Hazatértem tiroli kiküldetésemből és bár Lichtensteint most kihagytam, még februárban azt is meglátogatom, de most olyan fáradt voltam és nyűgös, hogy nem volt kedvem.
Kedden reggel a 9:53s vonattal indultunk el hárman, úgy, hogy előtte este ünnepeltük Georgia 21. születésnapját, aki olyan fiatal még, hogy azt ötlötte ki, hogy hülyére issza magát. Vettek AK-jel egy üveg Tequilát és megitták a szemünk láttára. Elég gyorsan. A vége a szokásos...mindketten sírtak. AK azért, mert nem akar hazamenni, Georgia meg folyton azt hajtogatta, hogy "I wanna see my mum". Azért volt egy fílingje a dolognak. Nos, lényegében Georgia elérte, amit akart: a 21. születésnapján 21 felest tolt magába, ami így leírva szinte elképzelhetetlen, de az eredmény magáért beszélt, én mondom. Nos, így a tervezettnél kicsit később mentem aludni, így hát nem is volt olyan egyszerű azt a vonatot elérni, de megcsináltuk.Innsbruck fantasztikus! Ritkán mondok ilyet, úgyhogy remélem hisztek nekem. A hegyek olyan közel vannak, hogy az ember úgy érzi, hogy megérintheti őket. A levegő friss, a város él! Van villamos, és vannak férfiak az utcán. Hihetetlen vicces, hogy minden sarkon látni egy ipsét snowboarddal a vállán (Innsbruck a téli sportok osztrák paradicsoma). A repülők alacsonyan szállnak, és a hegyek miatt iszonyatosan hangosak. Ráadásul Innsbruckban van a világon számontartott egyik legnehezebb leszállópálya. A pilóták külön kiképzést kapnak, akik ezen az útvonalon közlekednek. És nemcsak a hegyek miatt nehéz (lényegében olyan mint egy völgy), hanem van egy meleg légáramlat, egy úgynevezett Föhn szél, ami egy melegebb létréteget képez, és emiatt a hirtelen hőmérsékletváltozás miatt nagyon kell figyelni a landolásnál.
Nos, az első napot nem a városban, hanem elég magasan, egy szállodában töltöttük. Gyönyörű volt a kilátás, tettünk egy kis sétát a hegyekben, és élveztük a nyugalmat. És nincs is annál szebb látvány, mikor az ember egy hóval borított helyi suhancot lát lejönni a hegyről, snowboarddal a vállán és közben bőszen szívja a cigarettáját.
Este egy kedves kis étteremben ettünk, aztán utána visszamentünk kuglizni, vagy mizni. Olyan mint a bowling, csak kisebb a golyó, meg kicsit mások a szabályok. A lényeg, hogy a végére teljesen bepörögtünk, és mindenképpen el akartuk érni, hogy az összes bábú kifeküdjön (itt ez 9et jelent), de egymagunkban egyikünk sem tudta ezt véghezvinni, ezért kitaláltuk, hogy sorbaállunk 5en (akik bírták szusszal), és egymás után elgurítjuk a golyókat, olyan gyorsan, ahogy csak tudjuk. Én voltam az első és utánam jöttek a többiek. A végére...hagy használjam ezt a szót...brilliánsak voltunk! Nem volt élőlény, aki megállíthatott volna minket a tarolásban. Nagyszerű este volt.
Még szerencse, mert másnap kemény mélyrepülés következett: borzasztóan untam és szabályosan feszültté tett a tréning. Semmi kedvem nem volt a hülye feladatokhoz. Nem is nagyon akarom most kifejteni, nem tudom elmondani igazán, hogy miért vettem fel ennyire a dolgokat. Késő délután aztán kivittek minket a városba, ahol nézelődtünk, majd elvittek minket enni és utána beültünk egy bárba. Ott tök jól eldumáltunk, iszogattunk. Leonie-val, a német lánnyal többek között (az irodalom és a filozófia szárnyaló tehetségeinek irományainak elemzése mellett) a facebookról is beszélgettünk és ő tagja az egyik - szerintem - legviccesebb groupnak: "carry to my car, a drive you home":). Párszor elsütöttük aztán ezt a poént az est folyamán, de én nem elég, hogy ittam, még jogsim sincs, úgyhogy duplán megbízhatatlannak számítottam. Viszonylag későn keveredtünk haza, úgyhogy másnap megint nem volt olyan lelkesítő fél 9re leérni a reggelizőbe, hogy még legyen mit enni. A tréning ma már nem állt sok mindenből, volt egy finom ebéd, aztán utána ki merre lát. Búcsúzkodás, sok szerencsét meg minden, ami kell. Mi, salzburgiak, kihasználtuk, hogy a többiekhez képest közel vagyunk, úgyhogy nem indultunk korán haza, hanem még sétáltunk egy kicsit a városban. Jó volt, és pont elég.
Hazatérve pedig egy nagy meglepetés várt: újra van fűtésem!
No comments:
Post a Comment