Ez a november is véget ért

Hogy telik az idő. Ilyenkor vasárnaponként, a szobámban lazsálgatva mindig eszembe jut. Nemrég jöttem, és három hét múlva megyek haza. Várom egyébként, jó lesz egy kis szünet. Meg várom azt is, hogy találkozzam veletek!

Tegnap aztán nem mozdultam ki itthonról kellett egy kis egyedüllét, de a többiek végül jól elvoltak egy buliban, de nem bánom, hogy nem mentem. Nincs annyira kedvem, holnap a Jazzitbe menni a múlt heti szar dolgok miatt, meg a karácsonyi bulihoz sincs akkora kedvem, de majd elleszek valahogy. Be kéne rugni előtte:)

Olvastam, hogy a Life magazin megosztotta jónéhány képét a Google-lal. Nézegettem őket, érdekesek: http://images.google.com/hosted/life.

Tangó Salzburgban

Valamit kifelejtettem a tegnap estéről. Csak egy kis pillanat, de annyira megmaradt. Amikor indultunk már haza, akkor én előrementem, mert néha kell egy-két perc magány, meg nem szeretem a tökölődést indulásnál.

Mikor felértem, hallottam, hogy a bejárattól nem messze lévő teremből zene szól, amolyan bárzene, benéztem hát. Éjjel fél 1 lehetett akkor és teremben - ami egyébként színházi teremként funkcionálhat - tangó szólt és néhány pár táncolt, szépen csendben. Olyan megható volt nézni őket. Olyan jól elvoltak, valahogy olyan nyugtató volt az egész hangulat. Szinte sajnáltam is, hogy nem ott töltöttem az estét. Ki tudja, lehet, hogy tangóznom kéne? :)

Idegenek szülinapi bulijában lebzselni, az az igazi

Nos, ahogy arról szerdán már említést tettem: a régi idők most visszaköszöntek a Jazzitnél. És a legfőbb baj, amit Eva mondott és amiben egyet is értek, hogy sokszor félreértem a dolgokat és nem kérdezek vissza. Igen, tudom. De ha ennyire tisztában van vele, akkor segíthetne nekem, és nem kéne kivárnia, amíg ekkorára duzzad a baj, ugyanis sokszor bevallom én szinte totál biztos vagyok benne, hogy jól értettem, megértettem, amit mondtak, és csak akkor jövök rá, hogy mégsem, amikor elkezdtem az adott dolgot csinálni. Szóval a tököm tele van már ezzel az egésszel. A szerda egy rakás szar volt, és ezért csütörtökön délelőtt írtam egy mailt, próbáltam érthetően udvarias lenni németül, de aztán kiderült, hogy mégsem úgy értette a fogadó fél, ahogy én. Szóval írtam egy mailt, hogy nekem nincs mára ötletem, hogy mit csinálhatnék az irodában, és ha valóban nincs mit csinálni, akkor az aznapi délutánomat szeretném elcserélni a szombat estére, hogy jöjjek fotózni, magyarul azt csináljam, amit szeretnék...végülis elvileg azért vagyok itt. Legalábis az elején még folyton ez volt a gond, hogy miért nem csinálom már azt, amit szertnék. Minnnnnnndegy. Na, aztán azt a választ kaptam, hogy de sok a dolog az irodában, és jöjjen azon nyomban...eléggé felbasztam az agyam a levelén. Aztán mikor beértem, meg is kérdezte, hogy miért írok én ilyen levelet, tiszta ideg volt, addigra már én is. Mondtam, hogy most akkor angolul, és hogy sajnálom, de nem úgy értettem, szar a németem, ez van, és nem érzem, hogy fejlődne, nem tudok mit csinálni, szerintem azt is mondtam (már nem emlékszem), hogy most egy kicsit épp elegem is van ebből az egészből, elfáradtam attól, hogy alapvető dolgokra is rengeteg energiát kell áldoznom a kibaszott nyelvi dolgok miatt...szerintem szarik rá (emlékeztetőül jegyzem meg, hogy a mentoromról van szó), mert aznap sem volt olyan jófej, meg pénteken sem, úgyhogy nagyon várom a hétfőt, meg azt a hülye karácsonyi partit, amire én készítettem el a csomagolást, úgyhogy tudom, hogy mit fogok kapni, ez is nagyon kedves volt. Nem is nagyon ismerem az embereket, akik pluszban még ott leszenek, de majd megpróbálok egy darabig maradni, bár semmi kedvem. Igen most megint egy kicsit elkenődtem, vagy inkább úgy mondanám, hogy feszült leszek és ütni tudnék, amikor a munkára gondolok. És Andreast sem védem, mert segíthetne igazán. Nem kéne Eva mögé bújnia. Úgyhogy jól elfáradtam csütörtökön és már nem bírtam egyszerűen németre menni, sajnos már másodszor hagytam ki többet nem kéne.

Péntek. A jó kis jazzites munka után, ami meglehetősen rövidre sikerült, este összegyűltünk, hogy Georgiával és a dán lánnyal dán sütit süssünk, nagyon jópofa volt, karácsonyi ropogós kis golyócskák igazi karácsonyi fűszerezéssel. Iszogattunk is, aztán nekiindultunk az éjszakának, egy privát szülinapi buliba, ahol ingyen pia és kaja várt ránk. Mondanom sem kell, hogy én sajnos jólneveltségemből adódóan nem használtam ki túlságosan a lehetőségeket, egy sört ittam egy rum-narancs italt, meg ettem kétszer kicsit:) Volt zenekar, akik németül énekeltek The Killerses hangulatú számokra. Az énekes egy meleg - de oly szép - fiúka volt, ő játszott a szintin is. Többször is rám nézett a koncert alatt és ettől megdobbant a szívem. A többiek szépen taccsra tették magukat, főleg a litván csajszi, meg Georgia, de Pavelt sem kellett sajnálni:) Hazavittük őket, Georgiát én támogattam, de szerencsére ő amolyan vidám részeg volt és csak végigénekelte nekem az utat, meg vicceseket mondott, meg mindenkinek beszólt, aki szembejött. Magamra emlékeztetett:) Másnap kérdezgetett is ezerrel, hogy mik történtek és hogy nem hozta-e szégyenbe magát:) Amúgy nem.

Ma meg elmentünk a bolhapiacra, amit Georgia projektje szervezett, ő egy Haus der Jugend nevű helyen dolgozik Pavellel együtt és gyerekekkel foglalkoznak, játszanak velük, meg tanítgatják őket erre-arra. Jópofa volt, vettem egy könyvet egy mécsestartót meg egy CD-t összesen 3 EURért. Asszem ez baráti. Ma nem tudom, hogy lesz-e valami este. Majd meglátjuk.

Annak a maréknyi kommentelőmnek írom, hogy megint feladtátok a harcot és némaságba burkolózva röhögcséltek kellemes szösszeneteimen...nem leszünk így jóban! :)

Rohan az idő...!

Akárhonnan is nézem, nem írtam vasárnap óta, rossz kislány. Nem nagyon történtek eseményszámba menő dógok, úgyhogy azért. Azt viszont tényként megállapíthatom, hogy amióta megvettem a jegyem haza, azóta szinte röpül az idő, és várom már, hogy felszálljak arra a vonatra, de addig még sok víz lefolyik a Salzachon. De azt remélem, hogy nem lesz sok olyan uncsi napom, mint ma...hjaj, visszaköszöntek a régi szép idők, de asszem Eva szimplán bal lábbal kelt fel, mert nem igazán tudom mi a franc volt a baja, de egész idő alatt azt éreztem, hogy a háta közepére kíván, mondjuk kvittek voltunk az tény. Komolyan néha már vannak olyan pillanatok, lehet, hogy gyengeségemből adódóan, amikor már úgy egészen kezdeném megkedvelni erre...jön nekem ezekkel a pofavágásokkal. Mindegy is.

Ezen felül ma volt egy olyan csömöröm, hogy a faszom kivan ezzel a nyelvvel, és soha nem leszek képes megtanulni. Aztán lehet, hogy mégis, de az tény, hogy nem fog magától belerepülni a fejembe..hehe. És az igaz, hogy egyhuzamban most túl sok időt voltam az irodában, és egy kicsit csömöröm van, nem szeretek túl sokat ott lenni.

Node, hétfőn nagy dolgok nem történtek, kicsit magamra hagytak az irodában a csörgő telefonnal, ami megint kiakasztott kicsit. Jó, mondjuk már egyre több kérdésre tudok érdemben válaszolni, de akkor is, ááá, úúúútálom ;) Kedden meg egy hosszú nap után mehettem németre. A végére egész jó lett a hangulat, a nagypapa korú olasz fickó kezdi felvenni a ritmust és jól elszórakoztatja a bagázst, imádom. Meg a többiek sem rossz arcok, de továbbra is fenntartom, hogy 2 és fél óra sok! Holnap megint mehetek. Egészen december 11ig. Remélem azért lesz valami haszna. Bár egyelőre úgy tűnik, hogy nem annyira, mint reméltem.

Jaj, de egyébként nincs semmi baj, csak leszívta az energiáimat ez a nap. Lényegében ennyi.

Kirándulás és vasárnapi musik salon

Korán kezdtem ezt a vasárnapot, mert kiderült tegnap, hogy nekem kell most még megvennem a jegyem haza, majd csak akkor fizet szervezet, amikor végleg hazamegyek, úgyhogy bepánikoltam, és reggel felkeltem, megmostam a hajam, és méltóságteljesen elindultam a kivégzőosztag elé. A pénztárban a kedvenc síelésben lebarnult arcom volt, aki múltkor is sokat segített már. Végül nem volt olyan vészes az összeg és nyugalommal telten mentem tovább a Jazzitbe, hogy szegfűdarabkákat tűzdeljek narancsokba, ami rohadt fájdalmas 2 csomag narancs esetében, azt hittem egy óra múlva, mikor végeztem, hogy letépem a jobb hüvelykujjam, annyira fájt! Ráadásul sietnem kellett, mert mint ahogy oly sok vasárnap, a mostani is közös programmal telt. Délben 8unk útra kelt Ilkóval és első körben megnéztük a Schloss Leopoldskron nevű viskót, amire nagyon büszkék ezek, de szerintem a környezetet leszámítva nem egy nagy szám. A kastély kimondottan nem tetszett. A tipikus salzburgi szerkóba bujtatott idegenvezető nőci egy darabig szimpi volt, de aztán elkezdett idegeskedni, meg amikor közelebb jött, láttam, hogy rúzsfoltos a foga...jujjjjj. Szóval, akkor végleg mindennek vége lett. Ráadásul rohadt sokat beszélt a semmiről, de a sok mankós papa-mama nagyjából élvezte.

A kastély után tettünk egy röpke kitérőt Hellbrunnba, ahol egyszer már voltunk, de most azért érdekes, mert van ott egy adventi vásár, ahol az ember berughat a forralt bortól és részegen elköltheti a pénzét sok-sok finomságra, meg kézzel készített hülyeségekre. Tök jó. Onnan ezerrel hazatipliztünk, és egy röpke pihenő után összetereltem ezeket, hogy elvigyem őket a Jazzitbe. Minden hónapban egy vasárnap lesz egy koncert, a happeningnek az a neve, hogy Musik Salon - Broken Songs. Ma volt az első ilyen, és Eva meg Barbara bizniszt csináltak belőlünk ártatlan bárányokból és megállapodtak, hogy meghívhatom a többieket, és Barbara állja a számlát...hah. Mindegy, a koncert rohadt jó volt! Tini Trampler und Die Dreckige Combo. Az a fajta jelenség a nő a színpadon, amit egy hajszál választ el attól, hogy nevetséges legyen, de annyira szeretnivaló figura, és annyira önmaga, hogy csak imádni lehet, amit csinál, a néhol idétlen mozgását, meg infantilis hangokat, amiket kiad magából. Sajnos nem értettem teljesen a szöveget, de biztos vagyok benne, hogy az is sokat hozzátehet, mert amiket sikerült megértenem, azok nagyon-nagyon viccesek voltak. A többiek is élvezték. A képen a zenekar látható. Ha van időtök nézzetek videókat a Youtube-on, meg a myspace-en is fenn vannak.

Szóval gyerekek, megvan a jegyem haza. 21-én vasárnap 11kor indulok innen, és mivel a kedvenc pénztárosom szeret engem, nem kell átszállnom, és csak úgy suhanok majd a havas tájon át, így 16:53-kor meg is érkezem majd a híres neves Keleti pályaudvarra. De mivel ezt úgy elfelejtitek addig mint a pinty, ezért akkor majd szólok még. Ha más nem is...Pavkó...kérlek gyere majd ki elém, mert a kulcsom nálad van:)

Karácsonyi vásár

Ma egy könnyedebb, lazább napom volt, este nem megyek sehova, a meleg szobámból nézem, ahogy odakinn hull a hó.

Kora délután elmentünk páran megnézni a karácsonyi vásárt. Már éjszaka elkezdett esni a hó, reggel, amikor kinéztem az ablakon, hó borított mindent. Váltakozva vagy szakad vagy pelyhekben hullik, nekem ez egy kicsit fura, régen láttam ennyi havat egyben. A karácsonyi vásár nagyon bájos, és rengeteg helyen vannak standok, az egész várost ellepik. Nem bírtam ellenállni a csábításnak és vettem Georgiával egy forralt bort, és huhhhuuu, ezek nem spórolnak az alkohollal, hogy a mindenit! A kedves osztrák nénike kimérte nekünk a kedves kis pohárkákba a bikaerős glühweint:) Róttuk a köröket, én már nagyon jól éreztem magam és közben fényképeztem. Viszont egy idő után a csizmácskám már nem bizonyult elégnek és a lábam olyan hideg volt, mint egy jégkocka. Nem is bírtam tovább és a Mirabellplatzra már nem másztam át a többiekkel, hanem szépen hazamentem a meleg buszon. Jó most itthon lenni és lustulni, meg nézni, ahogy nagy pelyhekben hullik odakinn a hó.

Holnap el kell mennem a vasútállomásra, mert kiderült, hogy félreértettem a jegy dolgot és majd azt a visszautamat fizetik, amikor végleg hazamegyek...erre nem számítottam, úgyhogy remélem még tudok venni kedvezményes jegyet, mert ha nem akkor kicsit el leszek kenődve bevallom. Meg azt sem tudom, hogy holnap el tudom-e intézni, mert fogalmam sincs, hogy vasárnap mi van a vasútállomáson, dehát csak dolgoznak basszus, bár ezeknél sosem lehet tudni. Na, majd úgyis megtudjátok, hogy mi lett a végeredmény. Addig is, ma még lustulok, nézek egy filmet talán, meg zenét hallgatok, holnap úgyis hosszú nap lesz.

Feeeeeeling good

Huhú, most értem haza, és most beszámolok!

Volt ma sokminden, kezdjük az elejéről: ma 1kor találkoztam első couchsurfingesemmel, amióta itt vagyok Salzburgban (mármint olyannal, aki engem keresett meg). Az idő minden eddigit alulmúlt....szakadt az eső, teljesen alkalmatlanok voltak a körülmények a városnézéshez, de kellemesen elütöttük az időt, sőt nagyon jól éreztem magam! Egyébként Victor, 29 éves és Németországban él a dán határhoz közel, orvosként dolgozik, eredetileg orosz, 8 éve él a német kisvárosban. Tök sokat beszélgettünk, és nagyon-nagyon udvarias volt, ami nagyon jól esett már a lelkemnek. Sok pénzt költött rám, amitől kicsit bevallom zavarba jöttem, de azért jól is esett. Felmentünk a hotel tetejében lévő kávézóba, amiről meséltem már nektek. Még így viharban is nagyon szép volt a kilátás. Utána elcsatangoltunk az esőben a régi városrészbe, majd egy kör után, mikor nagyon-nagyon kezdett volna épp szakadni az a nyomorult eső, bemenekültünk egy étterembe, ahol ettünk bécsi szeletet, én teát ittam, ő pedig akkor itta meg 5dik, majd távozás előtt 6dik hosszúkávéját. :) Újabb küzdelem következett az elemekkel, eljutottunk a Demelig, ami egy híres cukrászda, ott ettünk egy-egy sacher tortát, én teát ittam, ő pedig....igen, megitta 7dik hosszúkávéját is:). Jaj, és amikor elmentünk egy szuvenirshopba, vett a barátainak egy 6db kézzel készített (eredeti!) Mozart golyót tartalmazó díszdobozt, meg egy 3dbosat, és mikor kiléptünk a boltból, odaadta nekem mondván, hogy ezt nekem vette. Úgy meghatódtam:)

Aztán 6kor elbúcsúztunk, mert neki mennie kellett haza, nekem meg a Jazzitbe. A lényeg, hogy nagyon jó élmény volt.

Hazamentem, aludtam egy órát, aztán Georgiaval elindultunk a Jazzitbe! 3 koncert is volt, és nagyon élveztem! Az első a Moby Stick, őket már láttam korábban, már írtam is róluk, hogy jópofák. Aztán jött a The Pond Pirates albumbemutató partyja. Nagyon jók voltak! http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=113545931 Sokan is voltak, meg tánci is volt. A koncert előtt a színpad szélén ültem, és fotóztam a tömeget, és észrevettem, hogy egy srác folyton bemászik a képbe. Volt most a koncerten nényán fogyatékos is, nem tudom, hogy a zenekar vendégei voltak-e, vagy mi, de eddig nem láttam őket. Ez a srác is az volt, de annyira kis édes volt! Mutattam neki, hogy igen, lefényképeztem, majd hosszú álkörök után odajött hozzám, kezet nyújtot, bemutatkozott (Michel), megkérdezte a nevem (Szilvi), majd annyit mondott, hogy örülök, hogy megismertelek, és visszament a többiekhez. :) A koncert alatt is nagyon aktív volt, folyton pacsit akart adni az énekesnek:)

A koncert végén megjelent meglepetésszerűen Beatrix, a norvég lány. Leültünk aztán a bárban és kiderült, hogy itt is lesz még egy koncert:) Ez egy ír banda volt, a nevük The Cherries, és albumuk is van már (onnan is tudom, hogy megvettem, dedikáltattam:), melynek címe Vertigo Girl. http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=80034474, nagyon imádtam őket! Mindenki imádta őket! Kurva jó volt a hangulat! Állati jó hangulatot csináltak. Játszottak egy csomó feldolgozást is, a Feeling good az nagyon ott volt áááá, imádtam! A koncert után odamentem hozzájuk, kiderült, hogy holnap is játszanak (illetve hát ma) a Denkmalban (amiről már írtam, hogy nem nagyon akarok oda többet visszamenni:). Úgy tűnik mégis visszamegyek:). Huh, mindent egybevetve, nagyon jó napom volt, és nagyon elfáradtam, de nagyon jó:)! Megyek is aludni!

Hallo...Jazzit

Ma egészen mozgalmas, szinte már háziasszonyi magaslatokba szökkenő napom volt. Reggel keltem, elmentem a szervezethez, hogy felhívjam anyát. Visszafele elkanyarodtam a csütörtöki piac felé (minden héten csütörtökön összegyűlnek a kofák a Mirabellplatzon és árulják portékájukat. Egyszer már voltam és imádom! Annyira hangulatos és annyi szemnek-szájnak ingere van ottan! Annyi sajt! Meg finom pékárú, füstölt húsok, felvágottak, halacskák, méz, zöldség meg gyümölcs. Huh, nem is tudom mit mondhatnék. Visszafogtam magam, nagyon, és csak zsemlét vettem, meg rákennivaló finomságot. Finom reggelim volt, na. És, ami nagyon jó, hogy itt az árusok ízlésesen vannak felöltözve, és nem ordibálnak ilyeneket minden sarkon, hogy "Százééé van a tojjááááás! Csak százééééé!"

Utána elégedetten visszaszökelltem a lakhelyemre, és pihentem még egy kicsit munka előtt. 1re mentem be, Eva ma sem volt, úgyhogy végig voltam, a végére már nagyon megéheztem, bevallom töredelmesen. Elég sokmindent csináltam, nem is baj, jó érzés volt. Viszont attól már az agyam eldobtam, hogy folyton szólt az a kurva telefon és hát tudjátok, abba itt mindig németül beszélnek, és már nagyon-nagyon untam. Valahányszor megszólalt, mindig végigfutott az agyamon, hogy fogom, és egyszerűen kibaszom az ablakon, de neeeeem, rendes lány vagyok, viszont, amikor bejött egy beszédes vénember, na akkor kellett volna látnotok! A második szótagnál elvesztettem a fonalat, és csak mosolyogtam, és magamban nevettem, hangosan, magamon:) Majd, mivel én olyan vagyok, bevallottam neki, hogy nem annyira értem, amit mond. Akkor kedvesebb lett, és minimális bonyolultsággal, majdnem csak a lényegre törekedve elmondta, hogy hány jegyet akar és mikorra. De persze utána még beszélt, viszont az a jó ilyenkor, hogy nekem nem kell figyelnem. És ez nekem jó, néha.

6kor kicsit elégedett fejjel, de mindeesetre már nagyon éhesen távoztam, hazaérve megettem, amit találtam. Oh, tegnap későn este még megnéztem a Hairspray új verzióját, és annyira imádtam:) Főleg, amikor az elején a nagyon bájos éneklős jelenetbe belecsöppen az én drága morbid John Watersem....mint egy szatír és a kedves, utcán sétálgató hölgyeknek megmutatja.

Holnap péntek. Puszi mindenkinek!

Csak olvasgattam az indexet és erre bukkantam: . "Hajlamosak vagyunk a borúlátásra, sorsunknak a valósnál kilátástalanabb megítélésére, vagyis meglehetősen kudarcra szocializált nép vagyunk. Ennek oka azonban, véli Zonda Tamás, nem nemzetkarakterbeli sajátosság, depresszióra való kollektív hajlam, hanem egy igen keserű, csak kudarcokban gazdag, sorozatos kollektív traumákat hozó ötszáz éves történelem megélt tapasztalata, és az erre adott reflexió: rezignáció, szkepszis." :) http://index.hu/politika/belfold/vals081118/

Oh, igen, emlékszem arra az 500 évre...borzasztó ;)

Kedves kis dolgos napocska

A tegnap igazi Jazzit stílusban telt, de a ma reggel is. Lassan már tényleg csak röhögök ezen az egészen:).

Tegnap délelőtt írtam egy mailt Evanak a jazzites címre, hogy mikor is menjek be stb, merthogy nem beszéltük meg előző nap. Fél 2ig semmi választ nem kaptam, majd elgondolkoztam, hogy esetleg netalántán beteg, úgyhogy 2re bemetem, kopogtam Andreas ajtaján és kiderült, hogy sejtésem helyes volt, ezért nem kaptam választ, de nem baj, elkezdetem csinálni ezt-azt, amit beterveztem, közben Andreas ki-be mászkált az irodába, én meg CD-ket másoltam át a gépemre, ha már ott voltam:) Mondták már hétfőn is, aztán tegnap is emlékeztettek, hogy ma 10től sajtótájékoztató lesz az egyik kávézóban, és jöjjek én is, csinálhatok fotókat. Nos, én ott voltam, és szinte 100%ig biztos vagyok benne, hogy jó helyen voltam, de sajnos a főnökömet, és egyéb sajtóra emlékeztető egyént nem láttam....kicsit pipa vagyok, főleg, hogy feleslgesen keltem fel, és fagytam szét. De van ilyen, tudom.

Nade, tegnap még elhúztam németre, ahol megint sok okosságot tanultam, és lassan nem igazán tudom hova tenni, hogy Hans Jürgen vajon miért kérdez engem olyan gyakran, és miért engem hív a táblához, amikor még van egy jópár arc, aki sosem volt a táblánál. Mindegy, legalább rákényszerít, hogy aktív legyek, mert amúgy hajlamos vagyok elmélázni sajnos. Az biztos, hogy nem azért, mert én vagyok a leggyengébb, és tréningezni akar. Szóval kérdőjel.

Este már nem mentem vissza a Jazzitbe, csak otthon pihiztem, aztán megnéztünk egy filmet közösen, aztán elkezdtünk Maffiázni a konyhában. Utálom, amikor én vagyok a maffia...mindig látszik, hogy "bűnös" vagyok. Volt ott egy török srác, aki az agyamra ment. Sajnos én személyesen még találkoztam okos török fiúval, de természetesen ebből nem akarok végzetes következtetéseket levonni, csak fura. És főleg ezzel ment az agyamra, túl sokat beszélt, és nagyon nagy butaságokat. Én meg már fáradt is voltam (kb 1-fél2 lehetett akkor már), és nem bírtam már elviselni. Tudom-tudom...ne mondjatok semmit. De akkor is idegesített:)

Ma meg...hát így, hogy kimaradt ez a délelőtti program, kicsit elszontyolodtam, mármint olyan szar érzés volt, hogy megint valamit félreértettem, vagy mi? Majd megmondom Andreasnak, hogy én bizony voltam egy helyen, legfeljebb nem a jó helyen, de én igyekeztem, és akartam is, de mit csináljak, ha bekrepált a telefonom, és még nem volt rá kapacitásom, hogy újat vegyek....? El vagyok zárva a világtóóóóól! Majd decemberben megpróbálok szerezni egyet. Most meg várom a nap hátralevő fejleményeit. :)

És csak, hogy nektek is olyan jó legyen, mint nekem: megtaláltam azt a filmrészletet, amiből a szám elején lévő "monológ" van:) Figyeljetek csak:
http://www.youtube.com/watch?v=3ZU9vSItPjg

Hétfő

Jaj, hát mit is mondhatnék erről a kis hétfőről...sok minden nem történt. Dolgoztam, az nem volt hosszú, meg jó is vot. Utána elmentem a dán lányhoz, beültünk a hotel tetején lévő bárba, és mivel nagyon szép idő volt ma, gyönyörűen látszott a hegyekkel övezett város. Megittam egy forró csokit, és elméláztunk az élet nagy dolgain.

Holnap németem lesz, meg munka előtte, szóval lesz mit csinálni. Oh, és végül meg szeretném osztani veletek kedvenc Madonna videóm, végre megtaláltam azt a verziót, ami nekem tetszik:) Kivételesen komolyan beszélek :)

http://www.youtube.com/watch?v=w8-F5VmZqYw

Sound of Music sunday

Ahhoz képest, hogy micsoda ellenállással indultam neki ennek a mozidélutánnak, egész jó volt. A kaja nemcsak szendvicsecske meg ilyesmicske volt, hanem igazán odatették magukat baszki: hal és olivás krumplisaláta, meg szószok hozzá, meg öntetek. Szóval mindenki kussolt és elegánsan bár, de tömte a pofáját.
A filmet két részben néztük meg (amúgy nem lenne ember, aki kibírná), mivel rohadt hosszú (asszem 174 perc). Az első rész a bájos felvezetés az apácáról, aki kilóg a sorból, ezért a főapáca, aki amúgy meglepően szabadszellemű, elküldi egy családhoz, ahol a 7 gyerek mellé elkél a nevelőnői segítség, amíg az elsőre kőszívűnek tűnő apuka ügyeit intézi. A történet egyébként Salzburgban játszódik, ezért volt ez a nagy görögtüzes banzáj. A kamera önkívületi állapotban pásztázza a hegyekkel övezett várost, miközben sokszor énekelnek a főbb karakterek. Naná, hogy a kőszívű fickóról kiderül, hogy valójában egy rendes ember, és a nevelőnőről is kiderül, hogy halálosan szerelmes a mégsem-kőszívű-férfiba. Énekelnek egy nagyot, majd megcsókolják egymást. Lényegében ezzel véget is ér az első rész. Mi ezután pihenésképpen elfogyasztottuk kávénkat, hozzá megettük az egy szelet gesztenye, egy szelet sacher tortánkat. Mindenki boldog volt és kipihent, így hát neki is ugorhattunk a második résznek, ahol - mint ahogy amúgy az életben is - gyökeres fordulatot vesz az éneklő hősök élete! Egy valamit, egy nagyon fontos dolgot elfelejtettem mondani: a film megtörtént eseményeken alapul! A váratlan fordulat az a nyomorult Anschluss (mivel ez az 1965-ben készült film a 30as évek végén játszódik), nácik masíroznak a városban, és hát megváltozik a bájos vidék, és szereplőink élete. Ralphról, a kedves kis postásfiúról kiderül, hogy lelke mélyén egy gyenge, manipulálható jellem, és nácinak áll. De szereplőink nem kussolnak, mint szar a gazban, hanem énekelnek. Majd nagyon okosan, egy igen rövid, ámbár feszültséggel teli menekülési jelenet végkifejleteként, meglépnek az országból, hogy boldogságukba ne piszkítson bele a történelem. Hát nem gyönyörű?
Összepakoltunk, hazahúztunk, aztán itthon még szórakozgattunk kicsit, aztán mostanra már kidőltem végleg. Komolyan, ha egyszer lesz rá alkalmatok...csak ajánlani tudom. Sound of Music. Egy kedves kis teadélután keretein belül oly jó mulatság! ;) És fülünkben megül a dal: The hiiiills are aliiiiive with the soooound of muuuusic!

http://www.youtube.com/watch?v=wDfA2-X3SXM&feature=related

Shamrock rulez

A tegnap nagyon kis kacifántosra sikerült, de nevettem sokat, mondjuk főleg magamon, vagy a helyzeten.

A linzi fárasztó hazaút után még egy darabig nem tudtam elaludni, úgyhogy tettem-vettem úgy fél2ig, aztán végre álomra hajtottam a fejem. Másnap meg összegyűltünk és elhúztunk vásárolni, megint vettem egy szőnyeget, meg egy növényt, meg hozzá egy kaspót, meg egy mécsestartót, mindezt összesen 2 EURért az Ikeában, ettünk is ott, aztán még ellébecoltunk egy közeli könyvesboltban, majd hazatipliztünk, ettünk együtt, aztán irányt vettünk a Shamrock felé (ír kocsma, mi más), hogy megnézzük az Írország vs New Zealand rugby meccset. Bevallom imádom nézni, ahogy az a sok izmos férfi egymást gyömöszöli egy nyomorult labdáért. Sajnos Írország kikapott, majd miután már csak ketten maradtunk a dán lánnyal odajött hozzánk egy 40es német fószer és mivel A.K. mellé ült le, főleg vele kezdett el dumálni (plusz információ: A.K. 18 éves...:) én meg halálra untam magam, de ha esetleg tőlem kérdezett valamit, az még rosszabb volt, úgyhogy inkább magamban iszogattam (legalább egy sörre meghívott az a szerencsétlen). Aztán egyszercsak a pultos elkezdett kérdezgetni, hogy rossz napom volt-e (tipikusan úgy éreztem magam, mint a filmekben, amikor egy idegen betér egy bárba, vagy egy amolyan útszéli kisvendéglőbe, ahol mindig más a vendég, mert mindenki csak átutazóban van...ah, kezd hosszú és unalmas lenni ez a hasonlat:), én meg mondtam, hogy nem kimondottan, csak most nem tudok nagyon mit kezdeni magammal. Erre megkédezte: What's your name? mire őszintén válaszoltam: Szilvi. Mire tette fel a következő kérdést: And what's his name? Ettől teljesen eldobtam az agyam, majd megszakadtam a röhögéstől, és csak annyit mondtam: You're silly, és ezzel őt is megnevettettem. Kérdezgetett, hogy mi a jóistent csinálok én Salzburgban, elmondtam neki nagyjából, de arra már hogy szeretem-e a várost, nem mertem őszintén válaszolni, úgyhogy elintéztem, egy nem rossz-szal.

Terveinkben egy következő állomás szerepelt még, ami viszont egészen nehezen kivitelezhető formát öltött: néhányan el akartak menni egy Afrika központ nevű helyre, ahol ingyenes reggae est volt....de akikkel a városban találkoztunk, azoknál nem volt meg a hely címe, meg hogy még haza kell mennünk, mert ott van a nem tudom ki, szóval ment a kavarás ezerrel, de eldöntöttem, hogy nem adom fel. Végre elindultunk (mellékesen megjegyzem, hogy éjszaka itt már mocskosul hideg van!) elkaptunk egy buszt, ami egy szép hosszú út után letett minket pont annál az utcánál, ahol a hely volt. Ha egyedül mentem volna este arra, komolyan halálosan rettegtem volna. Rohadt sötét volt, és túl nagy csend...megtaláltuk a helyet, ami úgy néz ki, mint egy művelődési ház, és lepukkant, piától és cigarettától aszott arcú nők és férfiak ütötték el ott az időt, miközben néhány feka lézengett jamaica zászlós sapiban. Sarkon fordultam a dán lánnyal és megvártuk az utolsó buszt, ami hazavitt minket. De nem bánom, vicces volt. Meg egyszer a nagy keresgélésben csak találunk majd valami jó kis helyet. Lényegében hazamentem, és lefeküdtem aludni, éjfél körül.

Ma meg...nemsokára összegyűlünk és elmegyünk a szervezethez, ahol filmet nézünk majd: Sound of Music, ami erről a hülye városról szól, és mindenki kurva büszke rá (mármint, hogy van ez a film, ami a városról szól). Julie Andrews (lásd Mary Poppins) fog egész végig tátogni zenére, és közben vidáman szökellnek hegyre fel és hegyről le. Nem baj, lesz ingyen kaja meg tea és kávé. Kell még más egy jó kis vasárnap délutánhoz? Hát persze, hogy nem :)

A képen az új szerzeményeim. Szegénykémet nem a szőnyegen tárolom, hanem az asztalomon, és bevallom...akartam róla készíteni egy képet mielőtt elpusztul...rossz előérzetem van...olyan kis törékenynek látszik.

Hát növényem is lett, és a mindenkiben felmerülő kérdésre a válasz: igen, igazi :)

Egy nap Linzben

Már legalább egy hete elterveztük és terveinkehez tartva is magunkat, ma reggel Stefanie és én felkerekedtünk, és elmentünk Linzbe, ami kb. másfél órányira van Salzburgtól, de mivel mi az olcsóbb jegyet választottuk nekünk két és fél óra volt.

Linz nagyon jó kis hely! Ezerszer jobban tetszett, mint Salzburg, pedig az idő nem volt a legszebb, meg kicsit fáradt is voltam a korán keléstől, de még így is! Sokkal nagyobb az élet, kedvesek az emberek, ha hallják is, hogy nem olyan jó a németem, nem válatanak át félmosollyal angolra, segítőkészek, és....ott van a Duna :) Olyasmi, mint Pesten, mármint nem olyan kis folydogáló csermely, mint Bécsben. Mire odaértünk már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy mikor beértünk a központba a vasútállomásról, máris bevetődtünkl az első étterembe, ami nagyon vicces volt. Mindenki öreg volt rajtunk kívül, a pincér bácsi bottal mászott ki, hogy felvegye a rendelést, és egy nagyocska, maszkulin hölgy hozta ki a finom ebédünket. Horgolt párnácskák a padokon, és csipkefüggöny az ablakon, beszarás volt, de az is, hogy milyen rohadt olcsó volt (a körülményekhez képest, körülményeket értsd: Ausztriában vagyok) és milyen sokat adtak, és mennyire-de-mennyire finom volt! Leopoldistuben, ha egyszer arra járnátok :)
Utána jóllakottan, tettre készen elindultunk egy kiállítás felé, kissebb kerülőúttal bár, de meg is találtuk. "Kulturhauptstadt des Führers". Nem volt rossz, de annyira nem hozott lázba. Stefnek tetszett. Lényegében arról szól az egész, hogy Hitler egyfajta szülővárosának tekintve Linzet (vagy inkább Linzt??), igyekezett (volna) minél több mindent felhalmozni ott, egy metropoliszt kialakítani egy sugárúttal a központ felé, melynek végállomása egy múzeum lett volna, ahova minden jót összezsúfolt volna. Kedves gondolat. Sajnos (ironikusan értem persze) "egyéb elfoglaltságai" és a háború "rövidsége" miatt nem tudta befejezni géniuszi tervét...
Ezután a csoda után eljött az ideje, hogy megkóstoljuk a Sacher torta riválisát, hölgyem is és uraim...a kék sarokban...aaaaaa Liiiiinzzeeeeer torta! Nem rossz, de nem véletlenül maradt alul a több évszázados küzdelem során. Megittunk hozzá egy kellemes tejeskávét, aztán elindultunk még az esti fényekben is megcsodálni ezt a várost. Végül, a vasútállomáshoz közel betértünk egy kocsmába (itt a kocsmáknak is az a neve hivatalosan, hogy kávézó, és bár ugyanolyan lepukkant emberek támasztják a pultot, mint nálunk a Rókalyukban, legalább stílusosak, na). Megittunk egy pofa sört, közben majd meghaltam a röhögéstől, hogy milyen arcok voltak ott. Volt egy dagadt pacák, aki egy a játékgéphez képest sokkal alacsonyabb széken pihentette hatalmas testét, és az egyetlen mozdulat, amit tett, az a piros gomb folyamatos nyomogatása volt. Semmilyen arcizma nem rezzent meg közben, és lényegében úgy nézett ki, mint aki nem is él. Kivéve, amikor haraggal telten rámnézett, mert megérezte, hogy lefotóztam....igen! Van róla képem :)
Rohamtempóban elértük a vonatot, majd egy újabb 2 és fél óra után mostmár itthon vagyok. Jó volt nagyon. Sajnos Steffel ez volt utolsó ilyen utam....már teljesen be van táblázva a vizsgák miatt és mikor 21-én decemberben elutazunk, ő már nem jön vissza :( Hiányozni fog, de inkább most arra gondolok, hogy még lesz időnk iszogatni, meg a lényeg, hogy megismertem. Lassan megyek aludni. Elfárasztott ez a nagyon jó kis nap :)

Szombattól keddig

Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig hallgattam, meg mostanában ritkábban jelentkezem, csak nem volt olyan jó kedvem, úgy meg valahogy nem jött a szó. De mostmár talán jobban alakulnak a dolgok, igyekszem összeszedni magam.

Hétvégén nagyon szép idő volt, de azt hiszem ezt olyan nagyon nem használtam ki. Szombaton végülis csak este mentük el szórakozni. Itt voltak néhányan a bécsi önkéntesek közül, kettőt ismertünk már az érkezés utáni tréningről. Jó volt őket látni. Leoni tök aranyos német csaj, Matthias pedig egy kedves dán fiú. Volt még velük egy másik dán srác, meg egy észt lány. Először egy koncertként beharangozott, de hál' Istennek ingyenes ám sajnos talán épp ezért borzalmas "modern" táncelőadásra vittük el őket...nagyon-nagyon rossz volt! Aztán beültünk egy helyre, ahol tök jól eldumáltunk, de sajnos jött megint az ó menjünk már máshova felkiáltás A.Ktől...és átnéztünk két helyre, de mindegyik tömve volt, és szegényeken láttam, hogy a tökük tele van már, úgyhogy megpróbáltam átvenni az irányítást. Georgia javaslatára felmetünk az egyik hotel tetejében lévő bárba, ami annyira nem is drága, és a kilátás gyönyörű. Ott még dumcsiztunk egy kicsit, majd elváltunk.

Vasárnap Stef és Georgia elmentek a hotel tetejébe, hogy reggelizzenek, de én olyan sokáig aludtam, hogy lecsúsztam eről az akcióról, de otthon gubbasztani sem akartam, megnéztem a moziműsort és elmentem a Das Kinoba megnézni a Happy-go-lucky című angol filmet. Imádtam! Nagyon jó kis film:) Onnan magányosan hazabaktattam, és meglehetősen szomorú gondolatok keringtek a fejemben az életemről, hogy nem tartok sehol, és nem is látom az utat, hogy mikor mondhatok majd magaménak olyan dolgokat, mint saját lakás, nekem tetsző állás, család....hát igen. A szokásos. És nagy valószínűséggel ezeknek a dolgoknak köszönhetően nem alszom mostanában olyan jól. Meg enni sincs annyira kedvem, de ez talán még a legjobb mellékhatása a dolgoknak :)

Hétfőn rövid látogatásom volt csak a Jazzitnél, tegnap meg szóba hozták a képeket, hogy küldjem át Markusnak, majd talán mégis lesz ebből valami. Aztán elkezdtem a postázással foglalkozni, de egyszercsak eszembe jutott, hogy sajnos annyira felidegesítettem magam délelőtt, hogy elfelejtettem enni, úgyhogy 4kor kimásztam a szobából és mondtam, hogy bocsánat, de haza kell mennem, meghát 6kor kezdődött a németem, és addig még pihenni meg enni is akartam. A német jobb volt, mint az előző. A tanár ugyanaz, és ez nem is baj, mert ő jófej, a csoport is jóval erősebb, én olyan alsó-középkategórának számítok köztük. De 2 és fél óra nagyon sok. Nem tudok én annyi ideig koncentrálni. Van egy negyed órás szünet, de azzal meg nagyon nem tudok mit kezdeni. Mindegy túléltem, és holnap jön a következő.

Pénteken tervezzük, hogy elmegyünk Linzbe Steffel, ami 1 órányira van Salzburgtól. Állítólag nagyon jó kis hely, és bevallom kezdek attól tartani, hogy Salzburg egy elég gáz hely itt Ausztriában. Mármint iszonyatosan furcsa. Az embereken megetelepedett valamiféle felsőbbrendűségi tudat, meg rohadtul sznobok, de közben sokszor úgy érzem, hogy a város tök halott. Magyarul, hogy nincs mire annyira nagyra lenni. Ne értesetek félre, nem bánom, hogy itt vagyok, de bevallom, hogy ha nem ilyen körülmények között, nem a többiekkel együtt lennék, akkor nagyon rossz lenne. Halálra unnám magam. Nemsokára megyek dolgozni. Próbálok gyakrabban írni, ha előbb nem, akkor szombaton, vagy péntek este mindenképpen elmesélem milyen volt Linz.

Furcsa nap furcsa este

Dühös vagyok, vagy nem is tudom mi. Ma egész nap arra koncentráltam, hogy este majd jól menjenek a dolgok. 4re mentem dolgozni, mert Evának el kellett mennie fél 5kor. Így én maradtam az irodában 6ig, aminek kimondottan örültem, pont az kellett, hogy a zúgó fejfájásom mellé még folyton csörögjön nekem az a tetves telefon, és mindenki a koncert után érdeklődjön. Sebaj, megcsináltam. 6kor lementem a koncertterembe, hogy készítsek néhány fotót még a készülődés alatt is. Kezdtem egész jól érezni magam. Aztán mikor vége lett, úgy 7 körül, úgy döntöttem, hogy nem fogok 1 és háromnegyed órát azzal tölteni, hogy a falat bámulom, ígyhát hazamentem, ahol épp az észt lány, Piret búcsúját "ünnepeltük", csatlakoztam, bedobtam 2 sört, aztán visszamentem a Jazzitbe. Kb jókor érkeztem, sokat nem is kellett várnom, rengeteg képet készítettem, ami főleg annak tudható be, hogy a gépem nem annyira alkalmas az ilyen mozgalmas események rögzítésére (nagyon lelassul, amikor nem "megfelelőek" a fényviszonyok, és ha nem figyelek, akkor elmosódottak lesznek a képek), de tényleg nagyon sok képet készítettem. És nagyon közel voltam a színpadhoz. És mikor vége volt az első blokknak (nagyon jó zenét nyomtak egyébként az arcok, egy holland zenekar, a nevük "Amsterdam Klezmer Band") az egyik zenekari tag, a legfurább persze, lehajolt a színpadról és azt a tanácsot adta, hogy nem kéne az egész estét fotózással töltenem, majd mondtam neki, hogy itt dolgozom (nem akartam kifejteni, hogy a profiknak azért tart 10 percig, mert 1500x drágább és jobb gépük van mint nekem, és némivel több tapasztalatuk), és bevallom kicsit felbasztam az agyam. Merthát éppenséggel értelmezhettem volna úgy is, hogy jót akar nekem és arra sarkall épp, hogy érezzem jól is magam egy kicsit, de azt hiszem, kivételesen jó a megérzésem, ha arra gondolok, hogy ez inkább azt jelentette, hogy rohadtul zavarom. Mert koncert közben is néha kinézett rám, és úgy. Nem tudom, mennyire lehettem zavaró, de kissé elment a kedvem az egésztől. Aztán szünet után, már hátul álltam (de ezt amúgy is így terveztem, hogy a közelik után készítek néhány távoli képet is) láttam ám egyszercsak, hogy belép a terembe Markus, aki elvieg ma nincs is itt, éppen ezért volt ekkora az izgalmam, hogy csak én és majd az én képeimet...és megindult előre...és elkezdett fényképezni. És akkor úgy döntöttem, hogy a franc fogja itt baszni el az idejét. Csináltam jónéhány képet, meg is kaptam érte a magamét, szóval elhúztam haza. Mellesleg az elődöm Antónió állt a jegyszedő csajjal, értem úgy, hogy ő dolgozott aznap este, magyarul pénzt kapott azért a munkáért, ami nekem beletartozott a munkakörömbe...ez is kicsit felbaszta az agyam. Úgyhogy fogtam magam, hazajöttem, a búcsúbuli még mindig tartott, becsatlakoztam, de ott is elment a kedvem, mert az egyik koreai csávó is ott volt, és nagyon berúgott, ami azzal járt, hogy kurva hangosan üvöltözött (mellettem ült, szóval most elég rosszul hallok a jobb fülemre) és nem utolsó sorban rámborította a piájának a felét, már csak azt sajnálom, hogy nem vörösbor volt.... Meg aztán az egész valahogy olyan fura volt. Senki le sem szarta Piretet, pedig elvileg ez az ő estéje, szegényen egy csomószor láttam, hogy eléggé maga alatt van, de senki nem is gondolt rá. Én meg elég fáradt és leszedált voltam ahhoz, hogy én se mozdítsam a kisujjamat se...aztán inkább feljöttem a szobámba, mert már nem volt kedvem semmihez. Hát ez volt ma a nagy helyzet. A megfázás még mindig nem múlt el, de javult, az kétségtelen. Holnap is pihenek majd, vagy hát meglátjuk mi lesz, még nem tudom. Most viszont jó éjt!

Ja, és szeretem a kommenteket. Élek-halok értük. Úgy feldobnak. ;)

Első náthám Osztrákiában

Most egy ideje nem jelentkeztem, mert megfáztam kedden. Tegnap itthon voltam egész nap, ma is így lesz. Épp a finom, gyógyító zöldségleves rotyog a fazékban a konyhában. Szóval ebből kifolyólag nem történt sok minden. Holnap lesz a nagy este, kezdek izgulni, hogy lesz-e egy kép is, ami használható?! Nade nem stresszelek előre! Most visszafekszem aludni asszem.

Majd' elfelejtettem: a pénteki megvilágosodásom!

Nyűgös hétvége

Elnézést, de ezzel kell kezdenem: egész nyomorult hétvégén nem volt internetem! És ez felháborított! Nagyon.

Nos. Pénteken egy egész nagy bulit csaptunk, munka után elmentünk iszogatni a Murphy's Law nevezetű ír kocsmába. Nagyon mókás volt, ahogy minden helyet Halloween hangulatba öltöztettek. Beatrix mint egy kis ördöglány jelent meg, nagyon dögös volt! Az est egy pontján kölcsönadta a szarvát, és szinte új életre keltem, mindenkinek nagyon tetszett. Iszogattunk, a kocsmában néhány férfi azzal mulatta az időt, hogy egy tölcsérbe, aminek a végén egy cső volt sört öntöttek és utána a cső végét a szájukba téve egy szuszra betolták a piát. Ez egyébként hivatalosan az itallapon szerepelt, tehát minden egyes alkalommal a Cézárnak öltözött vicces pincér kilibbent tógájában és belediktálta az arcokba a piát. Amúgy nagyon más nem történt, csak ittunk, néha táncoltunk majd fél5re hazaértünk. Még a viharos szélben (amúgy nagyon érdekes volt a hangulat, meleg volt, de közben nagyon fújt a szél, tiszta vadnyugat, márcsak az ördögszekerek hiányoztak, meg Clint Eastwood, amint csípőből előrántja coltját) ettünk a kedvenc törökömnél felesben egy pizzát Georgiaval. Délelőtt mikor felkeltem pokolian fájt a fejem, azt hittem meghalok. Az egész napom vegetálással telt, borzalmasan éreztem magam, amolyan "soha többet nem iszom" pillanatokat éltem át. Vasárnap viszont mivel tudtam, hogy net úgysincs elmentem néhány arccal az egyik szomszédos hegy (Gaisberg) tetejére (autóval, nem ám gyalog). Nagyon szép volt a kilátás! Félmeztelen vénemberek rohangásztak túrabottal a kezükben. Meg a fél bagázs a hüttékben baszta el a pénzét. Ezt csinálják ezek vasárnap. Mire hazaértünk a másik csapat pont indult az egyik másik hegy irányába (Mönchsberg), aminek a tetején a vár is van. Mellesleg arról is híres, hogy sokan vetették magukat onnan a mélybe, mert úgy gondolták, hogy nem bírnak tovább a lederhosenek és lodenkabátok árnyékában élni. Szép volt amúgy, kellemes őszi délutánt választottunk ehhez a kis túrához. Hazafele már nagyon fáztam, és kezdett idegesíteni a török fiú. Jaj, el kell mesélnem egy történetet vele kapcsolatban, nevessünk egyet együtt: miután eltöltött 2 hetet itt a Haus Merianben úgy döntött, hogy el akar innen költözni egy olyan lakóparkba, vagy hova a francba, ahol saját konyhája és fürdője van. A gond csak az, hogy ez a hely vidéken van mindentől elzárva. El is költözött, de a nagy eszével abba nem gondolt bele, hogy esetleg unatkozni fog ott a semmi közepén. Így is lett. Hiányzunk neki. Szóval vissza akar jönni, de már aláírt valami szerződést a mostani helyén. Jól kibaszott szegény Barbarával...okos gyerek. Szóval hazafele már kicsit tele volt a tököm, főleg mert nem nagyon tartotta be a "ne gyere a pofámba, csak mert egymás mellett megyünk" szabályt. Nem gond, hazaértünk és ezzel ennek is vége lett. Szóval végülis történtek dolgok, de azért jobb hétvégém is volt már. Ma meg volt nagy bevásárlás aztán kb ennyi:) És bármikor el tudnék aludni. Vajh miért van ez? De komolyan! A képen én és a dán lány A.K. (Anne Katrine) ülünk az őszi Mönchsberg gyönyörűséges délutánjában. A kép beállított.