Lőjj az énekesnőre!

Ma sok szenvedésen mentem keresztül. Napközben még csak-csak elvoltam, de este...mikor visszamenetem a Jazzitbe...Nos, először is, mikor beléptem, kiderült, hogy egy képet fog rólam készíteni egy fotóscsaj. Dönthetek, hogy fogkefével vagy bannánnal akarok szórakozni a képen...nem úgy. Szóval megnéztem, hogy a többiek mit bohóckodtak és vicces, dehát fogkefe? Banán? Nagggyon egyedi. Mindegy, ezt is megcsináljuk, majd felteszem ide, aztán lehet kuncogni. Na, ezután elkezdtem téblábolásomat, egyedül baszakodtam magamban és próbáltam lefoglalni magam, ám ennek előnyeit igazából akkor kezdtem értékelni, amikor egy nagyon-nagyon ellenszenves, a nőkből már nagyon kiábrándult 40es arc leszólított és elkezdett hozzám beszélni. Lányok, nem szabad a bárpultnál egy ilyen helyen sokáig egyedül ücsörögni. Mozogni kell. Úgy kell csinálni, mintha nagyon is meglenne a magunk dolga. Én ezt elbasztam, és látszott, hogy úgy beszélgetnék valakivel, de nem rá gondoltam, őszintén bevallom. Mikor már végképp felbaszta az agyam kértem tőle egy szál cigarettát, hogy megnyugtassam magam, majd egy adott pillanatban leléptem. Mire visszaértem már nem volt ott. Huh. Aztán hosszas várakozás után elkezdődött végre a jam-session. Végre. Gondoltam akkor, de amikor kijöttek az első hangok az énekesnő torkából mindent visszaszívtam. Idegesített, mint mikor valaki nem hagyja abba a poénból nyafogást! Le tudtam volna lőni. Cserébe azzal kötöttem le magam, hogy iszonyatosan sok képet készítettem róla, és előnytelen képeket, amiken csúnya! Nem volt nehéz, azért azt óvatosan bevallom. 10kor végül elhatároztam, hogy lelépek, mint kurva a sezlonyról, így is tettem, Andreastól búcsút intettem, és hazabaktattam a szemerkélő esőben a film noiri hangulatban, át az alagúton.