Nappal aludtam

Tegnap egész jól alakultak a dolgok, szinte meg is lepődtem. 5re mentem csak be a Jazzitbe. Előtte még délelőtt felhívtam anyát, jó volt vele beszélni, előző héten nem tudtunk és már hiányzott. Aztán itthon tettem-vettem. Mikor 5re bementem, igazán hangulatos látvány fogadott, kis mécses éget a pulton, kellemes fények, mondtam is, hogy huh. 5-6ig felfrissítettem a Jazzit plakátállományát, oltári nagy rendet raktam a flyerzek között, majd mikor már eszeveszetül kezdtem volna belelendülni - rendrakási mániám itt sem hagyott alább - mögém került Markus, a Jazzit fotósa, és bizalmasan elmondta, hogy jövő héten pénteken, mikor az általam olyannyira várt Amsterdam Klezmer Band lép majd a színpadra, ő nem lesz itt, számomra ismeretlen okokból kifolyólag....nos ez azt jelenti (elsőre nekem sem esett le), hogy én készítek majd képeket, amik felkerülnek majd a honlapra...!!! Wow, féllábbal a sztárvilágban vagyok! Jó, azért a realitásérzékem sem veszett oda, szóval csak örülök, és közben izgulok is. Még mindig nem tökéletes, amit ilyen fényviszonyok között művelek, de Markus tök jófej volt. Tanácsokat adott, hogy hogyan lehetne javítani a képminőséget. Eldiskuráltunk. Fényképezésről beszélgettünk. Vicceseket is mondtam, mindezt németül, hogy azt a kutyafáját. Aztán a koncerten végig segített, hogy honnan jó fotózni és a többi. A végére teljesen kifáradtam, meg a hunyorítós szemem majdnem úgy maradt (én nem a kijelzőt nézem mint ő, mert az én kijelzőm elég pocsék). Na, aztán egy óvatlan pillanatban, a szünetben elhúztam haza, mert már majd' meghaltam az éhségtől, meg kipurcantam. Otthon aztán rémülten néztek rám a többiek a konyhában, hogy hát te már itthon, pont most akartunk csatlakozni. Na erre úgy döntöttem, hogy még mindig oly fiatal vagyok, úgyhogy megeszem az e célra félretett spagettimet, aztán iszom egy frissítő teát és uccu neki, menjünk vissza a Jazzitbe. Így is lett, egész sokan verődtünk össze, és rá kellett döbbennem, hogy egész jó kis bulik vannak néha a Jazzitben koncert után, most éppen latinosnak szánt számok mentek, de ezek a halvérű osztrákok nem nagyon mozgatták a seggüket a kongára, úgyhogy az elején egész lapos volt a hangulat, vettünk sört, elkezdtünk mókásabbnál mókásabb képeket készíteni magunkról, aztán jött az ihlet, az ír lány úgy döntött, hogy leszarja ezeket a szar arcokat és elkezdett táncolni. Csatlakozott Georgia is, majd Beatrix, aztán úgy láttam, hogy ok, itt dolgozom, de attól még jól is érezhetem magam :) Szóval bemutattam ördögi tánctudásom, és tök jól elvoltunk. Hazafele megfuttattam Georgiát, meg vettünk a benzinkútnál csokit (én nem, én sört akartam, de egyedül nem iszom!). Aztán álomra hajtottunk a fejünk (nem a benzinkútnál, hazajöttünk).