A nagy pizzasütés - csapatépítés vidéken

Szombaton kellemesen nem csináltam semmit és ez jó volt. Vasárnap aztán megint jött ez a korán kelés, meg a nagyon fura ember Ilko, igaz most késve, de mindannyiunk lelkét újra és újra átjárta Isten szeretete, az ateisták is mély hittel fordultak valamiféle földöntúli erő felé, hogy túléljük a kb. 40 perces utat. Ilkóról annyit, hogy horvát. Ezzel remélem meghatároztam a vezetés stílusát, de ha esetleg nem lennének tapasztalataitok: szeme nem az úton, hanem a mellette ülő fiatal hölgy dekoltázsán, keze nem a kormányon (jobb esetben is csak egy kézzel vezet), hanem hatalmas gesztikulációs ívekkel fejezi ki, amúgy igen egyszerű érzelmeit. Ti meg persze arra gondoltatok, hogy keze meg....jaj, de kis mocskos a fantáziátok! Szóval ha kanyarodni kellett, mi bizonyon kanyarodtunk, de ha nem kellett, hát akkor is. Bár visszafele sokkal rosszabb volt, mert tele voltam a pizzától...és minden egyes kanyarnál kőkemény koncentrációt igényelt a gyomortartalmam gyomorban tartása.

A hely nagyon szép volt. Egy hatalmas családi házban voltunk vidéken. Ilko és Ingrid barátaié a ház, és nem tudom milyen elvetemült ötlettől vezérelve, de megengedték nekünk, hogy ott készítsünk pizzát magunknak. Minden alapanyagot beszereztek nekünk, és a kertben volt egy kemence (!), amiben tökéletes pizzákat süthettünk. Kicsit az előkészületek elhúzódtak, de jól elvoltunk. A teraszon kellemes zene szólt, néhányan táncra perdültek. A többséget kedvelem, leszámítva az egyik litván lányt, a hangjával embert lehet ölni, és abban is biztos vagyok, hogy sosem fogja a CIA az esze miatt elrabolni...nos ez a leányzó kezd összemelegedni a lengyel fiúval...bizarr egy látvány, de hát az élet néha igen furcsa meglepetéseket tud produkálni. De a többiekkel jókat beszélgettem. Ingrid nagyon aranyos volt (ja, Ingrid az a nő, akit annak idején vagy nagyon lefizettek, vagy leitattak, de a lényeg, hogy hozzáment Ilkóhoz...), sütött nekünk kétféle tortát, meg amúgy nagyon kedves volt, annak ellenére, hogy látszott rajta, hogy nincs olyan jó kedve. Megbeszéltük, hogy Lichtenstein egy vicc, de ettől függetlenül majd elmegyek oda is, az "országba", aminek láthatod a határait, ha felmész a várába.

A végére mindenki tele lett, mint a deles busz, és visszaindultunk a lemenő nap fényében. Nagyon fáradt voltam, de még volt időm egy-két szívrohamra a visszaút során, de mikor kiléptem az autóból legalább értékeltem az életemet! Este még volt egy kósza reményem, hogy esetleg van melegvíz, de neeeeem....úgyhogy ma reggelt forraltam magamnak egy edényben vizet, majd a szobánban egy kancsó és egy lavor segítségével mostam meg a hajam. Olyan romantikus volt. És tiszta víz lett a szobám.