A problémák nem oldódnak meg maguktól

Nagyon-nagyon rossz szájízű nap van mögöttem, az egyetlen, ami feledtette kicsit, hogy néhány csajjal elmentem iszogatni.

A problémák, amik a melóhelyen voltak továbbra sem szűntek meg, és úgy érzem, hogy ma végleg betelt a pohár. Nem vagyok sem hülye, sem rosszindulatú és azért jöttem el otthonról, hogy valami érdekeset csináljak, és tanuljak dolgokat. És nem azt szeretném megtanulni, hogy hogyan VÉSZELJEK át 10 hónapot egy idegen országban... Evával tele van a tököm, és elhatároztam, hogy a hétfői megbeszélésen elmondom majd minden gondomat és remélem, hogy addigra lenyugszom annyira, hogy higgadtan tudom majd elmondani, hogy mi bánt. Elegem van abból, hogy fogalmam sincs róla, hogy mi vagyok én a Jazzitnél, és hagyjuk azt, hogy találjam ki, mert ez a legegyszerűbb, ha rámhárítanak mindent. Szeretnék én kreatívkodni, de nekem segítségre van szükségem ahhoz, hogy otthonosabban érezzem magam, és utána már természetesen könnyebben mennek a dolgok. Nem tagadom én egy percig sem, hogy van jónéhány dolog, amiben én vagyok a hibás, de nagyon sok mindent tudnék mondani, hogy miben nem segítenek nekem ők abban, hogy beilleszkedjek. Fölösleges hülyeségeket csinálok mostanában, főleg ma...és lassan nem értem, hogy mi a halálnak szerepel az EVS adatbázisban a Jazzit! Egy önkéntes fogadásához sok minden kell, például koncepció és nem utolsó sorban türelem. És ez itt most nagyon nincs meg. Én elhiszem, hogy Eva egy nehéz személyiség, de akkor ne vállaljon ilyen feladatot, mert én nem Antonio vagyok, a kedves spanyol fiú, aki nem beszélt egy mukkot sem németül, ami biztos nagyon cuki dolog volt, amellett, hogy spanyol, és hogy fiú (ez adta valószínűleg a legnagyobb báját). Én nem csinálok magamnak gitáresteket, mert képzeljétek...én nem tudok gitározni...mert hoppá, én nem Antonio vagyok Spanyolországból, hanem Szilvi Magyarországról, és biztos vagyok benne, hogy meg lehetne találni, hogy miben tudnék én ügyeskedni. De ma például annyira elment a kedvem mindentől, hogy az esti koncerten még fotózni sem volt kedvem, mert úgy éreztem, hogy ó ugyan már, én nem tudok úgysem semmi ügyeset produkálni. Közben meg egy szart nem! És ebből elég. Nem azért jöttem ide, hogy egy szarnak érezzem magam, és igen-igen tudom én, hogy szeretnem kell magamat, különben más sem fog szeretni, de mostmár elegem van, hogy rohadt, tényleg rohadt kedves vagyok ezzel a nővel és alig kapok valami kedvességet vissza. Sőt, ma este mikor megérkeztem, konkrétan lefagyott a mosoly az arcáról, amikor meglátott és köszönnie kellett nekem, és nem drágáim, nem vagyok paranoiás, valóban így történt, mert az előző pillanatan még bőszen mosolygott az egyik haverjának. Szóval most lett elég ebből. Nem kell nekünk halálosan szeretnünk egymást, de nem ártana, ha néha a kedves kolleganőm tudna viselkedni, nem vágná nekem a pofákat, mert ezt már rohadtul unom.

Csak az a kérdés, hogy lesz-e elég bátorságom hétfőn mindezt prezentálni, mert nagy szükség lenne rá, különben ez nem fog változni, sőt egyre rosszabb lesz és kárbaveszett 10 hónapnak fogom tartani ezt az időszakot, ami elég szomorú lenne. Piálni ugyanis bárhol tudok, nem kell ahhoz Salzburgig elmenni.

Na, rengeteg okosságok mondtam, de ezek csak szavak, úgyhogy a lényeg, hogy hétfőn a tettek mezejére fogok lépni. Remélem :)

Ne haragudjatok, hogy ezt így rátok zúdítottam, de tényleg nagyon szar nap volt ez a mai. De most jó éjszakát kívánok és remélem, hogy holnap újult erővel ébredek! Puszillak titeket!