hajnali 4kor és este 7kor evett. Nagyon aranyos lány volt egyébként, de a hajnali 4 órával annyira nem voltam kibékülve, főleg, hogy a helyzetemet még inkább megnehezítette, hogy én egy emeletes ágy tetején aludtam...amit mindig is utáltam, úgyhogy bevallom nem sokat aludtam a hétvége során. Miután megérkeztünk, megismerkedtünk a csoporttal, a trénerekkel. A társaság egész jó volt, és a trénerek (Anna és Leo) is jófejek voltak. A csajjal kimondottan összehaverkodtunk, sokat beszélgettünk, adott is tanácsokat a projekttel, meg az Evaval való gondokkal kapcsolatban. A nap azonban hamar véget ért, mert mindenki elég fáradt volt, úgyhogy mentünk aludni. Másnap 8-9ig reggeli, aztán irány Bécs! Az egész napot Bécsben töltöttük, de bevallom, én nem éreztem olyan jól magam. Nagy volt a rohanás, szanaszét szakadt folyton a társaság, esett az eső, meg amúgy is...szóval nekem ez nem volt akkora élmény, persze volt, aki most volt először, annak próbáltuk bemutatni a várost, amennyire csak lehetett. Délben közösen főztünk, vacsorára pedig egy Centimeter nevű helyre ültünk be, ahol olcsón hatalmas adagokat adtak, meg a hangulat is jó volt:) Későn értünk haza, és már csak egy sörre maradt energiánk a hosszú nap után Tullnban...Vasárnap az egész napot a teremben töltöttük, de nem bántam, mert nagyon sok hasznos infót kaptunk, meg amolyan bátorításfélét. Én teljesen meg voltam elégedve, főleg azok után, hogy volt összehasonlítási alapom, és ezek a trénerek bizony nagyon értették a dolguk. Este megnéztünk egy pocsék osztrák filmet, a címe "Silentium" és kb. úgy tudnám leírni, hogy az osztrák Taxi, néhány bugyuta katolikus szimbólummal megtűzdelve. Utána Maffiáztunk, nagyon élveztem:), majd fél1 körül már mindenki úgy érezte, hogy irány az ágy!

Ma már nem maradt sok mindenre időnk, csak elbúcsúztunk, megbeszéltük, hogy legközelebb januárban találkozunk, akkor Innsbruckban. Az lesz a középidős tréning.

Összességében örültem, mert jól éreztem magam a többiekkel, hasznos volt a tréning és minden jól alakult. De most olyan vagyok, mint aki három napig nem aludt...mert valami ilyesmi történt. Szóval most fellövöm a pizsit, és végre a saját ágyamban alszom!

A képen Marcus Aurelius és lovának lába, meg egy kis osztrák Duna látható Tullban.

Előző életemben...tutira nem denevér voltam...:)

Hjaj, hamar kidőlök mostanában.

Amolyan hétköznap volt ma is. Dél körül lementem a dán lány szobájába, aki most beteg, úgyhogy nem ment dolgozni. Megnéztük a Mások életét, amit én már láttam, úgyhogy közben kb. azt jegyzeteltem, hogy mit szeretnék a Jazzitnél csinálni, mert Eva megkért, hogy írjam neki össze. 3ra bementem dolgozni, odaadtam a papírt, aztán nagyjából kiadta az utasítást - de hozzá képest kedvesen -, hogy amikor itt bent vagyok, akkor németül beszéljünk, úgyhogy egész munka alatt auf Deutsch toltuk, bevallom néha az agyamra ment, de igyekeztem leplezni. A Myspace-es oldalunkat frissítgettem, meg megbeszéltünk egy-két dolgot, holnap meg koncert. Egész sok mindenről dumáltunk, de én már nem akarok elkiabálni semmit, mert múlt héten is ez volt, aztán hétfőn jött a mélypont. De most tényleg magához képest nagyon kedves volt, segíteni akart, meg beszélgettünk is néha munkán kívüli dolgokról, meg meg-meg kérdezi, hogy én magyarul ezt vagy azt hogyan mondom, szóval alapvetően tud érdeklődő is lenni, de néha szerintem úgy jönnek össze a dolgok, hogy sem ő sem én nem vagyunk olyan paszban, hogy tudjunk kommunikálni. Nők....ez van:)

Munka után hazamentem, közben a levegőt vágni lehetett,annyira hideg volt...brrr. Kicsit herótom van ettől az időjárástól, dehát lehetne rosszabb is.

Otthon meg a szokásos, dumcsi a többiekkel, iszogatás, mindenki elmondja, hogy mi történt vele aznap. Tőlem már mindenki félve kérdi, hogy "Eva...? Mi volt ma?" Valójában nagyon vicces. Csak azt nem értem, hogy miért vagyok folyton ilyen fáradt? Otthon is ez volt, tudom, hogy ez nem Salzburg, de akkor is...? Na, mindegy, inkább alszom egyet:)

Ez a szobám :)

Óh, hogy ezek az osztrákok!

Munka. Ez volt a mai napom.

A tegnapi nap után próbáltam rájönni, hogy hogyan lehetnék hasznos tagja a Jazzitnek, mivel tudnám lefoglalni magam. A napot tehát a különeső irodában töltöttem, nagyjából magányosan, ami most eléggé jól esett, mert nem volt annyira kedvem ma Evahoz. Netezgettem, nézegettem a honlapunkat, hogy miben lehetne változtatni. Mi az, ami szerintem nem jó. Nap végefelé bejött hozzám, és megkérdezte, hogy mire jutottam, viszonylag normálisan tudtunk beszélni, de folyton ott van a levegőben, hogy ez akár máshogy is alakulhat, bármikor jöhet újra a rideg hangulat. Ez elég szarügy, de igyekszem-igyekeszem, esküszöm. Az a baj, hogy berágtam, úgyhogy nehezemre esik kedvesnk lenni, és itt a mosoly sokat nem számít, mert nem érdekli. Iszonyat szar, hogy sosem mosolyog vissza...kurva szar. Na, ezt azt hiszem kellőképpen érzékeltettem.

Meló után rohantam a pályaudvarra megvenni a többiekkel a jegyet Tullnba, a kisvárosba, ahol a hétvégi tréningünk lesz. Mondjuk biztos mókás lesz, majd megírom, természetesen.

Most tényleg csak ennyi, most egy ideje itthon vagyok, és az idő miatt nem is nagyon volt kedvem kimozdulni. Úgyhogy lassan álomra hajtom a fejem.

Önértékelési problémák a szakadó esőben

A mai nap egy igazi fordulópont vagy mi a fene volt. A napot a városban kezdtem, átvettem a bankkártyám, aztán éppenhogy beértem a Jazzitbe. Megbeszéléssel kezdtük, ismét nem értettem sok mindent, de azért igyekeztem értelmes arcot vágni, viszont azt éreztem, hogy Eva meglehetősen bal lábbal kelt fel, ami nála abban nyilvánul meg, hogy fokozottan nagy mértékben vágja a pofákat és csapkod össze-vissza, illetve ha kérdezek, látom az arcán, hogy nem teljesen van kibékülve a helyzettel, hogy ott vagyok.
A nap tehát meglehetősen frusztráltan, és értékelési problémákkal telt, lásd...még erre sem vagyok képes, még ezt sem tudom rendesen megcsinálni...blabla. Alig csináltam valamit és azt is kínok közepette, majd a nap végén Eva mondta, hogy vannak olyan napok, amikor nincsen szinte semmi, majd átvettem a szót és mondtam neki, hogy igen, ma egészen elgondolkodtam arról, hogy mit gondoltam erről az egészről, és hogy valójában miről is szól, és a két dolog nem igazán találkozik, ezért meg kell próbálnom megtalálnom magam a Jazzitnél, azaz, kitalálni, hogy mit tehetnék én hozzá, mert konkrétan bekapcsolódni nincs értelme most, mert arra ott van Eva, úgyhogy elő kellene vennem a kreatív oldalam, ami úgy érzem, most egészen nehezemre esik...nagyon megszoktam a "csináld ezt, csináld azt" stílust, ahol nem igazán kellett gondolkodnom, és most, hogy itt a tök jó lehetőség, hogy kitaláljam, hogy mit szeretnék, leblokkolok...és ez borzasztó érzés. Ha nagyon drasztikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mint a madár, akinek ha ki is nyitják a kalitkát, már nem repül ki, mert megszokta azt, ami van. Szóval ez most nagyon nehéz nekem, és Eva sem segít nekem azokkal a mondataival, hogy "hát igen, Antonio, egészen más volt mint te" (Antonio az előttem lévő srác, aki a Jazzitnél dolgozott). Ez lefodítva kb. annyit tesz, hogy ő jobb volt. Vagy legalábbis szabadabb gondolkozású. Az a baj, hogy az amúgy sem könnyedén felszabaduló énemet (mármint egy olyan környezetben, ahol teljesítenem kell), még jobban gátolja Eva viselkedése. Nem merek kérdezni tőle, nem merek beszélgetésbe bonyolódni vele. Nagyon szar érzés. És közben mi a franc van? Ez a második hetem, amit ott töltök, ennek semmi értelme! Mit várt, hogy egy hét után már csodát teszek?
De igyekezni fogok. Jól akarom érezni magam, és nem ezzel a nővel foglalkozni 10 hónapig.
Nagyjából ennyi a mai napom, este persze még egy könnyed kis konyházás volt a többiekkel, de semmi különös. És ami még rátesz egy lapáttal az a tetű, esős idő...de állítólag csütörtöktől visszatér még egy kicsit a jó idő. Úristen, az időjárásról beszélek! Inkább lefekszem aludni!

Azoknak, akiknek nincs Facebookjuk: én a liftben:)

Oh, ezek a vasárnapok...!

Azt hiszem soha nem leszek képes megtanulni azt, hogy hogyan lehet a szabadidőt hasznosan eltölteni. Számomra a tétlen vasárnapok jelentik a halált, és ki nem állhatom, amikor csak azért mozdulok ki otthonról, hogy levigyem a szemetet.

A tegnap este/éjszaka után eléggé nehezemre esett, de felkeltem 9-10 között, és elindultam 10kor a városba. Az interneten találtam egy biciklit, Eva segített az intétkedésben, és úgy volt, hogy ma elmegyek megnézni. Az ipse elég messze lakik tőlem, úgyhogy mikor a kellemesen szemerkélő esőben átkeltem a hídon, úgy döntöttem, hogy inkább buszon folytatom tovább az utam. Találtam is egy kedves helyi asszonyságot a megállóban, aki zavarában rosszabbul beszélt németül mint én, de végül csak megállapítottuk, hogy az 5ös busz az, ami nekem kell. Hangulatos kis városnézés volt 2 EURért (egy útra...nem úgy, mint Bécsben, ahol egy óráig érvényes a jegy...szopás, na). Megérkeztem a helyre, tök ügyesen megtaláltam az utcát, majd rájöttem, hogy nem emlékszem az ürge vezetéknevére, de a címet tudtam pontosan fejből. Nem találtam meg a nevét, sajnos, majd felhívtam, de ki volt kapcsolva. Vártam tíz percet, továbbra sem sikerült elérnem, majd feladtam a harcot, megemésztettem, hogy az ég nem akarja, hogy ettől az embertől vegyek bármit is, és újabb 2 EURért hazamentem.

A házban ma kókadtság volt, és csend, mindenki az előző este fizikai nyomait próbálta eltüntetni. Ki-ki a maga módján. Én ettem, teáztam, dumcsizgattam, akivel lehetett, ebéd után megnéztünk hárman egy filmet, "Eurotrip", nekem nagyon tetszett, a maga műfajában szerintem nagyon jópofa:). Utána vissza a szobámba és net-net-net. Közben kimostam itteni első adag ruhámat az észt lány segítségével. Most itt száradnak mellett a ruhácskáim, amitől nagyon finom illat lett a szobában, meg persze a sok-sok illatos gyertya miatt.

Este még leültem a konyhába, az észt lány sütött mindenkinek almás pitét, egész jó lett. Utána nekiálltunk egy régi projektnek, megcsináltuk - illetve még folyamatban van - a plakátot, amin mindenkinek szerepel a zászlaja, és mellette az adott nyelven az "egészségedre". Nyugodjatok meg, az enyém a leghosszabb, de nekem a kínai "gámbej" az egyik kedvencem:), illetve megtanultam a dán lánytól, aki most egy török fiúval kavar, hogy törökül a "kurva anyád" úgy van, hogy "ozgu csucsú"...szerintem nagyon vicces, főleg, hogy a következőket sikerült eddig megtanulnia: "kurva anyád", "bocsánat", "Dániából jöttem". Főleg ebben a sorrendben szerintem kimondottan mókás..:)

Nagyjából ennyi történt ma. Holnap megint megyek dolgozni, meglátjuk mik lesznek a következő napokban. Péntektől hétfőig egy tréningen leszek Bécstől nem messze, még azt is meg kellene szervezni, de ez nem lesz olyan nagy dolog, csak a jegyet kell megvenni.

Lassan fellövöm a pizsamát, nem ártana a holnapi napot hasznosabban eltölteni!

Futballmeccs, koncert és irány az éjszaka!

Jaj, a tegnap nagyon mókásan telt! Délelőtt még teljesen magam alatt voltam, de mire elindultunk a meccsre minden jól alakult. A helyi futballcsapat, a Salzburg Red Bull játszott a tudom-is-én kivel, de a lényeg, hogy nyertek a fiúk 4:2-re, az egyetlen gond csak az volt, amellett, hogy a 6 gól ellenére igencsak unalmas volt a mérkőzés, hogy isssszonyatosan hideg volt, én mondom itt nincs ősz, így hát majd megfagytam. Márpedig én utálok fázni. Visszajöttünk, én átöltöztem és rohnatam is a Jazzitbe, mert tegnap este koncert volt! A Sun Ra Arkestra lépett fel, őrölt amerikai feketék, imádtam őket! Tudom, hogy annyira nem szereti a többségetek a jazzt, meg így nem is ugyanolyan, mint élőben, de itt van a myspace linkjük: http://www.myspace.com/thesunraarkestra . Ha van kedvetek, hallgassatok belőle. Iszonyatosan jó koncertet nyomtak! Nagyon élveztem a hangulatot is, ki van ez a hely találva azért rendesen :). Egy másik lánnyal együtt kezeltük a jegyeket, ő is kedves volt, Katrin. 11kor elindultam haza, azzal a tervvel, hogy azonnal irány az ágy, aztán alvás, ám összefutottam Beatrixal, a norvég lánnyal, aki mondta, hogy most indul a városba találkozni pár arccal, van-e kedvem csatlakozni, mondtam miért ne. Nagy nehezen, némi telefonálgatás után megtaláltuk a helyet, "Bricks", ami egy alagsori pub, nem túl jó hangulattal, az a tipikus semmilyen, de kurva sokan vannak, úgyhogy a tököm tele típusú hely. Két helyi srác volt ott, meg két másik önkéntes. Tök jól elvoltunk, de a hely rohadtul idegesített, szerencsére a többieket is, úgyhogy átmentük máshova, ami már egy kicsit közelebb állt a szívemhez, lepukkant, és füstös aaaah:) Szóval jó volt az este, na. Megittam három "fehér"sört (bocsánat, búúúza), három istentudja mit, valami rövidet, olyan volt, mint a Hubertus. Szóval tegnap úgy éreztem, hogy zajlik az élet, pozitív értelemben, és ez nagyon feldobott. A második, füstös helyen összefutottam Katrinnal és röhögtünk egy jó nagyot, hogy mind a ketten ott kókadoztunk a pultnál a koncert végefelé a Jazzitben, és azt magyaráztuk a másiknak, hogy csak haza szeretnénk menni...erre mindketten folytattuk még az estét, ráadásul ugyanazon a helyen:). Kicsi ez a város. Mikor elindultunk haza, Andreas, aki szintén ott lakik, ahol én, mondta, hogy üljek fel a bicikli csomagtartójára és hazavisz. Elkerekeztünk hazáig, közben én már jókat dalolásztam, mert egészen részegecske lettem addigra, és csak azon sopánkodtam, hogy nem Andreas volt az, aki elnyerte a tetszésem az éjszaka folyamán....de majd legközelebb :) Vagy majd jön másik ;). Istentudja mikor értem haza, reggel azt láttam, hogy az egyetlen rendszer a ruhakupacomban az, hogy a felső ruharétegtől haladtam az alsóig, de egy romhalmaz látványa fogadott, amikor kínok közepette reggel - tényleg reggel - kinyitottam a szemem. Ja, a képen Stefani, az angol lány, és Pawel, a lengyel srác látható a meccs közben:) A meccs hangulata igazán leolvasható Stef arcáról (halálunalom), de azért a sör ott van...angolok:)

Szél fú, eső hull...és közben persze szól a jazz

Elnézést, hogy ilyen soká hallgattam, de sajnos kicsit komor napjaim voltak és nem éreztem kedvet az íráshoz, de így legalább már némi eufémizmussal tekinthetek vissza az elmúlt két napra.

Csütörtökön a napot a városban kezdtem, szép idő volt, vittem a fényképezőgépem, fotózgattam a városban, megebédeltem, majd visszajöttem és a laptopommal elindultam a Jazzitbe. Kérték, hogy vigyem, mert a benti gépemen valamiért nem megy a net, szerintem valószínűleg valami nagyon egyszerű dolog lehet a megoldás, de mi erre még nem jöttünk rá sajnos. De annyira nem jelent nagy gondot. Bevittem hát és Evaval együtt dolgozgattunk, képeket kicsinyítettünk a weblaphoz, meg ellenőrizgettem a linkeket, hogy működnek-e, kicseréltünk néhány infót. Szerintem egyre jobban összeszokunk majd, csak idő kérdése. Nehéz eset, de szerintem neki én is az vagyok. Folyton arra figyelmeztet, hogy ez egy olyan dolog, amiben szabad lehetek, ne görcsöljek, nem kell halálosan precíznek lennem. Egy idő után biztosan elengedem magam, csak most még nagyon jól akarok teljesíteni, és ez persze néha pont ellenkezőképpen sül el.

Mikor visszatértem szó szerintem tétlenkedtem otthon, majd este lementem a bárba, mert megint volt egy kis összejövetel, de hamar meguntam és visszamentem aludni.

Pénteken a városban kezdtem, de kicsit későn indultam el és pont lemaradtam a banki nyitvatartásról, így viszont nem tudtam felvenni a bankkártyámat, ami nem olyan jó hír, mert azzal tudok mosni is...Sajnos tegnap már eléggé esőre hajlott az idő, és csepergő esőben baktattam, elszontyolodva, hogy oh milyen lusta és milyen lúzer vagyok, úgyhogy úgy éreztem, hogy meglepem magam egy ruhadarabbal, különben tényleg mindennek vége lesz. Vettem hát egy kötött rövidujjú barna garbót, nekem nagyon tetszik, meg már egy ideje szerettem volna egy ilyet. Ezután már némiképp nőnek érezve magam, hazamentem, átöltöztem, ettem egy kicsit, aztán elmentem a Jazzitbe, ahol a mai koncertre készültünk elő. Ez is egészen izgi volt. Elmetünk együtt bevásárolni, mert a zenekarnak, akik ma jönnek egész kis listájuk volt arról, hogy mit szeretnének majd az asztalon látni, mikor megéheznek, megszomjaznak. Mi lehet akkor, ha valami igazán nagy sztár ad koncertet?? El sem merem képzelni.

Mire hazaértem megint megéheztem, úgyhogy ettem valamit a konyhában, ahol már ott volt a lengyel srác, és tartottam neki egy kis angol órát, mert megkért, hogy nézzem át a levelét, amit a főnökének írt. Lementünk aztán a többiekhez, ahol a kínai srác, Dagang 26ik szülinapját ünnepeltük:) Jó volt a buli, Dagang nagyon aranyos srác. Ma utazik, megy Németországba, mert egyébként tenor, és ott fog énekelni. Az utóbbi napokban nagyon fura volt a kedvem, kicsit azt hiszem most sok nekem ez az újdonság, ami körülvesz. De remélem lassan lecsillapodnak a dolgok, és akkor jobb lesz.

Németül vagyok

A mai napom....nem szépítem, halál unalom volt. Ráadásul félreértéssel kezdődve Eva azt hitte, hogy én elkéstem, holott előző nap Andreas mondta nekem, hogy 3-ra menjek dolgozni...sebaj, túlléptünk rajta, majd némi teszegetés-rakosgatás után hazamentem, hogy majd 2 óra múlva újra visszamenjek és végighallgassak egy majd másfél órás meetinget...németül. Ne szépítsünk, teljes zavarban töltöttem el az a másfél órát és sok mindent nem sikerült megértenem, leszámítva, hogy majd meg fogjuk változtatni a weboldalt, amit én magam is felvetettem volna, hiszen elég ott kezdenünk, hogy egy jazz bárnak, ahova nemzetközi zenekarok is jönnek nincs angol nyelvű weblapja, azért az nem jó.

Mindegy utána ittam egy ingyen sört, aztán hazajöttem. A többiek is hazaszivárogtak, a konyhában megbeszéltünk gondunk-bajunk, majd mindenki hullafáradtan a szobájába vánszorgott. Én is ezt tettem. És most nem is tudok azt hiszem semmi elméset mondani. Legfeljebb ilyeneket, hogy sok a török. Meg néha fura az idő. Úgyhogy inkább elteszem magam holnapra. Hát ez történt ma :)

Jam-session és Null komma Josef

Korán keltem, bár nem tudom miért, mert aztán az idő nagy részét a konyhában töltöttük zabálással és dumálással, majd nagy nehezen elindultunk a beszerző körútra, ami a szervezetnél kezdődött (kirderült számomra, hogy egy aranybánya, ahol egy csomó minden van, ami hasznos lehet számomra, lásd edények, vagy szőnyeg a szobámba). Majd onnan az IKEÁba mentünk (jaj, Istenem, hova máshova...). Vettem ezt-azt, míg a norvég lány igazán a végére lendült bele, mire én pont elvesztettem az amúgy sem túl nagy lelkesedésem.

Visszaérve megkajáltam, elrendeztem a szobámban az új dolgokat, aztán irány a munka, ahol most egy kedves kis feladattal vártak: a következő, azaz szombati koncertre kellett V.I.P. kártyákat terveznem photoshoppal egy Macen, bocsika vagyok, ami aztán egészen izgalmasra sikeredett (részben azért, mert még mindig nem vagyok igazán a Mac nagy mestere, de majd belejövök khm). Teljes mértékben elégedett voltam a végeredménnyel és a munkáltatóim is megdicsértek:).

Hazajöttem, lézengtem, az új lengyel fiú szívrohamot kap tőlem minden egyes alkalommal, mert nagyon lelkesen letámadom, hogy ó, nincs-e kedve társalogni velünk a konyhában, de

ő nem olyan. Raszta, de mégsem. Nagyjából lengyelül beszél csak, valószínűleg innen ered a nagy próbléma, egyébként biztosan országos cimbik lennénk, én mondom. Míg ez sikertelen volt, a lusta vacsorám mellett felvetettem az öteletet, hogy lenne-e kedve valakinek ma a Jazzitbe lenézni, mert ingyenes koncert lesz (pontosabban jam session), és valahogy mindenki lelkesen igent mondott, még az angol lány is, aki egyébként nem önkéntes, hanem jogot tanul itt Salzburgba, de mi teljesen befogadtuk:)

Hát lementünk, és onnanól kezdve vége volt mindennek...a dán lány halálosan szerelmes lett a dobosba, aki kb 17 éves ha lehetett, de be kell, hogy valljam, valóban szép példány volt. Az angol lány szépen elkezdett inni, majd a végén már a beszélgetésünk nagy részében az Office-ból idézgttünk össze-vissza és a pia hatása miatt egészen fennhagon nevetgéltünk, ami persze nagyon megtetszett a helyieknek és elkezdtek sorakozni az asztalunknál. A lényeg, hogy nagyon jól éreztem magam, és a főnököm is látta legalább, hogy milyen belevaló egy csaj vagyok és, hogy szeretem a jazzzzzt ;). Egyébként tényleg...nagyon jó volt a koncert és ami a legjobban meglepett, hogy tényleg nagyon fiatalok voltak a zenészek. A hely nagyon hangulatos, a dohányzás engedélyezett, a pia nem olyan drága, de azért én szeretném kialakítani ott a kontóm...amennyiben lehetséges...:)

Mindenféle ökörségeket csináltunk, és olyan hihetetlen, hogy ennyi idő után ennyire számítunk egymásra. Nagyon jó érzés. Persze ez változhat, meg vannak mindig szakaszok az emberi kapcsolatokban, de jó, hogy már így az elején nem érzem egyedül magam.

És, hogy mi az a null komma Josef...? A Sparban leszólított minket egy férfi, amikor vásárolni mentünk, és felhívta a figyelmünket, hogy a kosarunkban lévő sör alkoholmentes....azaz: null komma Josef...:) Azért kedves gesztus volt tőle. Biztos látta, hogy mi nem olyanok vagyunk:)

De mostmár aztán igazán szép álmokat!:)

Kellemes meleg, pihentető séta, munka a szabadban

Ma voltam először úgy Isten igazából a Jazzitnél, és mondanom sem kell....elkéstem. Nem nagyon, persze. Átadtam az ajándékomat, ami enyhítette némiképp a lelkiismeretfurdalásom (egy Szamos meggy likört, meg fejenként két-két Szamos marzipánt...nyami:). Volt egy kisebb meetingünk, ahol nagyjából megbeszéltük, hogy mik lesznek a feladataim...németül...úgyhogy továbbra sem tudom egészen pontosan, de majd kialakul. Ezután tettünk a városban egy kört Evaval kettecskén, aki ezúttal kimondottan kedvesnek tűnt, Salzburgi sznobságáról sajnos nem tehet, úgyhogy ezt el is néztem neki, de tényleg, egész úton érdeklődő volt, kérdezgetett az országról meg a szokásokról, meg én is kérdezgettem, hogy oh, mit is mondott pontosan..?, szóval elvoltunk, az kétségtelen:) Most sem mondhatnám, hogy bedobtak volna a mélyvízbe, összesen talán ha két órát töltöttem velük. De ígéretesnek tűnik. Ha egyszer minden szavukat értem majd, akkor pláne. Minden nagyképűség nélkül, egészen meg voltam lepve mellesleg, hogy mennyire gördülékenyen kommunikáltunk. Pedig néha tényleg megfeledkeztek magukról, és hasítottak az osztrák akcentussal rendesen, de akkor egy kedves mosollyal jeleztem, hogy nem értek kb semmit abból, amit beszélnek, és akkor lelasítottak. Hát valahogy így telt az első igazi napom, majd meglátom, hogy mi lesz.

"Munka" után hazaindultam, de a hallban összefutottam Barbarával, a kontaktunkkal, meg az újonnan érkezett Pawellel, a lengyel sráccal, aki imádnivaló, főleg, mert a lengyelt leszámítva semmilyen nyelven nem beszél a lelkem. Bementünk a városba, ahol én sétálgattam még egy kicsit, leültem egy padra, elmajszolgattam a szendvicsem, majd átkeltem egy keskeny hídon, ahova könyvek voltak kiaggatva; bárki elviheti őket, de mindenkit megkérnek (a cetlik, amiket a könyvekre tűztek), hogy ha elolvasták őket, adják tovább, mert ezek amolyan ingyen könyvek (volt köztük egy Márai is, hoppá!). Kedves gondolat:) Persze azonnal elképzeltem, hogy hogyan működne ez otthon, de inkább hagyjuk...egész szépen fellendülne az antikvár szakma, az kétségtelen:).

Visszaérve persze megint a konyhában dorbézoltunk a többiekkel. Időközben csatlakozott hozzánk egy angol lány, Stef, akinek egyszerűen imádom az akcentusát! Gyönyörűen beszél angolul, és a kedvencem az, amikor Amyvel, az ír lánnyal dumálgatnak.

Hát, ma valami ilyesmit csináltam, meg sajnos rohadt sok pénzt otthagytam a Sparban, de majd lespórolom valahogy a héten az egyéb dorbézolásokból.

Jó éjt nektek! Sok puszi innen a Bahnhof mellől...:)

Esős vasárnap

Hallom odaát hétágra sütött ma a nap, itt viszont egész nap esett. De ez annyira nem lesz meglepő dolog, úgyhogy jobb, ha erre készítem fel magam. Emiatt a nap kicsit unalmasra sikeredett. Egészen későn keltem, és az ebédre is későn kerítettem sort, majd szokásosan lemásztam a konyhába, hogy elüssük a többiekkel az idő, ami ez alkalommal egészen blödlire sikeredett...egy 1000 darabos puzzle-t raktunk ki öten, kb 5-6 óra alatt...hm.
Most éppen a kaukázusi arcok dorbézolnak a konyhában, együtt főzögetnek. Remélem lassan kialakul a napi rutinom, mert nem szeretem, amikor így ellébecolom az időm. Beszélgettem egy ír lánnyal, aki mondta, hogy az elődöm, Antonio, nagyon élvezte a munkát a Jazzitnél, remélem velem sem lesz másként. Holnap kezdek, és kicsit izgulok, hogy milyen lesz, de megpróbálok pozitívan hozzáállni, meg Evával is kedves leszek, ígérem. Viszek nekik piát, de már szinte látom, ahogy Eva megjegyzi, hogy ő nem iszik alkoholt....de nem tervezem meg előre ezt a kedves pillanatot:). Most tényleg nem tudok többet írni, ma még talán megnézünk valami filmet, aztán lefekszem, hogy fitt legyek holnap.

Almbachklamm avagy a német alpok, majd pia a konyhában

A napot koránkeléssel, szendvicskészítéssel és mégis késéssel kezdtem. A "local friend"-jeink, azaz Ilko és Ingrid egy kirándulást szerveztek nekünk, új önkénteseknek, illetve Anne Katrine-nek, a dán lánynak, aki valahogy ezek szerint mindenből kimaradt eddig :) Mellesleg ő a legnagyobb piás, legalábbis azok közül, akiket eddig megismertem.

Almbchaklammba mentünk, ami a határon fekszik (hiszen Salzburg az Alpok kapuja, ugyebár), és lényegében bármennyit ironizálhatnék...nagyon szép hely. Tettünk egy kirándulást, ami kb. egy 3 órás túrát jelentett a német Apokban, gyönyörű helyeket keresztezve. Vízesések, sziklák, életveszélyes útszakaszok, és túlságosan réginek tűnő hidak. A végére teljesen kipurcantam, és kicsit ki is akadtam, hogy a nálam jóval idősebb Ilko és Ingrid ezerszer jobban bírják a strapát! Sőt, ami szintén meglepő volt, hogy nagyon sok idős ember volt a turista úton, és mindegyik egészen fittnek tűnt, vagy legalábbis csak a magyar kisnyugdíjasokhoz képest, akik egyedül a BKV után tudnak futni (bár lássuk be, akkor nagyon). Meghívtak minket egy italra is a hegy tetején (visszafogtam magam, és sör helyet csak almafröccsöt ittam), ahol pihentünk egy kicsit a visszaút előtt.

Visszajöttünk, majd egy kis pihenés után irány a konyha, ahol megint bődületes piálásba kezdtünk (valójában még mindig tart, de kimenekültem egy kicsit, mert a dán lány ivós játékai egészen kikészítenek...esküszöm, ezek totál alkoholisták odafenn északon :). Szóval, a mai nap valahogy így telt-telik. Igyekszem lassan valami helyi ismerősre lelni, már keresgéltem is kontaktokat a Couchsurfingen. Szeretnék találni valami helyi "lepukkant" kocsmát, ahol otthon érezhetem magam:). Hosszú távon ez a konyhában iszogatás nekem túl koleszos lesz azt hiszem. Természetesen folyton próbáljuk a másik koccintási szokásait ellesni, de a dán-norvég skol-lal úgysem versenyezhetek, úgyhogy, amikor rám kerül a sor, akkor mindenki hevesen elkezd nevetni. Ez van:) Lehet, hogy ma már inkább álomra hajtom a fejem, de azért lemegyek elköszönni. Nektek is szép álmokat:)!

Jazzit, Mozart, Zara, Spar és a többi :)

Kicsit el vagyok maradva, de ma már behozom magam.
Tegnap a fogadó szervezetnél kezdtük a mókát, ahol még elintéztünk ezt-azt, majd felhívtuk az én Eva-mat, hogy benéznék a Jazzithez, majd nagy nehezen belement, hogy hát jó...van egy olyan érzésem, hogy a nyelvi akadályok zavarják, de ettől függetlenül többször szívesen lerúgtam volna a fejét rövidke (kb 10perces) ott tartózkodásm alatt. Megmutatták Andreassal a helyet, ami egyébként tetszik, nagyon hangulatos. Mindenki Macen dolgozik ebben a városban, így hát majd én is. :)
Röpke látogatásom után nekivágtam a városnak, gyorsan megnéztem a térképen, hogy hol a fenében is vagyok, aztán uccu. Szinte képtelenség egyébként eltévedni annyira logikus, és mellesleg valljuk be kicsi, ez a város. Végigmentem az óvároson, ahol nagyon szép épületek, sétálóutcák, helyi Váci utcák, és perzse Mozarthoz köthető látványosságok vannak. A Salzach (a folyó, ami kettészeli szeli a várost) nagyon hangulatos, és legalább kicsit olyan mintha otthon lennék (bár a mi gigantikus, hömpölygő szennyóriásunkat, a drága Dunát nehéz lenne utolérni, dehát legalább valami).
Séta után, jól kifáradva, hazamentem, majd beugrottam a helyi nagy Sparba (a többiek mindig Spa-nak ejtik, ezért az elején eléggé zavarban voltam, hogy mi a fenéért akar mindenki annyira a fürdőbe menni...de aztán rákérdeztem, és leesett, hogy jaj), betankoltam sörből, meg szendvicsnek valóból és hazamentem pihenni egy kicsit. Este a konyhában indítottunk, majd lementünk a Heimbarba, ami az épületben egy bár, ami időszakosan üzemel. Nem egy nagy szám, de egynek jópofa volt :) Megmutattam, hogy tudok biliárdozni, meg csocsózni, ittam egy sört, elszívtam néhány cigit, majd korán hazamentem és lefeküdtem aludni, hogy a másnapi kirándulásra fitt legyek és kedves ember benyomását keltsem, ami leginkább kipihent állapotban lehet sikeres az én esetemben:)

Látkép első benyomásra

És elkezdtük felfedezni a várost!

Ma már kimentünk a városban, elkezdtük a fontosabb intézkedéseket, mint pl a bankkártya, vagy a biztosítás. Nagyon szép város így első ránézésre, de aggódom, hogy kissé unalmasak lesznek ezek az emberek…de majd meglátjuk. Ettem osztrák gulascht, ami természetesen pörkölt, de ezek a szerencsétlenek nem ismerik a paprikát, úgyhogy nem ájultam el az íztelen sertéscafatjaiktól, de ezt még a szervezet fizette. Utána kiültünk egy parkba és mindenki megkapta a fejadagját, aminek nagyon örültem, mert attól tartottam, hogy majd csúszások lesznek a lóvéval, de szerencsére nagyon körültekintőnek tűnnek, ami mindenképpen pozitív. Sokat dumcsiztunk a többiekkel, főleg a norvég lány áll közel hozzám, belevaló csajnak tűnik. Amolyan Emőkésen szervezi a dolgait :) mikor én még rég aludtam, ő kiment felfedezni a környéket, hogy hol vannak jó boltok a környéken, meg ilyenek. Ma még megismerkedtünk egy másik lánnyal, aki Dániából jött, ő nagyon laza, de hát fiatalka még (18 éves!!).
Mikor városban mászkáltunk láttam egy öreg nőt, aki már alig tudta vonszolni magát, de ott volt a papírzacskó a kezében, valami számomra ismeretlen divatmárkát népszerűsítve….Noémi és Bori, ti jutottak eszembe, hogy mikor már csak oxigénpalackkal tudjátok majd élni az életeteket, akkor is még utolsó energiátokkal azon lesztek, hogy megnézzétek van-e valami jó cucc a Zarában, vagy a H&M-ben :), és ettől egy kis mosoly került az arcomra. Bevallom….hiányoznak az otthoniak, meg a megszokott dolgok. De nem akarom sürgetni a dolgokat. Inkább az elején legyenek nehézségeim, minthogy nagy lelkesen belevágok, aztán egyszer csak elfogy a szusz és eljön a kultúrsokk, nekem meg elegem lesz az egészből és csak méregdrága Sigmund Freudok tudnak kirángatni a mély depressziómból.
De vettem már kis elemeket, úgyhogy beüzemeltem a kis táskarádióm. Nagyon hangulatos, most is ezt hallgatom. Nemsokára lemegyek a norvég lányhoz (nevezzük mostantól ivócimborámnak), mert vettünk egy üveg J.P. Chenet Cabernet-Syrah-t 1.99 EURért!!!! Amit most szépen elfogyasztunk :) Szomorú, de egyben persze érthető is: nem láttam még említésre méltó fiatalembert…a főnököm Andreas jó 40es és azért az mégiscsak sok lenne.

Szobám kilátással

Megkeztem salzburgi életem

Az idefele utam kimondottan szilvisre sikeredett….egy kedves mankós – amúgy német, de egy magyar férfi miatt Veszprémbe költözött – nő, két indiai és egy kedves öregember mellett pillanatok alatt sajnos egy meglehetősen hitbuzgó hölgy is úgy érezte, hogy meg akarja osztani velünk a kupét, noha nem oda szólt a jegye. Legnagyobb bánatomra ismerte az idős bácsit, aki mellesleg papként üzemel Münchenben, és a hölgy is Münchenben ad lelki segélyt idős embereknek. Szegények. Mielőtt még eldurrant volna az agyam Isten nevében egy 10.90 EUR összegű Cordon Bleu-t rendeltem az étkezőkocsiban, amikor észrevettem, hogy két indiai barátom (anya és fia) szintén az étkezőkocsiba menekültek. Mikor visszamentem, a hölgyet már elzavarta az, akinek jogosan oda szólt a helye, de a folyosón aktív „büdös, tetves cigányok, no meg az a tetű idióta Gyurcsány”-nyozásba kezdett egy kopaszodó férfiember, aki az út egy pontján megtalálta a mankós nőt, aki csak kicsit szeretett volna levegőzni a folyosón. Eleinte aktívan fűzte, miközben folyton a melleit fixírozta, majd oltári hangosan előadta neki is, hogy mindenki tetű Magyarországon, meg különben is, majd a megfelelő pillanatban visszamenekült kedves útitársam a fülkénkbe….hát, igen. Természetesen mikor szükségem volt egy erős férfikézre, hogy leemelje a csomagom, leszólítottam egy kedves fiatalembert, de sajnos ez a kellőképpen ittas disznó pattant elém, és hihetetlen lendülettel lekapta a csomagom. A sok-sok gyönyörű táj után a salzburgi vasútállomás kissé lepattantnak tűnt, de szerencsére Eva és Andreas viszonylag hamar megtaláltak, hoztak nekem virágot, és kedvesen elkísértek a szállásomra, ami pont a vasút mellett van, és az én ablakom pont a vasútra is néz…Salzburg mellesleg egy nagyon fontos vasúti csomópont lehet, ha még éjszaka is szakadatlanul haladnak arra a tehervonatok. A szobám egyébként egész jó, de a kolesz maga inkább hasonlít egy magyar koleszhoz, csak jobban felszerelt. Egész jól sikerült már berendezkednem, még csak apróságokat szeretnék beszerezni, de majd átmegyünk az IKEÁba és akkor veszek még egy-két hangulatelemet. Este még összeültünk a többiekkel, akik ma érkeztek. Két lány Litvániából és egy lány Norvégiából. Eddig, de majd még érkeznek a többiek is. Főleg németül beszélnek a többiek, néha csak úgy kapkodom a fejem, hogy ó, hogy a francnak kell ez, de akkor bekapcsolom a „Szilvi, légy hát pozitív” gombot, és megpróbálom összeszedni magam. Utána mindenki felment a szobájába és elkezdtem kipakolni a cuccaim. Viszonylag hamar végeztem, és mikor álomra hajtottam a fejem, már nagyjából otthonos rend vett körül.