Ma itt ünnepnap van, úgyhogy nem kellett mennem dolgozni. A boltok viszont nyitvatartottak a karácsonyi mizéria miatt, így szerencsére nem jelentett gondot betankolni erre a hétre. Sütöttem lazacfilét, hozzá készítettem finom burgonyapürét. Nyammi.
Nos, tegnap egész délelőtt meg délután lustultam, aztán csak 5kor mentünk el négyesben a Jazzitbe koncertre. Érdekes egy koncert volt az biztos. Egy svájci zenekar lépett fel, a nevük Hildegard lernt fliegen. Nekem alapvetően tetszett, amit csináltak, a nemzet iránt érzett minden gyűlőletemet lehántva az egészről. Kicsit színházi előadást produkáltak, és amikor az énekes "németül" igyekezett beszélni hozzánk elégedettség töltött el, hogy úgy hangzott, mintha nálunk a legeldugottabb tanyán élő paraszt próbálna szót érteni egy városival. Nagyon durva dialektusban beszéltek. De nem akarok tovább burkoltan kárörvendeni, a lényeg, hogy egy furcsa, zajos, néha nagyon modern, néha nagyon klasszikus jazzt nyomtak. Az énekes valami fantasztikus, hogy miket tud művelni a hangjával! Az egyik számban trombitahangokat adott ki magából, teljesen le voltam nyűgözve. Először csak mélán néztem, gondoltam magam, jaj, egy trombitaszóló, aztán ahogy pásztáztam a zenekart először arra döbbentem rá, hogy ó, hiszen senki sem játszik a hangszerén, aztán ó, hiszen ez az énekes. Hihetetlen. Aztán meg beatbox is volt, baromi jól csinálta, meg még vicces is volt. De ez is most két részes előadás volt, és második részt bevallom, untam. Egy valami volt jó, de az nagyon tetszett: amikor visszatapsoltuk őket, akkor mély csendben az énekes elővett a kellékei közül egy zenélő dobozt. Felhúzta, kinyitotta, és odatette a mikrofonhoz. Csend volt, csak a doboz szólt, és akkor nagyon halkan suttogva elmondta mégegyszer a tagok nevét, és megköszönte a jelenlétünket. Ez volt a ráadás:) Na, ezután elvileg egy szülinapi buliba voltunk hivatalosak, egyetlen gondunk volt csupán: bár tudtuk a hely nevét, nem találtuk meg. Másfél órát bolyongtunk a vároban, de egy idő után feladtuk (nem, nem volt telefonszám a birtokunkban) és elmentünk egy olyan helyre, ahol eddig még nem voltunk, a neve Dubliner, és ez az utolsó ír kocsma itt Salzburgban a négyből, ahol eddig még nem voltam. Annyira nem villanyozott fel, egyikünket sem, mentünk hát tovább a Shamrockba, ahol ittunk még egy sört, és pásztáztuk a férfiakat, és hoppá, pont mellettem elkezdett egyszercsak zajlani az élet: a "You can leave your hat on" című slágerre egy helyi suhanc kezdte rázni a testét, és egészen belejött...ő a kalapját sem hagyta magán..meglepődtem, de azért elfogadtam a tényt, hogy ott áll egy meztelen fiatalember mellettem, aki bár egyik kezével takarta magát, azért még mindig tartotta a ritmust és táncikált, vonaglott, nem is tudom, mi a jobb szó. Hát igen, ez Salzburg. Alig bírtam a széken maradni a röhögéstől, készítettünk fényképet is, de még nincs a birtokomban, de majd megosztom veletek, ígérem. Mivel korán kezdtük az estét, viszonylag korán haza is értünk. De jópofa egy este volt, az kétségtelen. Több ilyen kéne, én mondom ;)
Mivel nem akartam kép nélküli postot: a képen az Astoria aluljárója látható 1963-ban, aznap, amikor átadták a népnek.
No comments:
Post a Comment