Hazaút - újra otthon

A Salzburgban eltöltött utolsó hetem elég sűrűre sikerült. A programok és az érzelmi leterheltség miatt egyaránt. Minden napra volt valami, kedden karácsonyi bulit szerveztünk, szerdán és csütörtökön a tv szobában végeztük esténként, némi sörrel támogatva. Pénteken pedig egy bulival búcsúztattuk el Amyt és Stefie-t. A buli után én hirtelen távoztam, egyedül akartam hazamenni, és észre sem vettem, hogy már 5 óra volt mire hazaértem. Úgyhogy mikor 11 körül Stef kopogtatott az ajtómon, hogy elbúcsúzzon, nem is nagyon voltam magamnál, és nem is nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Csak álltam ott mint egy másnapos zsák, és nem bírtam érzelmileg feldolgozni, hogy nem lesz többet velünk. Aztán mikor elment elkezdtem sírni, de olyan fáradt voltam, hogy a sírástól elaludtam. Aznap még Amyvel elszórakozgattunk, ettünk együtt, aztán másnap én nekiindultam kalandos hazautamnak. Kiderült ugyanis, hogy nem tudok vonattal végigmenni, hanem Bécsben át kellett szállnom egy vonatpótló buszra, ami előtt viszont hatalmas tömeg tolongott. Nem kis időbe és idegeskedésbe telt mire meglett a helyem, de nem győzték az osztrákok hangsúlyozni, hogy aggodalomra ok nincs, mindenkinek jut hely. A busz út nem volt egy leányálom. Kényelmetlen volt, és sokszor megálltunk, de kb egy órával később mint ahogy a vonat beért volna, megérkeztünk a Keleti tövébe, ahol három vidám barát fogadott, és ez teljesen eloszlatta addigi morcosságom. Mikor a hosszú út után megláttam a Dunát, meg a fényárban úszó várost, szinte könny gyűlt a szemembe, hirtelen olyan otthon éreztem magam. Miután lepakoltam, elmentünk az Instantba, hogy végre én is megismerhessem ezt az új, kultikus helyet Budapest szívében. Sajnos olyan nagyon nem nyűgözött le, de valóban, nem rossz hely. Másnap mikor kiértem a Népligethez, a kígyózó sor láttán sajnos rá kellett döbbennem, hogy nem sok esély van rá, hogy még aznap hazajutok. Kb fél órás sorban állás után ez be is igazolódott, így hát másnap, 23-án jutottam csak Siófokra egy szintén elég kellemetlen, 3 órás buszút után. Otthon sok minden nem történt, pihentem sokat, sétáltunk anyával a Balatonparton, meg sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Nagyon gyorsan elrepült az a néhány nap, és ma 29-én már újra itt vagyok. Igaz, hogy a vonat, amivel jöttem egy órát késett, és anyával teljesen átfagytunk a végére a vasútállomáson, de ez meglep még valakit?...
A képen a búcsúbuli egy nem túl jól kivehető részlete. Szép álmokat!

Ej, nem mindig tudok címet adni...vagy nem is kell?

Hát nézzük mi történt a héten, miközben ide hallom, hogy a dán lány a konyhában énekel sütisütés közben... Kedden, a hét első munkanapján különösebben nem történt semmi, aztán este nekieredtünk az éjszakának, mert elterjedt a hír, hogy az egyik koleszban buli van (juhú...) és nézzük már meg. Volt belépő, úgyhogy hagytuk a csudába, elmentünk a Shamrockba, ott mindenféle történt, például, hogy Georgiával elkezdett egy hatalmas, izzadt, részeg, öreg disznó táncolni (elkapta, nem volt mese). Próbáltuk leszedni róla, nem ment. Közben egy srác odajött hozzám, nagyon részeg volt, én nem, a nyakában ott volt egy hatalmas fejhallgató és megmutatta, hogy a telefonjában gyűjti különböző nyelveken ezt a mondatot: "Én egy kicsi krumpli vagyok". Hej, de eredeti. Nos, megvolt már neki magyarul, de nem emlékezett, hogy hogyan kell kiejteni (gondjaik vannak a "cs"vel és a "gy"vel, főleg az utóbbival), megmondtam neki. Egy kicsit még dülöngélt, elnézést kért sokszor, hogy milyen rosszul beszél angolul, megnyugtattam, hogy nem, majd arrébb állt. Addigra Georgiát sikerült megmenekíteni. Viszont nekem maradni már nem volt kedvem, úgyhogy leléptünk szépen lassan, én és Amy még beugrottunk a kebaboshoz, aztán hazabandukoltunk. Szerdán, váratlan fordulatként megint mehetnékünk volt, és lássatok csodát a Jazzitbe mentünk, DJ-session volt. Nem volt rossz, meg a többiekkel is jól elvoltunk. De semmi különös. Aztán csütörtök. Iszonyat fáradt voltam a koránkeléstől, mert 9től közös reggelink volt a szervezetnél. Utána hazajöttem, gyorsan még aludtam egy kicsit, elkéstem a munkából, teljesen alkalmatlan voltam a munkára, aztán hazaléptem, nem mentem el az utolsó németre, aludtam, aztán 5 percet késve bár, de megérkeztem Steffel az IAMX koncertre. Nagyon jó volt! Meg régen voltam normális koncerten, mármint ami nem a Jazzitben volt. Az új számok annyira nem tetszettek, de nem volt azzal sem különösebben bajom. A szintis csaj teljesen megkattant a végére, de jó értelemben, úgyhogy csak rá kellett nézni, és az embernek máris ott volt a boogie a lábában. A sör 4.40 volt, ami mondjuk ki: rohadt drága, de a jegyet ingyen kaptam, szóval valamit valamiért.

Pénteken nagyon-nagyon-nagyon szar napom volt. Megint jött a konfrontálódás a munkában és megint azt éreztem, hogy sosem fogom tudni ezt megoldani, és Eva teljesen elhatárolódik attól, hogy esetleg a segítségemre legyen. Nyíltan. Ezt legalább tisztelnem kellene, de nem megy. Nos, nem akarom nagyon szaporítani ezügyben a szót, de nem volt jó napom na. Aztán elugrottunk Amyvel meg Georgiával egy kávéra meg sütire az egyik közeli kávézóba, az legalább feldobott. Stíröltük a férfiakat, és rövid időn belül rá kellett döbbennünk, hogy a pincérek nagy valószínűséggel egymással kavarnak, és a jelenlévő férfiak többésége sem a nőket preferálja. A süteményes kaland után pedig már semmi másra nem vágytunk csak Daniel Craigre, úgyhogy meg is néztük a Casino Royalt, és most így másodjára bevallom jobban tetszett mint elsőre. Ma meg, elmentünk az IKEÁba, ettem egy marha drága ebédet...vettünk közösen olcsóért egy üveg vodkát, most pedig lassan összegyűlünk a szobámban és fegeteges piálásba kezdünk. :) Ez van srácok.

Ígéretemhez híven, kissé megkésve, de itt a kép. Sajnos utólag kiderült, hogy nincs kép a "végredményről", de remélem hisztek nekem, hogy valóban megcselekedte, amit a közönség megkövetelt!:)

Vasárnapi mulatság

Ma itt ünnepnap van, úgyhogy nem kellett mennem dolgozni. A boltok viszont nyitvatartottak a karácsonyi mizéria miatt, így szerencsére nem jelentett gondot betankolni erre a hétre. Sütöttem lazacfilét, hozzá készítettem finom burgonyapürét. Nyammi.

Nos, tegnap egész délelőtt meg délután lustultam, aztán csak 5kor mentünk el négyesben a Jazzitbe koncertre. Érdekes egy koncert volt az biztos. Egy svájci zenekar lépett fel, a nevük Hildegard lernt fliegen. Nekem alapvetően tetszett, amit csináltak, a nemzet iránt érzett minden gyűlőletemet lehántva az egészről. Kicsit színházi előadást produkáltak, és amikor az énekes "németül" igyekezett beszélni hozzánk elégedettség töltött el, hogy úgy hangzott, mintha nálunk a legeldugottabb tanyán élő paraszt próbálna szót érteni egy városival. Nagyon durva dialektusban beszéltek. De nem akarok tovább burkoltan kárörvendeni, a lényeg, hogy egy furcsa, zajos, néha nagyon modern, néha nagyon klasszikus jazzt nyomtak. Az énekes valami fantasztikus, hogy miket tud művelni a hangjával! Az egyik számban trombitahangokat adott ki magából, teljesen le voltam nyűgözve. Először csak mélán néztem, gondoltam magam, jaj, egy trombitaszóló, aztán ahogy pásztáztam a zenekart először arra döbbentem rá, hogy ó, hiszen senki sem játszik a hangszerén, aztán ó, hiszen ez az énekes. Hihetetlen. Aztán meg beatbox is volt, baromi jól csinálta, meg még vicces is volt. De ez is most két részes előadás volt, és második részt bevallom, untam. Egy valami volt jó, de az nagyon tetszett: amikor visszatapsoltuk őket, akkor mély csendben az énekes elővett a kellékei közül egy zenélő dobozt. Felhúzta, kinyitotta, és odatette a mikrofonhoz. Csend volt, csak a doboz szólt, és akkor nagyon halkan suttogva elmondta mégegyszer a tagok nevét, és megköszönte a jelenlétünket. Ez volt a ráadás:) Na, ezután elvileg egy szülinapi buliba voltunk hivatalosak, egyetlen gondunk volt csupán: bár tudtuk a hely nevét, nem találtuk meg. Másfél órát bolyongtunk a vároban, de egy idő után feladtuk (nem, nem volt telefonszám a birtokunkban) és elmentünk egy olyan helyre, ahol eddig még nem voltunk, a neve Dubliner, és ez az utolsó ír kocsma itt Salzburgban a négyből, ahol eddig még nem voltam. Annyira nem villanyozott fel, egyikünket sem, mentünk hát tovább a Shamrockba, ahol ittunk még egy sört, és pásztáztuk a férfiakat, és hoppá, pont mellettem elkezdett egyszercsak zajlani az élet: a "You can leave your hat on" című slágerre egy helyi suhanc kezdte rázni a testét, és egészen belejött...ő a kalapját sem hagyta magán..meglepődtem, de azért elfogadtam a tényt, hogy ott áll egy meztelen fiatalember mellettem, aki bár egyik kezével takarta magát, azért még mindig tartotta a ritmust és táncikált, vonaglott, nem is tudom, mi a jobb szó. Hát igen, ez Salzburg. Alig bírtam a széken maradni a röhögéstől, készítettünk fényképet is, de még nincs a birtokomban, de majd megosztom veletek, ígérem. Mivel korán kezdtük az estét, viszonylag korán haza is értünk. De jópofa egy este volt, az kétségtelen. Több ilyen kéne, én mondom ;)

Mivel nem akartam kép nélküli postot: a képen az Astoria aluljárója látható 1963-ban, aznap, amikor átadták a népnek.

Krampusz-nap és török swing

Egy eseménydús nap áll mögöttem. Munka után gyorsan hazamentem, kicsit lepihentem, aztán mentünk a városba, mert tegnap volt a Krampusz-nap, amikor busónak öltözött nagydarab szőrös, csúnya maszkos izék csörgőkkel, meg kolompokkal a derekukon végigugrálnak a Linzergassén, meg az Altstadton. Vicces volt látni, ahogy a gyerekek totál odáig voltak és heccelték ezeket a nagy szőrös dögöket. Némelyikük elég rémisztő volt. Hatalmas zajt csaptak, és mindenkit rémisztgettek, aki csak a közelükbe merészkedett. Azt egyikük kimondottan a lányokra vadászott és egy váratlan pillanatban a dán lányt a vállára kapta és elhurcolta valahova a messzeségbe, utána alig találtuk meg egymást. Szegénykém teljes sokkban volt onnantól kezdve. Egy másik amerikai lányt meg a földre dobta, és erotikus mozdulatokkal vonaglott rajta. Azt hiszitek viccelek. De nem. Nem volt durva, inkább vicces, de azért mégiscsak...Mikulás is velük volt, őt két kis krampusz kísérte, de ők még rémisztőbbek voltak...Mikulás itt úgy néz ki, mint a pápa nagy szakállal. Kaptam tőle cukrot. Jófej volt. Aztán eleredt az eső, és hazamentünk forraltbort készíteni, de mivel én nem voltam ott, nem sikerült annyira jól, fura szaga volt szerintem, de nekem amúgy is vissza kellett mennem a Jazzitbe, mert Fatima Spar koncert volt, és segítenem kellett a jegyszedésnél. Egész jó kis koncert volt, hárman eljöttek a többiek közül is, de ahhoz képest, amit hallottam a csajról, nem volt olyan erőteljes koncert. De az tény, hogy "Love will tear us appart" feldolgozása az odabasz. Nem maradtunk olyan sokáig, kicsit még dumcsiztunk, aztán hazaléptünk, ahol...hallottuk, hogy a másodikon oltári nagy buli van a konyhában, mi is bezsúfoltuk magunkat tehát (komolyan néha úgy érzem, hogy a második gimis korom élem). Aztán persze kijöttek a rendőrök, és én úgy döntöttem, hogy akkor úgy fél2 magasságában inkább már az ágyam választom, a többiek meg elmentek a Republicba technora segget rázni. Ma meg aztán felkeltem, szépen kitakarítottam a szobám, rendet raktam, ettem, aztán most a dán lánnyal elmentünk a városba. Hatalmas tömeg van, mindenki a városban nyomul, hogy ajándékokat vegyen. Kicsit már az agyamra ment, de a Tommy Hilfigerben kaptunk pezsgőt, tökre exklúzívnak éreztem magam. Most meg a pihenésnek szentelem napom hátralevő részét, és bár már elég késő talán megnézek még valami filmet. A képen a Mikulás látható helyi zsarukkal, a háttérben meg egy nagy krampusz, mellesleg az, amelyik elkapta szegény A.K.-t J.

Az első decemberi görbe este

Már mindenki a karácsonyra, meg a hazaútra koncentrál. Amy és Stef nem jön majd vissza a szünet után, ami nagyon furcsa, de egyelőre még nem akarok emiatt szomorkodni. Szóval, amolyan visszaszámlálós hangulat uralkodik most itten, az én fejemben is. Meg persze igyekszünk a lehető legjobban kihasználni az itteni utolsó napokat: közös programok, közös süti sütések, szóval minden napra akad valami. Tegnap, miután végeztem a némettel, és elég fáradtan hazabaktattam (a török fiú társaságában, aki ugyanarra a kurzusra jár, mint én, és ugyanarra kell hazamennie, nos az első kérdése az volt, hogy férjnél vagyok-e...kedves fiatalember...ő egyébként nős) és már csak arra volt időm, hogy a hőn imádott németkönyveim ledobjam az ágyamra, vessek egy pillantást a tükörbe, konstatáljam, hogy szar a hajam, és már indultam is a többiekkel ki a városba. Felmentünk a hotel tetejébe, a bárba, ahol én ittam egy forralt bort és lehet, hogy annak hatására, de nagyon elálmosodtam. Meg nagyon fáradt voltam amúgy is, mostanában elfáraszt ez a bábeli zűrzavar, ami itt körülvesz. De akkor elkezdtem gondolkodni, és megint isteni megvilágosodásom volt magammal kapcsolatban. És rájöttem, hogy ha már ott ülök, akkor vegyem fel a tempót, és ne magamat sajnáljam, hogy milyen rossz nekem, hogy ennyire fáradt vagyok és nem tudok koncentrálni, vagy ha annyira nem, akkor meg menjek haza. Végül az első verzió mellett döntöttem, és átmentünk a Republic nevű helyre, ami tökre trendy és amikor én eddig ott voltam, mindig techno meg house szólt (éppen ezért azonnal sarkon is fordultam minden egyes alkalommal), de most kellemes kis muzsikát játszott egy zenekar. Ittam egy tejeskávét, amitől úgy felébretem, mint a csuda és onnatól már minden szép volt és jó. A helyen csupa vicces figura volt, például egy úgy összképben nem túl vonzó pár, akik már majdnem letépték egymás csúnya testéről a ruhát, de aztán mindannyiunk örömére az otthoni szex mellett döntöttek és még ha nem is észrevétlenül, de távoztak. Mi jól elcseverésztünk férfiakról, életről, a nyomorult Salzburgról, meg hogy mit is kezdünk majd magunkkal, ha ezek a hónapok elszálltak felettünk itt. Érdekes folyton szembesülni ezzel, hogy mennyire átmeneti ez az egész, de mondjuk minden az. Hazafele az utcán énekelve még felötlött a dán lány szeme előtt egy hatalmas, finom dürüm képe, így betértünk kedvenc törökösömhöz, akivel megint meghitten eldumáltam, miközben botrányos körülmények között próbálta Beatrix Georgiát megszabadítani kabátjától (elromlott a zipzárja). Szóval jó lett az este, és megint rá kellett jönnöm, hogy minden csak hozzáállás kérdése.

Jazzit karácsony

Egyre kevesebb nap van hátra, hogy újra a jó öreg Keleti pályaudvaron találjam magam, de az élet még itt megy tovább. Lendületesen kezdtük meg a decembert egy meglehetősen jó karácsonyi partyval tegnap a Jazzitesekkel. Munka után hazamentem és 7re mentem vissza, hogy találkozzam Andreassal, és együtt elmenjünk a helyre taxival. Nagyon cuki kis vendéglőszerűség volt. Egy különálló kis épület, ami úgy tűnt nekem, hogy egyébként valami büféféleségként üzemelhet, és rengeteg finomság van eladásra is: borok felvágottak, tészták...nyami, nem is sorolom inkább tovább. Mivel mi érkeztünk kb. elsőknek, sok dolog nem akadt, kicsit untam magam, úgyhogy elkezdtünk borozgatni, én következetesen a vöröset vettem magamhoz (amúgy finom osztrák borokat tettek az asztalunkra, amint egy palack kiürült jött helyette másik). Szépen lassan elkezdtek szállingózni az emberek, a végére a kicsike épület majdhogynem teljesen megtelt a Jazzit dolgozóival. Nem is tudtam, hogy ilyen sokan vagyunk! Jó volt így együtt látni mindenkit. Mikor már mindenki asztalhoz ült nekiláttunk a vacsorának. Isteni volt! Semmi nagy dolog, csak vettünk magunknak a hidegkonyhából: különböző felvágottak, sonkák, különféle sajtok (imádom fügeszósszal a sajtot!), saláták, olivabogyók, articsóka, szárított paradicsom, meg finom kis kenyérkék. A környezetemben lévők nagyon kedvesek voltak. Leült mellém egy idősebb, de nagyon belevaló nő (előre jegyzem meg, hogy nem sokkal előttem távozott végül a buliból), a másik oldalamon pedig Markus, a fotós ült. Markust amúgy is már megkedveltem, nagyon kedves ember. A nővel meg mindenféléről beszélgettünk, családról, Magyarországról stb. Ott volt Antonio is, az előző önkéntes, akit olyannyira "kedvelek", és ezt az ellenszenvemet továbbra sem tudtuk pozitív irányba fordítani. Úgy szeretném kimondani: egy arrogáns fasz. Hjaj, de jól esett.

Nos, sok-sok beszélgetés után, mikor már a bárban dolgozók között ücsörögtem, Sasha megadta a következ lépést (ő vezeti a bárt), hogy és most visszamegyünk a Jazzitbe (amúgy elég részeg volt már). Hívott 3 taxit, és ahhoz képest, hogy láthatóan haverságban voltak a taxissal, nem éppen baráti áron vittek el minket egy gyalog 10 percre lévő távolságra. Ekkor lehetett úgy 1 vagy 2 óra. A bárban aztán a pultosok vették át a hatalmat és bömbölő zene mellett töltöttek mindekinek kívánság szerint: úgyhogy ittam valami konyakszerűséget, zsubrovkát uborkával (nagyon jó!) meg, hogy ne veszítsem el a kontrollt a kollegák előtt, sok vizet. Nos aztán Antonio itt bizonyította be nekem, hogy nem fogunk együtt kéz a kézben hegyre föl és hegyről le örömteli mosollyal az arcunkon ugrálni. Mikor töltötték nekünk a zsubrovkát nem láttam rendesen az üveget, és rákérdeztem, hogy zsubrovka? Mire flegmán odavetette, hogy neki ugyan mindegy...imádom, amikor valaki a tudás és az intelligencia hiányát nagyképű, lenéző stílussal igyekszik leplezni. Aztán mikor hozzátették az uborkát, rákérdezett, hogy az meg mi a szar, mire mondtam, hogy uborka, és viccből hozzátettem, hogy tudod, ez amolyan kelet-európai stílus. Erre meglehetősen bunkón tett egy gesztust, amiben minden benne volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy szarok erre az emberre. Még egy pár arccal dumcsiztam, majd a pultos lány hívott, hogy csatlakozzak, ha van kedvem, mert ők most uno-znak. Csatlakoztam, tök jól elmulattunk, bár némiképp nehezítette nekem a dolgot, hogy németül magyaráztak mindent, de végül megértettem. Nos, lényegében aztán fél4 körül nem bírtam már és hazaindultam, Helen a belevaló idős hölgy előttem egy fél órával távozott. Andreas addigra már nagyon részeg volt, de az a bájos részeg fajta. Eva is mosollyal búcsúztatott, és nagy fejtörés után rájöttünk, hogy jobb lesz az, ha ma csak 3ra megyek be az irodába.

Nos, ez a 3 órás kezdés akkor lett volna úgy igazából szép, ha nem pont mára tervezte volna be a bájos, és imádnivaló Frau Silvia, hogy az új hűtőket a délelőtt folyamán a szobákba penderíti. 10 óra körül egy koppanás az ajtómon, a kulcs máris a zárban, az ajtó nyílik és egy az általam elképzeltekhez képest méretesebb hűtő beperdült a kis előterembe. Nagyon ideges lettem. A lényeg az, hogy az a döntés született, hogy a régi konyhai hűtők helyett mindenki kap saját hűtőt a szobájába, de a méretek nem egészen úgy voltak megadva, mint ami aztán végül a valóság lett. Alapból nem örültem neki, mert szeretem, ha a dolgok a helyükön vannak, magyarul az élelmiszer és a hűtő a konyhában és a többi. Meg nem utolsó sorban egy hűtő zajjal jár, dehát biztosan én vagyok túl kényes. De a többség nem örült, és szerintem így sokkal kényelmetlenebb lesz a főzés, mert előbb át kell cuccolni a konyhába stb. Szóval ezen jól felidegesítettem magam, meg nem is tudtam rendesen visszaaludni, csak viszonylag későn. Bementem kicsit késve 3ra, mindenki kómás volt még kicsit. Csináltam egy listát, aztán elindultam haza. Még nem sikerült kipihennem a fáradalmakat, remélem ma sikerül és ebben a tervemben a hűtő sem fog megakadályozni! :) Képet sajnos nem tudok feltölteni, mert nem fotóztam, ez egy régebbi kép a bárról.