Hazaút - újra otthon

A Salzburgban eltöltött utolsó hetem elég sűrűre sikerült. A programok és az érzelmi leterheltség miatt egyaránt. Minden napra volt valami, kedden karácsonyi bulit szerveztünk, szerdán és csütörtökön a tv szobában végeztük esténként, némi sörrel támogatva. Pénteken pedig egy bulival búcsúztattuk el Amyt és Stefie-t. A buli után én hirtelen távoztam, egyedül akartam hazamenni, és észre sem vettem, hogy már 5 óra volt mire hazaértem. Úgyhogy mikor 11 körül Stef kopogtatott az ajtómon, hogy elbúcsúzzon, nem is nagyon voltam magamnál, és nem is nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Csak álltam ott mint egy másnapos zsák, és nem bírtam érzelmileg feldolgozni, hogy nem lesz többet velünk. Aztán mikor elment elkezdtem sírni, de olyan fáradt voltam, hogy a sírástól elaludtam. Aznap még Amyvel elszórakozgattunk, ettünk együtt, aztán másnap én nekiindultam kalandos hazautamnak. Kiderült ugyanis, hogy nem tudok vonattal végigmenni, hanem Bécsben át kellett szállnom egy vonatpótló buszra, ami előtt viszont hatalmas tömeg tolongott. Nem kis időbe és idegeskedésbe telt mire meglett a helyem, de nem győzték az osztrákok hangsúlyozni, hogy aggodalomra ok nincs, mindenkinek jut hely. A busz út nem volt egy leányálom. Kényelmetlen volt, és sokszor megálltunk, de kb egy órával később mint ahogy a vonat beért volna, megérkeztünk a Keleti tövébe, ahol három vidám barát fogadott, és ez teljesen eloszlatta addigi morcosságom. Mikor a hosszú út után megláttam a Dunát, meg a fényárban úszó várost, szinte könny gyűlt a szemembe, hirtelen olyan otthon éreztem magam. Miután lepakoltam, elmentünk az Instantba, hogy végre én is megismerhessem ezt az új, kultikus helyet Budapest szívében. Sajnos olyan nagyon nem nyűgözött le, de valóban, nem rossz hely. Másnap mikor kiértem a Népligethez, a kígyózó sor láttán sajnos rá kellett döbbennem, hogy nem sok esély van rá, hogy még aznap hazajutok. Kb fél órás sorban állás után ez be is igazolódott, így hát másnap, 23-án jutottam csak Siófokra egy szintén elég kellemetlen, 3 órás buszút után. Otthon sok minden nem történt, pihentem sokat, sétáltunk anyával a Balatonparton, meg sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Nagyon gyorsan elrepült az a néhány nap, és ma 29-én már újra itt vagyok. Igaz, hogy a vonat, amivel jöttem egy órát késett, és anyával teljesen átfagytunk a végére a vasútállomáson, de ez meglep még valakit?...
A képen a búcsúbuli egy nem túl jól kivehető részlete. Szép álmokat!