Ahhoz képest, hogy micsoda ellenállással indultam neki ennek a mozidélutánnak, egész jó volt. A kaja nemcsak szendvicsecske meg ilyesmicske volt, hanem igazán odatették magukat baszki: hal és olivás krumplisaláta, meg szószok hozzá, meg öntetek. Szóval mindenki kussolt és elegánsan bár, de tömte a pofáját.
A filmet két részben néztük meg (amúgy nem lenne ember, aki kibírná), mivel rohadt hosszú (asszem 174 perc). Az első rész a bájos felvezetés az apácáról, aki kilóg a sorból, ezért a főapáca, aki amúgy meglepően szabadszellemű, elküldi egy családhoz, ahol a 7 gyerek mellé elkél a nevelőnői segítség, amíg az elsőre kőszívűnek tűnő apuka ügyeit intézi. A történet egyébként Salzburgban játszódik, ezért volt ez a nagy görögtüzes banzáj. A kamera önkívületi állapotban pásztázza a hegyekkel övezett várost, miközben sokszor énekelnek a főbb karakterek. Naná, hogy a kőszívű fickóról kiderül, hogy valójában egy rendes ember, és a nevelőnőről is kiderül, hogy halálosan szerelmes a mégsem-kőszívű-férfiba. Énekelnek egy nagyot, majd megcsókolják egymást. Lényegében ezzel véget is ér az első rész. Mi ezután pihenésképpen elfogyasztottuk kávénkat, hozzá megettük az egy szelet gesztenye, egy szelet sacher tortánkat. Mindenki boldog volt és kipihent, így hát neki is ugorhattunk a második résznek, ahol - mint ahogy amúgy az életben is - gyökeres fordulatot vesz az éneklő hősök élete! Egy valamit, egy nagyon fontos dolgot elfelejtettem mondani: a film megtörtént eseményeken alapul! A váratlan fordulat az a nyomorult Anschluss (mivel ez az 1965-ben készült film a 30as évek végén játszódik), nácik masíroznak a városban, és hát megváltozik a bájos vidék, és szereplőink élete. Ralphról, a kedves kis postásfiúról kiderül, hogy lelke mélyén egy gyenge, manipulálható jellem, és nácinak áll. De szereplőink nem kussolnak, mint szar a gazban, hanem énekelnek. Majd nagyon okosan, egy igen rövid, ámbár feszültséggel teli menekülési jelenet végkifejleteként, meglépnek az országból, hogy boldogságukba ne piszkítson bele a történelem. Hát nem gyönyörű?
Összepakoltunk, hazahúztunk, aztán itthon még szórakozgattunk kicsit, aztán mostanra már kidőltem végleg. Komolyan, ha egyszer lesz rá alkalmatok...csak ajánlani tudom. Sound of Music. Egy kedves kis teadélután keretein belül oly jó mulatság! ;) És fülünkben megül a dal: The hiiiills are aliiiiive with the soooound of muuuusic!
A filmet két részben néztük meg (amúgy nem lenne ember, aki kibírná), mivel rohadt hosszú (asszem 174 perc). Az első rész a bájos felvezetés az apácáról, aki kilóg a sorból, ezért a főapáca, aki amúgy meglepően szabadszellemű, elküldi egy családhoz, ahol a 7 gyerek mellé elkél a nevelőnői segítség, amíg az elsőre kőszívűnek tűnő apuka ügyeit intézi. A történet egyébként Salzburgban játszódik, ezért volt ez a nagy görögtüzes banzáj. A kamera önkívületi állapotban pásztázza a hegyekkel övezett várost, miközben sokszor énekelnek a főbb karakterek. Naná, hogy a kőszívű fickóról kiderül, hogy valójában egy rendes ember, és a nevelőnőről is kiderül, hogy halálosan szerelmes a mégsem-kőszívű-férfiba. Énekelnek egy nagyot, majd megcsókolják egymást. Lényegében ezzel véget is ér az első rész. Mi ezután pihenésképpen elfogyasztottuk kávénkat, hozzá megettük az egy szelet gesztenye, egy szelet sacher tortánkat. Mindenki boldog volt és kipihent, így hát neki is ugorhattunk a második résznek, ahol - mint ahogy amúgy az életben is - gyökeres fordulatot vesz az éneklő hősök élete! Egy valamit, egy nagyon fontos dolgot elfelejtettem mondani: a film megtörtént eseményeken alapul! A váratlan fordulat az a nyomorult Anschluss (mivel ez az 1965-ben készült film a 30as évek végén játszódik), nácik masíroznak a városban, és hát megváltozik a bájos vidék, és szereplőink élete. Ralphról, a kedves kis postásfiúról kiderül, hogy lelke mélyén egy gyenge, manipulálható jellem, és nácinak áll. De szereplőink nem kussolnak, mint szar a gazban, hanem énekelnek. Majd nagyon okosan, egy igen rövid, ámbár feszültséggel teli menekülési jelenet végkifejleteként, meglépnek az országból, hogy boldogságukba ne piszkítson bele a történelem. Hát nem gyönyörű?
Összepakoltunk, hazahúztunk, aztán itthon még szórakozgattunk kicsit, aztán mostanra már kidőltem végleg. Komolyan, ha egyszer lesz rá alkalmatok...csak ajánlani tudom. Sound of Music. Egy kedves kis teadélután keretein belül oly jó mulatság! ;) És fülünkben megül a dal: The hiiiills are aliiiiive with the soooound of muuuusic!
No comments:
Post a Comment