Semmi. Ez történt ma. Vettem lekvárt, mert ahhoz lett kedvem. 2 percet voltam a Jazzitben, aztán hazajöttem. Reklamáltam, hogy miért nincs még kész a Vorteilscardom (ez a kedvezményre jogosító vasuti cucc). A síelésben lebarnult (tudom, mert látszott a síszemüveg körvonala) pénztáros csávó felhívta Bécset (hoppá-hoppá) és kiderült, hogy kész, és a postán várja, hogy valaki fogja, és elhozza nekem. Ezen információcsere közben nagyon kedves voltam és sokat mosolyogtam, de nektek bevallom, hogy főleg a síbarnulás ily otromba módja ragadta meg humorérzékemet. Hazamentem, és megnéztem egy Hitchcock klasszikust, mely "A kötél" címre hallgat. Imádom. Kedves kis történet arról, hogy nem igazán szép dolog embert ölni, majd elrejetni azt egy dobozban és a tett színhelyén vacsorát rendezni. Jimmy Stewart aztán persze megmondja a frankót, és bár megint a nyakában van a nadrágja és tök hülyén tartja magát ez az akkor 40 éves mamlasz, de én imádom. Olyan meglepődötten tud mindig nézni, és közben érzi annak súlyát, hogy ő már olvasta a film forgatókönyvét, és éppen ezért már az első pillanattól kezdve tudja, hogy mi történt. Igen, a többiek is olvasták, de ők nem figyeltek annyira... Aztán, hogy kicsit jobb kedvre derüljek belenéztem a "Berlin felett az ég"-be, mert meg akartam nézni azt a részt, amikor Nick Cave azt énekli, hogy "From her to Eternity", mert olyan megható. Viccelek csak. De tényleg szeretem azt a részt. Aztán elmentem a Jazzitbe, mert minden szerdán egy Homebase elnevezésű est van, amikor néhány suhanc helyi csávó beláll a DJ pult mögé és sört tartanak a kezükben, meg néha nagyon összeráncolják a szemöldöküket, és hozzányúlnak valamihez...aztán rágyújtanak, és közben nem történik semmi különös. Annyira magával ragadott a base, hogy kb egy óra múlva haza is mentem. Sok értelme volt tehát ennek a napnak. Mostmár legalább leplezetlenül bevallhattam, hogy néha semmit-de-semmit nem csinálok. Ami akár lehetne jó is, de én az esetek többségében ezt nem élvezem. De nincs szomorúság, csak gondoltam megosztom ezt a gondolatot. Ja, és ma rádöbbentem, hogy az általunk oly nagyrabecsült osztrákautósok is áthajtanak néha a sárgán, ha éppen rajtamarad a gázon a lábuk! Szóval nincs miért szégyenkeznünk. Mondjuk az tény, hogy a zebrát azt jobban, és messzebbről felismerik, mint a magyarok. Lassan írhatnék a helyi Blikknek "Magyar szemmel Salzburgban" rovatot..;) Ki tudja...
No comments:
Post a Comment