A mai nap egy igazi fordulópont vagy mi a fene volt. A napot a városban kezdtem, átvettem a bankkártyám, aztán éppenhogy beértem a Jazzitbe. Megbeszéléssel kezdtük, ismét nem értettem sok mindent, de azért igyekeztem értelmes arcot vágni, viszont azt éreztem, hogy Eva meglehetősen bal lábbal kelt fel, ami nála abban nyilvánul meg, hogy fokozottan nagy mértékben vágja a pofákat és csapkod össze-vissza, illetve ha kérdezek, látom az arcán, hogy nem teljesen van kibékülve a helyzettel, hogy ott vagyok.
A nap tehát meglehetősen frusztráltan, és értékelési problémákkal telt, lásd...még erre sem vagyok képes, még ezt sem tudom rendesen megcsinálni...blabla. Alig csináltam valamit és azt is kínok közepette, majd a nap végén Eva mondta, hogy vannak olyan napok, amikor nincsen szinte semmi, majd átvettem a szót és mondtam neki, hogy igen, ma egészen elgondolkodtam arról, hogy mit gondoltam erről az egészről, és hogy valójában miről is szól, és a két dolog nem igazán találkozik, ezért meg kell próbálnom megtalálnom magam a Jazzitnél, azaz, kitalálni, hogy mit tehetnék én hozzá, mert konkrétan bekapcsolódni nincs értelme most, mert arra ott van Eva, úgyhogy elő kellene vennem a kreatív oldalam, ami úgy érzem, most egészen nehezemre esik...nagyon megszoktam a "csináld ezt, csináld azt" stílust, ahol nem igazán kellett gondolkodnom, és most, hogy itt a tök jó lehetőség, hogy kitaláljam, hogy mit szeretnék, leblokkolok...és ez borzasztó érzés. Ha nagyon drasztikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mint a madár, akinek ha ki is nyitják a kalitkát, már nem repül ki, mert megszokta azt, ami van. Szóval ez most nagyon nehéz nekem, és Eva sem segít nekem azokkal a mondataival, hogy "hát igen, Antonio, egészen más volt mint te" (Antonio az előttem lévő srác, aki a Jazzitnél dolgozott). Ez lefodítva kb. annyit tesz, hogy ő jobb volt. Vagy legalábbis szabadabb gondolkozású. Az a baj, hogy az amúgy sem könnyedén felszabaduló énemet (mármint egy olyan környezetben, ahol teljesítenem kell), még jobban gátolja Eva viselkedése. Nem merek kérdezni tőle, nem merek beszélgetésbe bonyolódni vele. Nagyon szar érzés. És közben mi a franc van? Ez a második hetem, amit ott töltök, ennek semmi értelme! Mit várt, hogy egy hét után már csodát teszek?
De igyekezni fogok. Jól akarom érezni magam, és nem ezzel a nővel foglalkozni 10 hónapig.
Nagyjából ennyi a mai napom, este persze még egy könnyed kis konyházás volt a többiekkel, de semmi különös. És ami még rátesz egy lapáttal az a tetű, esős idő...de állítólag csütörtöktől visszatér még egy kicsit a jó idő. Úristen, az időjárásról beszélek! Inkább lefekszem aludni!
A nap tehát meglehetősen frusztráltan, és értékelési problémákkal telt, lásd...még erre sem vagyok képes, még ezt sem tudom rendesen megcsinálni...blabla. Alig csináltam valamit és azt is kínok közepette, majd a nap végén Eva mondta, hogy vannak olyan napok, amikor nincsen szinte semmi, majd átvettem a szót és mondtam neki, hogy igen, ma egészen elgondolkodtam arról, hogy mit gondoltam erről az egészről, és hogy valójában miről is szól, és a két dolog nem igazán találkozik, ezért meg kell próbálnom megtalálnom magam a Jazzitnél, azaz, kitalálni, hogy mit tehetnék én hozzá, mert konkrétan bekapcsolódni nincs értelme most, mert arra ott van Eva, úgyhogy elő kellene vennem a kreatív oldalam, ami úgy érzem, most egészen nehezemre esik...nagyon megszoktam a "csináld ezt, csináld azt" stílust, ahol nem igazán kellett gondolkodnom, és most, hogy itt a tök jó lehetőség, hogy kitaláljam, hogy mit szeretnék, leblokkolok...és ez borzasztó érzés. Ha nagyon drasztikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mint a madár, akinek ha ki is nyitják a kalitkát, már nem repül ki, mert megszokta azt, ami van. Szóval ez most nagyon nehéz nekem, és Eva sem segít nekem azokkal a mondataival, hogy "hát igen, Antonio, egészen más volt mint te" (Antonio az előttem lévő srác, aki a Jazzitnél dolgozott). Ez lefodítva kb. annyit tesz, hogy ő jobb volt. Vagy legalábbis szabadabb gondolkozású. Az a baj, hogy az amúgy sem könnyedén felszabaduló énemet (mármint egy olyan környezetben, ahol teljesítenem kell), még jobban gátolja Eva viselkedése. Nem merek kérdezni tőle, nem merek beszélgetésbe bonyolódni vele. Nagyon szar érzés. És közben mi a franc van? Ez a második hetem, amit ott töltök, ennek semmi értelme! Mit várt, hogy egy hét után már csodát teszek?
De igyekezni fogok. Jól akarom érezni magam, és nem ezzel a nővel foglalkozni 10 hónapig.
Nagyjából ennyi a mai napom, este persze még egy könnyed kis konyházás volt a többiekkel, de semmi különös. És ami még rátesz egy lapáttal az a tetű, esős idő...de állítólag csütörtöktől visszatér még egy kicsit a jó idő. Úristen, az időjárásról beszélek! Inkább lefekszem aludni!
No comments:
Post a Comment