Ma voltam először úgy Isten igazából a Jazzitnél, és mondanom sem kell....elkéstem. Nem nagyon, persze. Átadtam az ajándékomat, ami enyhítette némiképp a lelkiismeretfurdalásom (egy Szamos meggy likört, meg fejenként két-két Szamos marzipánt...nyami:). Volt egy kisebb meetingünk, ahol nagyjából megbeszéltük, hogy mik lesznek a feladataim...németül...úgyhogy továbbra sem tudom egészen pontosan, de majd kialakul. Ezután tettünk a városban egy kört Evaval kettecskén, aki ezúttal kimondottan kedvesnek tűnt, Salzburgi sznobságáról sajnos nem tehet, úgyhogy ezt el is néztem neki, de tényleg, egész úton érdeklődő volt, kérdezgetett az országról meg a szokásokról, meg én is kérdezgettem, hogy oh, mit is mondott pontosan..?, szóval elvoltunk, az kétségtelen:) Most sem mondhatnám, hogy bedobtak volna a mélyvízbe, összesen talán ha két órát töltöttem velük. De ígéretesnek tűnik. Ha egyszer minden szavukat értem majd, akkor pláne. Minden nagyképűség nélkül, egészen meg voltam lepve mellesleg, hogy mennyire gördülékenyen kommunikáltunk. Pedig néha tényleg megfeledkeztek magukról, és hasítottak az osztrák akcentussal rendesen, de akkor egy kedves mosollyal jeleztem, hogy nem értek kb semmit abból, amit beszélnek, és akkor lelasítottak. Hát valahogy így telt az első igazi napom, majd meglátom, hogy mi lesz.
"Munka" után hazaindultam, de a hallban összefutottam Barbarával, a kontaktunkkal, meg az újonnan érkezett Pawellel, a lengyel sráccal, aki imádnivaló, főleg, mert a lengyelt leszámítva semmilyen nyelven nem beszél a lelkem. Bementünk a városba, ahol én sétálgattam még egy kicsit, leültem egy padra, elmajszolgattam a szendvicsem, majd átkeltem egy keskeny hídon, ahova könyvek voltak kiaggatva; bárki elviheti őket, de mindenkit megkérnek (a cetlik, amiket a könyvekre tűztek), hogy ha elolvasták őket, adják tovább, mert ezek amolyan ingyen könyvek (volt köztük egy Márai is, hoppá!). Kedves gondolat:) Persze azonnal elképzeltem, hogy hogyan működne ez otthon, de inkább hagyjuk...egész szépen fellendülne az antikvár szakma, az kétségtelen:).
Visszaérve persze megint a konyhában dorbézoltunk a többiekkel. Időközben csatlakozott hozzánk egy angol lány, Stef, akinek egyszerűen imádom az akcentusát! Gyönyörűen beszél angolul, és a kedvencem az, amikor Amyvel, az ír lánnyal dumálgatnak.
Hát, ma valami ilyesmit csináltam, meg sajnos rohadt sok pénzt otthagytam a Sparban, de majd lespórolom valahogy a héten az egyéb dorbézolásokból.
Jó éjt nektek! Sok puszi innen a Bahnhof mellől...:)
No comments:
Post a Comment