The Tiger Lillies

Ez a hétvégém olyanra sikeredett kb., amit kívánnék magamnak. Szombaton miután halálosan felbasztam az agyam a sífutáson, még elmentünk este egy koncertre, pontosabban egy kampány-estre az ARGEba, ahol az osztrák zöld párt promótálta magát. Március 1-jén lesznek itt a választások és most persze mindenki meg akarja győzni a fiatalok bázisát, akik most fognak először szavazni. Szerveztek tehát egy rap-hiphop estet. Én meg a hip-hop…gondoltam én….aztán én voltam a legaktívabb az egész nyomorult este során. Azt is hozzá kell tenni, hogy 4 sör után még Scooterre is táncolnék szerintem, de azért még azt is hozzá kell tenni, hogy jók voltak a srácok. Mikor másodszorra menetem a pulthoz az agyontetovált csákó már mosolyogva kérdezte, hogy „akkor egy búzasör, ugye?”. Ennek úgy megörültem. Az embernek ez a legnagyobb vágya, legalábbis az én kis világomban, hogy a pultos kenje-vágja az ivási szokásait. Aztán megmondtam a másiknak, aki a La Brass Bandán csapolt, hogy nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek ott látszottam (félreértettem valami faszságot, valami vócserrel kapcsolatban), csak szimplán nem a német az anyanyelvem. Aztán visszakérdezett, hogy „honnan jöttél? Spanyolország?”. Feleim! Kérdem én: úgy nézek ki, mint egy spanyol?? Szerintem nem. De nem ez az arc volt az első, szóval lehet, hogy áldásomat kellene adnom rá. Kb 2-kor elvonszoltak a helyről a többiek, pedig én még maradtam volna. Viszont a bejáratnál aljas módon rám támadtak ketten hógolyóval, amire fellelkesedtem és hatalmas csatába kezdtünk az arcokkal, én és Beatrix. Nem tudom ki nyert, de eltört az esernyőm, az én drága kis piros esernyőm. Egy korszak zárult le ezzel. Én és Beatrix utána még beültünk az O’Malley’sbe, fogalmam sincs, hogy milyen felindulásból, de ott még megittam egy sört, tánciztam kicsit, aztán elhúztunk a kebabosunkhoz, aki most kicsit fáradt volt.
Másnap én azt hittem, hogy meghalok…de mikor 1kor újra felkeltem, már minden ok volt. Készen is álltam az estére The Tiger Lillies koncert a Jazzitben, kétszer. Az egyik 17:00kor a második pedig 20:30kor kezdődött. Eredetileg csak egy lett volna, de mivel pár nap alatt elkelt az összes nyomorult jegy, összehoztunk még egyet hétfőre. Mikor arra is elkelt minden jegy néhány nap alatt (teszem hozzá, hogy még január elején), akkor lett betervezve ez a ráadás koncert vasárnap estére. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy eddigi életem legnagyobb koncertélménye volt! Mindhármon ott voltam, és mindhárom teljesen más hangulatú, más felépítésű volt. Szinte minden szám más volt minden egyes koncerten. Annyira otthonosan mozogtak a színpadon, lenyűgöző volt! Mindenki egy külön karakter. A dobos felszerelése egy ócska, elvileg semmire sem jó tákolmány, régi, elkopott dobokkal, pergővel, a lábánál két bőröndben mindenféle kellékek hangokhoz, bohóckodáshoz. Néha mikor ránéztem láttam, hogy ő is ugyanúgy hozzáteszi a magáét az arcjátékkal, tettetett hezitálással, hogy vajon mit üssön most meg, mikor kéne belépnie, és milyen ütőt használjon. Cirkuszi mutatványosoknak öltözött őröltek! A szövegek meg annyira kegyetlenül jók, annyira nem érdekli őket, hogy miről szokás beszélni, meg mit illik egy dalban megénekelni. A legutóbbi albumuk címe amúgy „Freak Show”. Az ember néha azon veszi észre magát, hogy nevet a szövegen, de közben nincs is benne semmi nevetséges, illetve aztán jobban belegondolva mégis.
Vasárnap így hát jó későn értem haza, otthon a többiek a konyhába szaroztak valami hülye játékkal, és akkor először olyan boldog voltam, hogy én meg dolgoztam. Büszke voltam magamra, hogy én ezt láthattam.
Hétfőn Beatrixot is beszerveztem,mivel ő mindig este dolgozik, sosem tudom elhívni a koncertekre, de tegnap szabadnapja volt, és Andreas is rábólintott. Nagyon tetszett neki is. Utána még maradtunk egy jó darabig. Kicsit beszélgettem az énekessel. Nagyon kedves ember, látszott, hogy tényleg érdekli, hogy ki vagyok, mit csinálok itt. Mivel az első sorban ültem, látta, hogy végig fotóztam, és mondta, hogy küldjem el majd nekik a fényképeket, kíváncsi lenne rájuk! Úgy megörültem neki, nagyon jó érzés volt. Mondta, hogy egyszer kb. 3 éve voltak a Sziget fesztiválon, de Budapestről az maradt meg neki leginkább, hogy sok volt a prosti. És nagyon komolyan kifejtette, hogy milyenek voltak, és mennyire máshogy néztek ki például Prágában. Andreas készített egy közös képet velem meg az énekessel, meg a dobossal!:) Beatrixal aztán elkezdtünk iszogatni, és lepaktáltam Sashával is, a pultossal, és végre egész este egy fillért sem fizettem a piáért! Sasha még a nagyi finom, pult alól-pálinkájával is megkínált minket, nagyon jól mulattam, még Evával is beszélgettem. Az volt az igazán vicces, amikor mentek el a zenészek és megláttam az énekest smink nélkül. Annyira más volt az arca. Odajött hozzám is elköszönni, kezet fogtunk. Olyan jó érzés volt, csak úgy egy kicsit odatartozónak érezni magam. Szépen 2 körül hazahúztunk, de Bea a 3dik emeletnél zajokat hallott, benyitottunk a konyhába, és hát nem ott is volt egy összeröffenés…azért ezek az egyetemisták tudnak élni. Elmondták, hogy dél óta isznak. Úgy is néztek ki. De nem maradtam sokáig. 3ra már maximum ágyban is voltam. Ma pihi.

A kezdő sífutó magányossága

Egész jól alakult ez a hét, az esetek többségében kimondottan jókedvűnek mondhatom magam - leszámítva, hogy ismét internet mentes hétvége elé nézünk, ami tekintve, hogy internetfüggő vagyok, számomra elég kellemetlen, most is Jazzitben vagyok, hogy lefoghassam a nagyvilág gyorsan lüktető ütőerét. Van egy szomorú tény azonban , amire rájöttem: ital nélkül kevésbé vagyok laza. Ez sajnos drága és egészségtelen.
Csütörtökön voltunk Georgiával koncerten, megint volt ingyen jegyem, megnéztük a La Brass Banda nevű zenekart, előttünk egy Supervision nevű nagyon ska zenekart nyomta (ők osztrákok voltak, a La Brass B meg német). Az sem volt olyan rossz, de a főzenekar imádnivaló volt. Nem is csak a zene miatt, bár is szuper volt, hanem az egész hangulata miatt, nagy showmesterek! A salzburgiak nem nyomulnak olyan kőkeményen, nem volt akkora ugrabugra. Viszont: ha el akarnak jutni egyik ponttól a másikba, akkor nem ismernek sem istent, se semmit, de ha én akarok elhaladni, akkor meg nem mozdulnak egy tapottat sem. Imádnivaló. A koncert után egy sajnos rossz névválasztási adottságokkal megáldott, ámbar kiváló DJ tolta a muzsikát. A neve: hm...DJ Angelove...szerintem hihetetlenül pocsék, mert kb egy ótvar szerencsétlen jut róla eszembe, aki technóra éhes közönségnek szolgája, de valójában nem az. Nagyon jó kis swinges jazzes őrületet csinált, és arra is rá kellett döbbennem, hogy az itteni - velem egyidős arcok - kimondottan kultúrára éhesek, és elutasítják a szart. Én otthon például nem láttam még egyszerre ennyi fiatalt, akik önfeledten - és teszem hozzá stílusosan - rázták volna a bulájukat igényes zenére.
Pénteken aztán a Jazzité volt a főszerep, mert koncert lévén este is dolgoztam, de elhatároztam, hogy jó leszek, és jól fogom magam érezni. Jó is volt! A koncert is, a hangulatom is, meg a körülöttem lévők is kitettek magukért. Christian Scott megmutatta hogyan mi is az a jazzzz, és a banda is nagyon ott volt. Szünetben még egy magyar lánnyal is találkoztam, jófej volt, kicsit dumcsiztunk. Kb 2 körül mentem haza, akkor készítettem a fent látható képet is. Nagyon ott van a hangulat a vasútállomáson éjszaka. Szerintem máskor is kimegyek majd fotózgatni, meg tegnap még a hó is esett.
A cím annak köszönhető, hogy ma voltunk síelni, pontosabban sífutni, vagy mi a franc volt ez, gőzöm sincs, de nagyon utáltam! Soha többet! Folyton elestem, phej.... Este megint koncert, tele lesz a fejem már mindenfélékkel, de ezt most nagyon élvezem:)

Gusztáv!

Még vasárnap voltam a Jazzit jóvoltából egy koncerten az ARGE-ban (ez egy olyasmi hely, mint a Gödör, csak jobb). A csaj neve Eva Jantschitsch, de művésznevén csak Gustav. Ő fekszik a képen az aszfalton. De hogy többet is megtudjatok jeles munkásságáról, íme: http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewProfile&friendID=365720139. A számok javarészt németül vannak itt, de a koncerten sokat énekelt angolul. De igazságszerint nekem tetszettek a német számok is. Tök jók a szövegek. Meg a csaj nagyon cool!: Elkezdték a végén játszani Schuberttől a Pisztráng című nótácskát (volt egy zongorista csaj, Gustav, meg egy belevaló gitáros csávó, aki elborultabbnál elborultabb hangokat könyörgött ki gitárjából, IMÁDTAM!). Na, és miközben Schubert újraélett Salzburgban, Gustav felfeküdt a zongorára, mint ahogy azt a lepukkant jazzbárokban szokták a kissé becsiccsentett, úgynevezett "bárénekesnők". Jó volt nagyon. Holnapra szabadnapot kaptam. Az is nagyon jó.

Lulu & Jimi

Még rámjött az írhatnék, de ez most nem lesz olyan izgi, csak láttam, hogy otthon nem vetítik azt a filmet, amit tegnap megnéztem, úgyhogy - mivel nagy valószínűséggel nem is fogják - elmesélem mi volt.

Lulu & Jimi. A rendező Oskar Roehler és a sztori az '50es évek végén játszódik, legnagyobb valószínűséggel az akkori Nyugat-Németországban, de a helyszínre akkora hangsúlyt nem is fektettek. Lényegében egy nagyon degenerált Rómeó és Júlia történet. A vidámparkban Lulu önfeledten doddzsemezik egyik barátnőjével a nyitó képsorokon. Aztán hoppácska, a doddzsemes csávó pont egy felülmúlhatatlanul helyes feka arc, akiért minden csaj odavan, de ő naná, hogy Lulut szúrja ki a tömegből, aki nagy ámulatában beleharap a saját szájába egy ütközésnél, de semmi gond! Jimi ott terem és egy zsebkedővel támogatja meg Lulut. Bár Lulunak egy borzasztóan visszataszító német figura udvarol (Ernst), de ő mégis visszaszökik a vidámparkba, és film rövidségére és történet sűrűségére való tekintettel a következő párbeszéd zajlik le: Lulu: Honnan jöttél? Jimi: Amerikából. Lulu: Imádom Amerikát! Jimi: Megcsókolhatlak? Lulu: Igen. Amúgy ez vicces volt. Főleg a film képi világa miatt. Nagyon jó! Szinte folyton éjszaka van, és minden szín nagyon erős (természetesen főleg pink, meg hasonló intenzitású kékek, sárgák, zöldek), de minden alapjában nagyon sötét tónusú, a szereplőkre nagyon dirket fény esik, az is sokszor kék, vagy zöld, az egész olyan álomszerű.

Persze nem kell sokat találgatni, naná, hogy a csaj családjával van némi gebasz. A muter egy állat, aki az egész családdal szadizik, és közben a sofőrrel, Schultz-cal (Udo Kier!! Imádom!) kefélget hébe-hóba. Persze nagyon nincs ínyére, hogy a lánya egy fekával találkozgat, miközben ott van a dúsgazdag, ám nagyon gáz Ernst is a képben. Lulut sem kell azonban félteni, egy adott pillanatban meglép Jimivel, de persze az élet nem könnyű ám nekik sem. Jimibe folyton beleköt valaki, mert feka, többek között Lulu bátyja is, de Jimi erősebb! A terv pedig nem más: elmenni Amerikába! Jimi már meg is vette az eddig összespórolt pénzén a két hajójegyet az álmok földéjére, nem is lenne gond, ha az úton ezt egy stoppal felszedett furcsa nőszemély el nem lopná egy óvatlan pillanatban, DE semmi gond, az egyik közeli városban épp tornaversenyt szerveznek, és Lulu persze kiváló tornász lévén nevez az 500 márkás fődíjra. Nagyon morbid az egész, bénábbnál bénább gyakorlatokat mutatnak be az otrombábnál otrombább arcok, majd jön Lulu, aki szétszaltózza meg ugrálja a népeknek magát, de sajnos a vastaps Jimi miatt elmarad (Lulu ugyanis folyton kikacsingat fekete szerelmére).

Egy motelben húzzák meg magukat, ahol különféle válogatott freak arcok tengetik életüket, és közben sok mindent megtudunk Lulu családjának sötét múltjáról és a muter kegyetlenségéről! Minden úgy tűnik, hogy jó úton halad, azonban a muter keze messzire elér, és felbérel egy freak arcot, hogy csalja el Jimit jó pénz reményében egy kihalt helyre, ahol aztán szegény Jimit, a mesterlővész - sofőr Schultz szívenlővi. Kétszer. Majdnem meg is hal. De persze pont rátalál két ürge, akik egy hajó gyomrában kioperálják belőle a golyókat és már nincs is más hátra mint a végkifejlet!

Lulu bátyja, aki mellesleg a Jimivel való kemény harc után tolószékbe kényszerült, rájön, hogy nem engedheti tovább, hogy az anya az egész családot terrorizálja, ezért megfolytja egy párnával. Nagyon senkit nem hat meg a dolog. Lulu boldog, az apa boldog, valójában mindenki boldog. Jimi is becsönget az ajtón, Lulu a nyakába ugrik és megmutatja az időközben megszületett édes kis babájukat az apunak is. És hát a vége: Jimi: Anyád hol van? Lulu: Meghalt. Nem vagy éhes? Jimi: De még mennyire, hogy éhes vagyok...és csók.

Így elég gáznak tűnhet:) De amolyan John Waters-esen morbid, és végig szól a rocky (My boy lollipop, Stand by me és a többi) és ejj, de jó:) Itt a trailer - németül. De legalább valami lejön abból, amit itt összeírtam: http://www.youtube.com/watch?v=hb32hP3rnqE.

Remélem nem raboltam az időtöket! Pussz.

Hosszú hét. Vége.

Kicsit enyhült a feszültség. Ennek nagyon örülök. A megbeszélés jobban sikerült, mint amire számítottam, mint amit előzőleg lejátszottam a fejemben. Azóta valahogy jobban megy a kommunikáció, de sokat kell nekem is tennem ezért, természetesen, ami továbbra is nyomásként nehezedik rám (hogy bármikor újra minden elromolhat), de remélem ez is oldódik majd. Még múlt hét vasárnap voltam bowlingozni a többiekkel és nagyon élveztem. Imádom a bowling cipőt! Olyan mintha az ember egy pillanat alatt visszaröppenne az '50es évekbe, és kólát szürcsölgetve, nagy viháncolások közepette elütnénk az időt a jampikkal. Jó volt, meg új emberekkel is megismerkedtem. A nagy megbeszélés szerdán volt, egész nap ki voltam ütve, teljesen leszívta az energiáimat. Tegnap meg a Jazzit 7dik születésnapját ünnepeltük, hatalmas bulival, kamerákkal, rengeteg emberrel. Szerintem a programleírás jobb volt, mint maga az est. 9 zenekart zsúfoltunk össze egy estére, minden zenekar elvileg fél órát kapott volna, de persze ez sokszor elhúszódott, így a DJ a tervezett 00:30 helyett kb 3:30kor kezdte meg műsorát, ezt azonban én már nem vártam meg. Hazamentem szépen a hóesésben. Szép volt. A hó még csak akkor hullott le, és még senki nem lépett rá előttem. Nem is fáztam, nem is mentem olyan gyorsan, mint szoktam, csak szépen hazabaktattam, és akkor abban a pillanatban, nagyon élveztem, hogy itt vagyok, és közben kicsit egyedül is éreztem magam. Mindig ez van. Mit lehet tenni. Lehettem volna bárhol, teljesen mindegy.
Ma spontán elhatározásból elmentünk Georgiával a Das Kinoba megnézni egy német filmet. Lulu & Jimi. Az agyamat eldobtam tőle. Nagyon jó film. Mikor kiléptem a moziból, a kebabos fickó pont akkor ment el a mozi előtt (amúgy pont ott van a hely a mozi mellett). Köszöntünk egymásnak, mosolyogtunk. Ezt mindig olyan viccesnek találom.
A kép a filmből van. Ez pedig egy újrafelfedezett gyöngyszem: http://www.youtube.com/watch?v=ZXH438HO4xw. Köszönöm Zsófi. Azóta sokszor felcsendül fejemben a dallam: "Ég Ausztria"! Yeah.

Gyomorgörcs és mellkasi szúrás Salzburgban

Nem hiszem, hogy illik ilyenféle érzelmeket is megosztani blogokban, mert persze az ember néha rosszkedvű, meg elesett, de erről nem szokás nagyon nyilatkozni. Nekem viszont most zsinorban voltak borzasztó napjaim, és jó lenne, ha már felengedne ez a nyomás, mert kezdek nagyon magam alá kerülni. A feszültség nem enyhül, csak fokozódik köztem és Eva között. Úgy néz rám, mint a véres rongyra, és sugárzik róla a gyűlölet. Nehéz nekem így. És közben meg igyekszem kedves lenni, de neki az nem jó. Nagyon elfáradtam ebben, minden nap végére teljesen le vagyok rongyolódva, kedvetlen vagyok, és legalább egy órámba telik mire jókedve tudom magam deríteni. Nem jó ez így, és főleg nem egészséges. És próbálom nyugtatgatni magam, és nem gondolni a jövő hét szerdára (a közös megbeszélés), de folyton az jár a fejemben, hogy mi lesz. És persze a legrosszabbra gondolok. Pedig olyan szép idő van ma! Gyönyörűen süt a nap, igazi sétálós idő, nem erre kellene gondolnom. Igyekszem is ám, csak tudjátok, nem vagyok az a könnyen lazulós típus (amúgy ebben itt elég sokat változtam, sokkal könnyebben vonok vállat és mondom, hogy jajmár, örülni is kell valaminek). Szóval most minden nagyon fura, mindennap gyomorgörccsel megyek dolgozni, mikor meglátom Evát fel tudnék robbanni. Persze, kellenek az ilyen megpróbáltatások, de ettől már nagyon szívesen megszabadulnék.

Hát, ez a helyzet most, ha őszinte választ vártok a kérdésre, hogy "hogy vagy?". Minden gondolatom ekörül forog, ami nem jó és amin mindenképpen változtatnom kellene. Sajnos amíg ez a helyzet, úgy érzem, hogy nem fog változni ez a hangulatom. Remélem a szerda azért segít majd valamit.

Válságban is mozizzunk!

Fokozódik nyugaton a hangulat, de akár úgy is mondhatnám, hogy változatlan...Munkaügyben elég szarul alakultak a dolgok, egyre rosszabb a légkör, és jövő héten lesz egy megbeszélés hármasban, én, Barbara és Eva és megpróbálunk kitalálni valamit, hogy mi legyen. Eva ma egy jó nagy paraszt volt, mert - véleményem szerint önvédelmi reakcióként - úgy állította be a dolgot, mint ami miattam alakult ki, ő már mindent megtett, ennél többet ő már tenni nem tud, úgyhogy ő ezt így, ebben a formában nem tudja tovább csinálni ... bevallom eléggé felment bennem a pumpa...lementem a bárba, és majdnem elsírtam magam, majd arra gondoltam, hogy nem lehet ezt így, nem sírhatok itt a bárban. Nem tudom mi lesz. Most eléggé el vagyok keseredve, de nagyon nem tudok mit mondani.

Tegnap voltam moziban, megnéztem a Vicky Christina Barcelonát a Das Kinoban. Nekem tetszett. Sokat nevettem rajta. Előtte erősen imádkoztam, hogy ne spanyolul legyen német felirattal (attól szomorú lettem volna)...hál' Istennek angol az eredeti nyelv, úgyhogy huh.

Csak, hogy tisztázzam: nem a gazdasági világválságra utal a cím, hanem a munkámban lévő válságra. Tudom, hogy nem olyan frappáns, de címeket mindig is nehezen adtam.

Megint kevesebben lettünk

Hosszú hét volt ez a múlt hét, sok minden történt, többek között AK, a dán lány, a mi kis 18 éves energiabombánk (a képen a szőke) hazament. Nagyon fura érzés, de majd elmúlik, aztán úgyis megy tovább minden. Ez volt viszont az utolsó (hivatalosan). Nem kell senki másnak búcsúölelést adnom, hál' Istennek, mert bevallom lelkileg eléggé kikészítő. Sajnos többségében azok maradtak, akikkel nem vagyok annyira közeli kapcsolatban, dehát az élet megy tovább. Majd eljárok Beatrixal iszogatni, meg kirándulni, meg Georgiával is járjuk majd a pubokat. Meg igyekszem a legtöbbet kihozni az ittlétemből. Most kicsit úgy érzem, hogy leült a dolog, nem tudok rá jobb szót, kifejezést. Egyszerűen valamerre lépni kellene, de nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. Felmerült a projektváltás lehetősége. Múlt hét csütörtökön volt egy borzasztó napom és utána úgy döntöttem, hogy nem várok, amíg lenyugszom, írtam Barbarának egy mailt, hogy elegem van, és hogy nem azért jöttem ide, hogy minden nap stresszben legyek, stresszes munkakörnyezetet otthon is könnyűszerrel találhattam volna. Holnap megyek be az irodába, akkor majd kiderül, hogy milyen lehetőségeket lát Barbara és mi az, ami szerintem megléphető. Szóval holnap kicsit már okosabb leszek.

Nade nézzük mik voltak. Lényegében a szokásos. Nagyjából minden napom úgy végződött, hogy Beatrixal ültünk a konyhában tök fáradtan, egy sört meg egy cigarettát szorongatva. Igazán érdekes a szombat volt, amikor a helyi Couchsurfingesekkel elmentünk szánkózni. Gondoltam, hogy milyen jó kis móka lesz, meg AK amúgy is nagyon vágyott rá. A gond csak az volt, hogy nem voltam én annyira tisztában a távolságokkal....merthogy a lelkes CS tagok autóval jöttek, ők vezettek el minket a hegy lábához (40 perc autóút), amit még meg kellett mászni ahhoz, hogy szánkózhassunk (1.5 óra). Mi meg szerettünk volna időben visszaérni, de a CS tagok úgy tervezték, hogy csak este, lámpákkal mennek lefele a szánkókkal, de mi meg szerettünk volna úgy 5 fele már Salzburgban lenni... nade végül arra jutottunk, hogy ha már itt vagyunk, akkor induljunk fel a hegyre. 1.5 óra hóban taposás az rohadt fárasztó!! Azt hittem meghalok a végére! De baromi büszke voltam magamra. Kicsit megpihentünk a hegy tetején lévő Hüttében, aztán a mi kis csapatunk elindult lefele. A szánkózás isteni jó volt! Nagyon imádtam! Egészen nagy kedvem lett a téli sportokhoz, komolyan kedvet kaptam a síeléshez is! Korizni is még remélem lesz időnk elmenni valamikor. Nade ezzel még korántsem volt vége! Mikor leértünk, akkor láttuk, hogy már nem tudunk mivel hazamenni és a város (Werfenweng) sincs valami közel, így nem maradt más nekiáltunk autót keresni, ami bevinne minket legalább a vasútállomásig (amúgy 6an voltunk...nem épp a legideálisabb mennyiség, ha stoppolásról van szó). Viszonylag könnyen találtunk két autót, nagyon kedves emberek voltak, segítettek, bevittek a vasútállomáshoz. Akkor láttuk, hogy a vonat 3 perce (!) ment el...úgyhogy újabb stoppolás Salzburgig (ami ugyebár még 40 perc onnan), és csodák csodájára a csapat férfitagja a benzinkútnál fogott egy minibuszt, ami töéletesen elég volt 6 ember számára. Mi 4en a furgon hátuljában voltunk (a képet ott készítettem), és azon poénkodtunk, hogy ha a rendőrség leállítaná az autót, nagyon vicces lenne, mert azt hihetnék, hogy bevándorlókat csempész a sofőr (mindannyian más anyanyelvűek voltunk, ugyebár:). A furgon letett minket a város szélében, onnan még egy jó 20-30 perces séta várt ránk, de hazaértünk, teljesen átfagyva, megkésve, de otthon voltunk. Gyors zuhany, átöltözés, és irány a szervezet, ahol AK a búcsúpartyját tartotta. Rohamtempóban előkészületek, pizzasütés, salátakészítés és a többi. Kellemes kis party volt, AK igazi háziasszony volt. Barbarának már ott elmondtam, hogy gondok vannak, de aztán igyekeztem a buli felé terelni a szót. Az éjszakát ezután az O'Malley's nevű ír kocsmában folytattunk, majd AK utolsó kebabja következett a hőn imádott kebabosomnál, aki mellesleg mégsem lesz a férjem, mert ma délután láttam, egy nővel meg egy kisgyerekkel a karján...de kedvesen integettünk egymásnak. Vicces volt:).

Vasárnap nagyjából csak punnyadás volt, minekutána a szombatot vasárnap reggel 5kor fejeztük be. A többiek elmentek megnézni azt a filmet, amiben Brad Pitt egyre fiatalabb lesz, de mivel németül volt, nekem nem volt hozzá kedvem. Utána még becsatlakoztam egy kávéra, aztán szépen hazamentünk. Ma délelőtt meg elbúcsúztattuk AK-t a vasútállomáson. Olyan fura volt, valahogy én nem tudok nagyon mit kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Utána mentem kaját venni, mintha mi sem történt volna.

Hát ez volt. A magam ügyében idővel okosabb leszek majd. Megírom, ha már többet tudok.